Andrej Babis cseh miniszterelnök szombaton visszautasította az Európai Parlament (EP) előző napi állásfoglalását, miszerint összeférhetetlenség lenne politikai és vállalkozói tevékenysége között.

A kormányfő úgy véli, az őt bíráló EP-határozat mögött a testület egyes cseh képviselőit kell keresni, akik arra törekednek, hogy Brüsszelben lejárassák Csehországot. Babis szerint a "Cseh Köztársaság miniszterelnöke elleni, uniós pénzeszközök hűtlen kezelése és lehetséges összeférhetetlenségek miatt indított büntetőeljárás újbóli megnyitása" című határozat célja, hogy befolyásolja a könyvvizsgálói folyamatok eredményét az Európai Unióban.

Az állásfoglalást pénteken késő este fogadta el az Európai Parlament. A szavazatát leadó 664 képviselő közül 510 támogatta a határozatot, 53-an ellene szavaztak és 101-en pedig tartózkodott.

Az EP honlapján megjelent beszámoló szerint a parlament sajnálatát fejezte ki, hogy a cseh kormányfő aktív szerepet vállal az uniós költségvetés végrehajtásában azzal egyidejűleg, hogy a hírek szerint az Agrofert vállalat irányításában is részt vesz. Az Agrofert az egyik legtöbb uniós forrásban részesülő vállalat Csehországban. A cseh miniszterelnök feltételezett összeférhetetlenségét jelenleg hivatalos uniós vizsgálat térképezi fel. A képviselők ragaszkodnak ahhoz, hogy akiről bebizonyosodik, hogy üzleti érdekei összeférhetetlenek a kormányzat legmagasabb szintjén betöltött pozíciójával, annak meg kell szüntetnie az összeférhetetlenséget.

A 21 cseh EP-képviselő közül 12-en támogatták a dokumentumot, heten ellene voltak, ketten pedig tartózkodtak. A határozatot a cseh ellenzéki pártok képviselői támogatták, míg a Babis által vezetett ANO hat képviselője közül öten ellene voltak, egy pedig tartózkodott. Ellene szavazott az ellenzéki Közvetlen Demokrácia (SPD) két európai képviselője is. A kormányt kívülről támogató kommunisták EP-képviselője tartózkodott.

"Nem nagyon akarom kommentálni a határozatot. Mindenki tudja, hogy cseh európai képviselők állnak mögötte, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy Brüsszelben megkárosítsák Csehországot"

- áll Babis nyilatkozatában. "Állandóan ugyanarról van szó. Politikai harcról, amelyet néhány cseh politikus és párt Csehországból átvitt az Európai Parlamentbe" – vélte Babis.

A cseh kormányfő szerint az Európai Parlament olyan ügyben foglalt állást, amelyet konkrétan nem ismer, és bizonyítékok nélkül igyekszik befolyásolni egy büntetőeljárást.

"Szerintem ezt a cseh igazságszolgáltatási rendszerre kifejtett politikai és médianyomás, illetve a cseh belügyekbe való beavatkozás bizonyítékának lehet tekinteni" – szögezte le Babis.

(MTI)

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Shikari: OKOS!!! Ügyes fiú vagy, megfejtetted. Ezért nem rontanak oránra, a Soros-ösztöndíjas ifjú kommunistára, egykori libsi alelnökre.
Titkon reméltem, hogy rájössz...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
@ómidióta: dehogynem, csak te ehhez is hülye vagy és tájékozatlan. Korrupció és uniós pénzekkel való visszaélés miatt folyik vizsgálat ellene, nem véletlen, hogy kb egy éve gigatüntetést szerveztek a lemondásáért kb 300 városban. Agrár cégei gyanús pénzekhez jutottak, de a Magyarországi agrár cége is kapott az adódból 1,7 milliárdot.
kokopelli
@Aki Én: Addig próbálják az EU korlátait feszegetni,amíg a befizető országok kiugranak és megvalósul a két-
sebességes EU!Egyre több hangot hallani róla!Sajnos ,vagy nem sajnos,de pl.az üzemek kitelepítései is vám
alá kerülnek!Az olyan jellegű országok mint M.o,újra a "virágzó mezőgazdaság" országai lesznek! Bravo!
Gyütt Mönt
Épp csak nem mondta ki a bűvös szót: SOROS!
kokopelli
"Vak vezetne világtalant",ha két ilyen nagyhatalom nekifeszülne az EU-nak! ..de azért "merjenek nagyot álmodni?"
..a csórók!
ómió
@Aki Én:Attól, hogy te meg az efftársi tetübandád ezt hazudja rá, bolsi tetüfi!? Már megint kevés lesz!
Aki Én
@ómidióta a buta bolsi: Olyan gátlástalanul hazudod el a tényeket, hogy az már segítségért kiállt. Te beteges hazudozó, te.
Aki Én
@Shikari: OKOS!!! Ügyes fiú vagy, megfejtetted. Ezért nem rontanak oránra, a Soros-ösztöndíjas ifjú kommunistára, egykori libsi alelnökre.
Titkon reméltem, hogy rájössz...
namihami
""Világ orbánjai, közösüljetek!"" (Kommunista Kiáltvány)
""Egy vérből valók vagyunk!"" (Oroszlánkirály)
""Egy csorda vagyunk!"" (Jégkorszak I.)
Az irodalom mindenre választ adhat és a történelem pusztán ismétli önmagát.
tudode
Tanulhatott volna a templom egerétől, hogy kell azt csinálni, hogy semmi ne legyen a nevén, miközben a népes családja milliádos
.
www.google.com/search?q=orb%C3%A1n+csal%C3%A1d+gazdagod%C3%A1sa&oq=Orb%C3%A1n+cs&aqs=chrome.0.69i59j69i57j69i59j46j0l4.5473j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
---------------------------
.
Sőt
.
----- Orbán: Sosem voltam vagyonos ember (mém)
.
www.youtube.com/watch?v=_HSX1Z3kAS0
--------------------------------------
.
Orbán család gazdagodása
.
www.google.com/search?q=orb%C3%A1n+csal%C3%A1d+gazdagod%C3%A1sa&oq=Orb%C3%A1&aqs=chrome.0.69i59l3j69i57j46j0j46j0.3333j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
------------------------------
.
Így köll ezt csinyányi!
ómió
@Aki Én: Lehetőleg mindig olyan aljassággal szólíts meg, görényfi, ahogy azt egy jófajta tetves bolsi teheti, hogy a rendszer a mocskodról engem lehetőleg ne értesítsen! Akkor esetenként válasz nélkül "élvezheted" a hazugságmocskaidat meg a tetves bolsi egód másikra hazudását!
kereső
@Shikari: "Mindenkire rárontanak a libsik, akit nem Soros fizet közvetlenül!"- ezek szerint "közvetetten" fizeti Soros ,orbánt és Babis-t is.
kereső
@Shikari: Te irtad, hogy a "libsik" azokat támadják, akiket nem közvetlenül fizet Soros. Bár a mondatodat úgy is lehet értelmezni-, nem soros fizeti orbánt és babist. akkor pedig felvetődik a kérdés- "KI??fizeti a révészt?"
Csizmás Kond
A zunió amíg nem tud rendet teremteni a behozott színesei között addig mást ne hibáztasson.
kokopelli
@kereső: ...n-1-szer elmesélte a két becsületromboló amerikai Finkelstein és Birnbaum,hogy sok
tízezer $-ért indították el ők a Soros-kampányt a Fidesz megrendelésére!A keresztény Fidesz-KDNP marhákat az
sem zavarta,hogy a duó egyik tagja buzi volt,és egy férfivel élt házasságba!!Az egyik már feldobta a bakancsot,de
a másik még röhöghet a jó üzleten!Az biztos,hogy a Zorbán nem a saját zsebéből fizette a "szemeteket"! (;-))
kokopelli
U.i.: a Zorbánékat nem a Soros Gy."mocskos pénzén" tanítatta" a Fidesz? Az hogy nem látszik rajtuk az nem a
mecénásuk hibája! Elég,ha a főnök "felcsuti angol"-ját hallgatja valaki! (;-))
csak úgy....
@Csizmás Kond: @Shikari: amíg ,egy alig 10 milliós országban (magyarország) több eröszakos büncselekmény történik,mint egy több mint 80 milliós országban (németország) addig jobb ha csak
a saját portátok elött söprögettek..
Clavigo
@Shikari: Érdekes...Pl. Németország mintha működne...ausztria,holland úgy szintén,,,,te oláh retek.
Clavigo
@Shikari: Buzika,,aztán a Pride- ra ne felejtsd el lecserélni a bocskorodat... ,valami menő tűsarkúra. Lopd el anyádét,ha más nem lesz.
kokopelli
@Clavigo: miért is vitatkozol!Az én két tesóm is felvilágosított engem,hogy mi is van N.o-ban! Igaz,hogy egy
szót sem beszéltek "deutsch"-ul,de az soha nem akadályozta őket a "szakértésben"! (;-)) A kissebbik sógor-
nőm még "békási schwab" is volt nyugatnémet rokonokkal!!
Málna
@csak úgy...: Ezt meg honnan veszed? Megnéztem a gyilkossági és rablási statisztikát, mindkettőben el vagyunk maradva Németországtól.
lampa laz
Csak azért nem vitte még el babits magyar érdekekeltségeit mészáros orbán, mert a v4-hez a hájasnak szüksége van babitsra a zeju ellen. Különben már lekopasztotta volna lölö vagy csányi.
csak úgy....
@Málna: akkor mutasd meg ,hogy mindenki láthassa.
Málna
@csak úgy...: Mutasd meg te előbb. Én meg majd cáfolom.
csak úgy....
@Málna: te a nyilvánvalót is tudod cáfolni! ha nincs igazam,akkor azt neked kell bizonyítanod és nem nekem
csak úgy....
@Málna: akkor most ? egy alig 10millios ország és a több mint 80 milliós között mi a különbség?
Málna
@csak úgy...: Nem látod a táblázatban?
csak úgy....
@Málna: látom de ez csak a darabszám 2017 ig.
kokopelli
@csak úgy...: A statisztika az olyan mint a bikini! Csak a lényeget takarja el mindkettő! A németeknél van mit lopni,
és nem tudni,hogy az ott összeírt esetek elkövetői nem éppen azért N.o.-t választották-e !? Elég,ha egy nagyváros központjában sétálgatsz,és figyelsz a csoportos beszélgetőkre! Érdekes megállapításokra juthatsz!Nem véletlenül
keverik össze az ottani lakósok a cigány és a magyar etnikumot!
Málna
@csak úgy...: Látom, kínodban próbálsz terelni. Ezt megelőzheted, ha máskor nem írsz légbőlkapott hülyeséget.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.