Drámai a helyzet, már több mint 40 ezer ápoló hiányozhat a magyar egészségügyi rendszerből. Jöhetnek a vendégmunkások? 

A Népszava napilappal Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke azt közölte: eddig gondoltnál is nagyobb a baj. Míg korábban mindig 20-25 ezer ápolót hiányolt az egészségügyi ellátórendszerből, az OECD átlagához képest „mostanra elértük a 40.500-at”.

Balogh Zoltán is ráerősített, aki szerint, ha az orvosok elvándorlását a Belügyminisztérium meg tudta állítani, akkor a szakdolgozók megtartására is tenni kéne valamit, különben nem marad ellátórendszer.

Ez vár ránk? – Indonéz nővérek állhatnak a kórházi ágyaknál a magyarok helyett

Balogh Zoltán   Fotó: Facebook/Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara

Beszélt arról is, hogy a magyar beteggel magyarul kell beszélni, ezért nem járható út, ha indonéz és az egyéb vendégmunkásokkal pótolnák a kieső ápolókat.Mint mondta: Magyarországon négy egyetemen képeznek angol nyelven ápolókat, ám ők nem a hazai betegágyak mellé, hanem az unió más országaiba készülnek.

Forrás: Népszava
Fotó: Facebook

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Eddig csak az volt a gond, hogy a nővér nem figyelt a betegre, mostantól érteni nem fogja. Nem rosszabb lesz a helyzet csak másként rossz.

Nem az indonézekkel van bajom. Orbán hazug politikájával van bajom. Miért mennek külföldre a magyar dolgozók?

Költői a kérdés és költői a válasz.

"Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,"
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@Philip Marlowe: Siralmas vagy ,fülöpke.
KisTehen
Ez vár ránk? Magyar nőverő lehet a magyar miniszterelnök.
nejlontacskó
@KisTehen: kit vert meg?
Mert a Jucit biztosan nem!
nejlontacskó
@KisTehen: én bizonyítsam be?
Ti állítjátok azt, hogy megverte, annak ellenére, hogy ilyen állítás még, Varga Judittól sem hangzott el soha!
Aki Én
@Philip Marlowe: ijesztően ostoba vagy...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.