A Városi Civil Alap (VCA) nevű több milliárdos pénzcsapot nyitott meg a kormány a választások közeledtével – írja a VálaszOnline.

VálaszOnline: Fidesz-közeli egyesületek és alapítványok zsebelték be a Városi Civil Alap csúcstámogatásainak közel 90 százalékát
Fotó: Pixabay

A lap összesítése szerint a forráselosztás szinte kizárólag a Fidesz érdekében történik:

a győzteslistákból kigyűjtötték a legsikeresebb 251 városi szervezetet és azt találták, hogy a csúcsdíjazott egyesületek, alapítványok 87 százaléka a Fidesz „leányvállalata” vagy szövetségese.

A magyar kormány három éve nyilvánvalóvá tette, hogy nem tart igényt a Norvég Alapból járó 77 milliárd forintra, inkább létrehoztak a Miniszterelnökség által biztosított forrásból egy „idegen érdekektől mentes” pénzosztó mechanizmust, melybe a kormány oda juttatja el a támogatásokat, ahová csak szeretné. Ez lett a 2021-ben 4,4 milliárdos kerettel meghirdetett VCA, melyet aztán a 2022-es választási évben már 4,8 milliárddal nyitottak újra, nemrég pedig az idei két voksolás (európai parlamenti, önkormányzati) előtti 4,8 milliárdos eredményt is kihirdették – írja a 24.hu.

A VálaszOnline cikke szerint a három lezárt pályázati forduló és a kiosztott összesen 14 milliárd forint után egyértelműen kijelenthető, hogy a Fidesz

gigantikus, választásokon is bevethető álcivil hálózatot épített három év alatt – rengeteg állami forrás felhasználásával.

A portál 251 olyan alapítványt, egyesületet talált, amely összesen legalább 15 millió – legfeljebb 37 millió – forintot nyert az eddigi három körben. Ebből a 251 alapítványból 219-nél bukkantak „erős hatalomfüggésre” – ez pedig 87 százalékos arányt jelent. A 87 százaléknyi „civil” között egyeseknek semmilyen nyoma nincs a nyilvános térben – írja a VálaszOnline.

A legsikeresebb magyar „civil” polgár Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke.

További részletek itt olvashatóak.

Forrás: VálaszOnline, 24.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
a hvg.hu vonatkozó cikkénél olvastam:

Herzog János
2 órája
Akkor mégsem szűnik meg a családi pótlék, csak kicsit célzottabban, koncentráltabban osztják.
namihami
Micsoda meglepetés?!?! Tényleg? Hááát, ezt tényleg nem gondoltam volna! Méghogy a Fidesz a haveroknak oszt? Pedig sose szokta...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.