Már feljelentés is született az állami gondozásban felnőtt youtuber ellen, aki fontos szerepet játszott a kegyelmi botrány kirobbanása után tartott civil tüntetés megszervezésében.
Jelenleg csak a fejét kapkodja az ember, hogy mik jönnek elő a múltból a közérdeklődésre számot tartó pedofília ügyében. Most éppen az az Osváth Zsolt került célkeresztbe, aki állami gondozásban nőtt fel, és fontos szerepet játszott a kegyelmi botrány kirobbanása után tartott civil tüntetés megszervezésében, és maga is felszólalt a rendezvényen.
Osváth Zsolt beszédet mondott a kegyelmi ügy miatt szervezett tüntetésen Fotó: MTI/Koszticsék Szilárd
A Bors kedden túrt elő egy 2020-as videót, melyben Osváth Ábrahám Róberttel, a Pesti TV műsorvezetőjével beszélget a személyét a jobboldali médiából ért támadásokról. Ebben a vállaltan meleg youtuber a lap szerint bevallotta, hogy küldött már egy 18 éven aluli, kiskorú fiúnak is pornográf felvételeket, és fiút is rábeszélte ugyanerre.
Osváth a Telexnek szerdán nyilatkozva is hangsúlyozta, a hivatkozott 2020-as videóban nem egy pedofil affér beismeréséről van szó, hanem szerinte pont arról, hogy valaki rávett egy 17 éves fiút, hogy „csőbe húzza”, és pedofilgyanúba keverje őt.
A csőbe húzás úgy történt, hogy a fiú a nemi szervéről készített képpel jelentkezett be az éppen szingli youtubernél, méghozzá magát felnőttnek kiadva. Osváth a fiúval erotikus jellegű chatelésbe (sextingbe) bonyolódott, de ezt nem is titkolta. Azonban amikor később a Pesti Srácok ezt a beszélgetést megpróbálta Osváth lejáratására felhasználni, akkor a youtuber utánajárt az esetnek, és kiderült, hogy egykori beszélgetőpartnere eltitkolta azt, hogy nem töltötte még be a 18-at (és mellékesen nem is a saját nemi szervéről küldött képet).
Osváth a Telexnek elmondta, hogy a fiúval később személyesen beszélt, és egykori beszélgetőpartnere utólag bocsánatot is kért tőle. Egyébként a „pedofil ügy” fabrikált jellegét Osváth 2020-as beszélgetőpartnere, Ábrahám Róbert Pesti TV-s újságíró is elismerte. A youtuber elmondta, hogy a TV2-nek hosszabb nyilatkozatot tett, melyben leszögezte: „Nem kértem pornográf felvételeket kiskorúaktól, és én ilyet soha nem ismertem el.”
A „leleplezés” keddi megjelenése után előbb Tényi István, Magyarország Feljelentője tett bejelentést a rendőrségen, majd – szerdai közleményük alapján – a Mi Hazánk Mozgalom is feljelentést tett Osváth ellen gyermekpornográfia bűncselekmény gyanúja miatt. A törvény egyértelműen fogalmaz az ilyen esetekben: aki tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött embert ábrázoló pornográf felvételt megszerez vagy tart, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
46 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Azért annyira ne sajnáld a VIktort, ezek egy tőről fakadtak, egykutya mind.
Saját magad cáfolod.Egyébként meg a nagy gyermekvédő törvényes kormány miért nem intézkedik ez ügyben?
Maccska
@Horizont: biztos jobb mint két buzival.
Amúgy most az kérdésed hogy a gyereket megetessük egy oroszlánnal,vagy dobjuk a medvék elé?
Szerintem egyik sem jó megoldás.
tegnap, 12:12
Te kis gyerek baszó marha.
Új hozzászólás