Orbán Viktor miniszterelnök a kínai kormányfővel tárgyalt Rigában – mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek szombaton Rigában.
A Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozón részt vevő kormányfő megbeszéléséről beszámolva Havasi Bertalan úgy fogalmazott: "Magyarország és a közép-európai országok elkötelezett, határozott és hangos támogatói a kínai-európai együttműködésnek".
Európának érdeke a jelenlegi válságos helyzetében, hogy szoros kapcsolatot ápoljon Kínával – hangsúlyozta.
Mint mondta, Magyarország ebben élen jár, mert tavaly térségünkből a magyar export volt a legmagasabb Kínába, ma pedig a Kína-Közép-Európa együttműködés zászlóshajója, a Belgrád-Budapest vasútvonal megvalósítása ügyében történik komoly előrelépés.
29 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Aki ezt a képet beválogatta és közzé tette a NET-en nem tartozik a "vezír" tisztelői közé! Mondhatnám úgy is jó lejáratás.
De lehet, hogy csak egy kontra szelektált hülye?!
Na,Kínának is annyi.
Popcorn Churchill megköszönte Kínának a Váti Cargo Légibázis megépítését,
a Budapestet elkerülő vasúti körgyűrűt, a Belgrád-Budapest vasútvonalat, stb!
"Na, ugye!" (idézve:Plüss Pinochet)
„Orbán Viktor miniszterelnök a kínai kormányfővel tárgyalt Rigában – mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek szombaton Rigában.”
Ebből legalább már az biztosnak tűnik, hogy minimum négyen voltak Rigában. Az Orbán nevű ember, a kínai kormányfő, Havasi Bertalan és az MTI.
„Magyarország és a közép-európai országok elkötelezett, határozott és hangos támogatói a kínai-európai együttműködésnek. Európának érdeke a jelenlegi válságos helyzetében, hogy szoros kapcsolatot ápoljon Kínával – hangsúlyozta. Mint mondta, Magyarország ebben élen jár, mert tavaly térségünkből a magyar export volt a legmagasabb Kínába, ma pedig a Kína-Közép-Európa együttműködés zászlóshajója, a Belgrád-Budapest vasútvonal megvalósítása ügyében történik komoly előrelépés.”
Valóban, ez a helyes jelző a magyar kommunikációra. Hangos. Egyébiránt rendkívüli módon örülök neki, hogy Havasi Bertalan előhozta emlékezetem mély és egyre sötétebb kútjából a Belgrád-Budapest vasútvonalat. Már szinte elfeledtem a HÁROM ÉVVEL EZELŐTTI nagy hírt, hogy jönnek a kínaiak és megépítik nekünk. A vasutat. Igaz, hol van már a tavalyi hó, pláne a három évvel ezelőtti hó?"
kolozsvaros.com/2016/11/05/hogy-ne-mindig-a-mult-heten-kihizott-zakojat-vegye-fel-amit-a-kutya-alol-rangattak-ki/
kolozsvaros.com/2016/11/06/jack-nicholson-haverok-fanta-vajna-fank-rogan/
Új hozzászólás