Egy humoristát küld a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a köztévé csütörtöki Európai Parlamenti-listavezetői vitájára. A Kutya Párt szerint a megfelelő helyre a megfelelő ember való.

Tóth Imre Bruti humoristát küldi a köztévé csütörtöki EP-listavezetői vitájára a Magyar Kétfarkú Kutya Párt – írja a 444.hu.

Le Marietta, a párt listavezetője ugyanis úgy döntött, bohózatban nem szeretne részt részt, ezért kihagyja a köztévé által szervezett vitát. Helyette viszont Tóth Imre Bruti fogja képviselni a pártot.

Ezt a humoristát küldi a Kutyapárt a köztévés vitára

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy humoristát küld vitázni a köztévébe/Fotó: Facebook/Magyar Kétfarkú Kutya Párt

A Kutyapárt szerint:

„a megfelelő helyre, a megfelelő embert kell küldeni, az Európai Parlamentbe szakértőt, kabaréba humoristát”

Bruti azt írta a Facebook-oldalán, hogy a vita választotta őt, nem pedig ő a vitát.

A Momentum képviselője, Donáth Anna sokáig úgy volt, hogy nem megy el a vitára, ám hétfő reggel az ATV Start adásában Varsányi Áron, a párt szóvivője bejelentette: Donáth mégis részt vesz a köztévés eseményen.

A vitán ott lesz a Fidesz listavezetője, Deutsch Tamás, de Magyar Péter is részt vesz rajta.

Forrás: 444.hu, atv.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Proktor
@KisTehen: Hát nem jutott Dajcs Tominak egy szippantós?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rücsü41
Bíróság előtt levő ügyekben előre tippelni úgy hogy aki tippel az nem ismeri az ügyet részleteiben az nagy merészség, elhamarkodott döntés.Mi lesz ha egy eljárás során bebizonyosodik, hogy Sulyok Tamás még az alkotmány bírói kinevezése előtti kézbesítési ügygondnoki tevékenységét tovább végzete miután alkotmány bírónak nevezték ki, választották meg, és erről bizonyítékai vannak Dobrev Klárának?Ekkor is ez lesz a véleménye a Magyar Ügyvédi Kamarának ami most, vagy lesz bennük annyi erő és bátorság, hogy azt mondják ugyanilyen nyíltan , hogy" Pardon a SulyokTamással kapcsolatos álláspontunkat nem tartjuk fenn, az ügyben Dobrev Kláránk volt igaza, és megköszönjük neki hogy a magyar állam elnöki tisztség becsületét ilyen határozottn megvédte?
kereső
@kereső: Jó nekünk ez a kis rántott hús alakú "viccország".

A választásokat megelőző "vita", vagy éppen nem vita-hanem csak bemutatkozási lehetőség, még csak véletlenül sem szól a pártokról, sokkal inkább a választani akaró választóról, az Ő tájákoztatásáról, hogy valóban választani tudjon. Ez ami most itt meg, ez túltesz a "folytatjuk" programon is.
KisTehen
@Dr. Proktor: sebaj ... ner péternek jut egy mulatós
Levendula
Tóth Imre Bruti... aki nem is vicces. Legalábbis mi nem tudunk nevetni a "poénjain"...

Humoristának is gyenge...

Kutyapárt = viccpárt
justhpeter
@Levendula: Igen, a Kutyapárt egy viccpárt, ám ők nem lopnak. A fideSS-kdnp ellenben egy olyan viccpárt, amely ígérget, hazudik és lop is.
namihami
@Dr. Proktor: 14.25: Nem, mert a másik szippantós, a Bayerzsóti ugyanabban a kuplerájban lép fel!
Pedig igen jól sikerült fotót láthatunk a Bayerről egy szippantókocsi bemutatóján.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.