Akár tízmillió oroszul beszélő gazdasági migránst is beengedne Oroszország a Kreml legújabb terve szerint a következő hat évben, az ország így küzdene meg ugyanis a már gazdaságban is egyre érezhetőbb népességcsökkenéssel - írta a Kommerszant gazdasági lap nyomán az Azonnali.hu. A hivatalos adatok szerint 2018-ban 146,8 millióra csökkent Oroszország népessége, ez idő alatt majdnem százezer emberrel lettek kevesebben az oroszok. A 93 500 fős csökkenést ugyanakkor már ellensúlyozza a jelentős mértékű gazdasági migráció is, ez tavaly 57,2 százalékkal növekedett. Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrégiben írt alá egy 2025-ig tartó migrációs akciótervet, melyben a migrációt az alkotmányos jogok hivatalának hatáskörébe adta. A Kommerszant úgy tudja, hogy a Putyin-terv szerint Oroszországba 5-10 millió migránst kell betelepíteni 2025-ig. Ahhoz, hogy a népességcsökkenés teljesen megálljon, évi mintegy 300 ezer gazdasági migráns befogadására lenne szükség.
Putyin nagy terve: tízmillió külföldit engednének be
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
- Ha túl sokáig tartana a kezdeti szerelem-robbanás, bele is halhatnánk
- A plasztika úgy elcsúfította a színésznő külsejét, hogy senki se ad neki munkát már
- Erdei Zsolt kimondta a kendőzetlen véleményét Molnár Áron botrányával kapcsolatban: végítéletet tartott és min...
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás