A kamion fülkéjét teljesen körülölelte a víz, és a sofőr már nem tudott kimenekülni.
Szűnni nem akaró esőzéssel és komoly széllökésekkel érkezett néhány napja az amerikai Texas állam fölé a Harvey hurrikán. Szombaton és vasárnap mintegy 75-80 centiméternyi csapadék hullott, elsősorban Houstonra.
Az esőzés okozta áradások miatt sokan kerültek bajba, az alábbi esetben egy kamionos. Szerencsére egy arra járó riporter gyorsan kapcsolt, így a férfi ki tudott menekülni a teherautó fülkéjéből – írja a hvg.hu.
Brandi Smith, a helyi televízió riportere épp a viharról készített felvételeket, amikor meglátta, hogy a híd alatt egy kamion rekedt a víz fogságába. A fülkében ott volt a sofőr is, ám a víz már teljesen körülölelte a járművet, foglyul ejtve a vezetőt.
A riporternő szerencsére gyorsan kapcsolt, és leintette az éppen arra járó seriff kocsiját. Az egyenruhások épp egy motorcsónakot vontattak, s a baj láttán gyorsan vízre tették. Nem sokkal később a fülke jobb oldali ablakán sikerült kimenekíteni a sofőrt.
Címlapkép: Youtube
Új hozzászólás