Hatalmas tömeg tüntetett ma Minszkben. A Reuters beszámolója szerint ez volt az eddigi legnagyobb demonstráció az országban, nagyjából 200 ezer résztvevővel. A brit hírügynökség szerint nem volt komolyabb rendőri jelenlét. Közben Lukasenka saját magát támogató menetet szervezett a fővárosba, ahová vonatokkal szállították az embereket vidékről.

Fehéroroszországban a pénteken bejelentett hivatalos végeredmény szerint a múlt vasárnapi elnökválasztást Aljakszandr Lukasenka jelenlegi elnök nyerte a szavazatok 80,1 százalékával. Legfőbb ellenlábasa, Szvjatlana Cihanouszkaja a voksok 10,12 százalékát kapta. A választás óta minden nap az utcára vonulnak az emberek, tüntetéseket jelentettek Minszkből, Grodnóból, Bresztből és más városokból is. A hatóságok országszerte több ezer ember vettek őrizetbe. A tüntetéseknek már halálos áldozatai is vannak.

A belarusz fővárosban vasárnap mindkét tábor utcára vonult

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, vasárnap délutánra Alekszandr Lukasenka meghirdette saját kormánypárti hívei számára a múlt vasárnap óta tartó tüntetéssorozat első kormánypárti eseményét is. Nem mindenki önszántából ment ki a megmozdulásra. Buszokkal, vonatokkal szállították az embereket vidékről a szimpátiatüntetésre, és

több állami munkahelyen megfenyegették a dolgozókat, hogy az állásukba kerülhet, ha nem mennek ki a tüntetésre.

A fehérorosz elnök tagadta, hogy csalással szerezte volna meg hatodik mandátumát. Az államfő az ellenzékre hárította a felelősséget az erőszak elharapózásáért, és azt állította, hogy a NATO csapatokat mozgósít országa nyugati határán. A résztvevő demonstrálók száma messze elmaradt a várakozásoktól sajtóinformációk szerint. Az elnök szerint 50 ezren gyűltek össze, a belügyminisztérium viszont 65 ezer emberről beszélt.

Ugyanerre a térre későbbre az elnök választási győzelmét el nem ismerő belaruszok hirdettek meg újabb tüntetést – írja a Mérce. Lapinformációk szerint ez volt az eddigi legnagyobb demonstráció az országban, nagyjából 200 ezer résztvevővel – teszi hozzá a 24.hu.

A belarusz történelem legnagyobb tüntetése volt vasárnap Minszkben nagyjából 200 ezer résztvevővel – fotó

Fotó: MTI/EPA/Jauhen Jercsak

Minszkben a Hősök terén azt skandálták:

Vége, búcsú

A független belarusz Tut.by beszámolója szerint a tüntetők jó hangulatúak és elszántak, úgy vélik: el tudják érni céljukat, Lukasenka bukását.

Vidéken is tüntettek 

Nemcsak Minszkben tüntettek ma

– írja az Azonnali. Utcára vonultak az emberek a második legnagyobb városban, Gomelben is, ahol a helyi Drámaszínházon egész nap már nem a hivatalos állami, hanem a tüntetők által használt fehér-piros-fehér történelmi zászló lobogott. Brestben szintén több tízezren jöttek össze. A 300 ezres Grodnóban több mint 40 ezer ember gyűlt össze, a tüntetők bejelentették ott is: hétfőn folytatják az ellenállást. De a tüntetési hullám a kis vidéki településeket is elérte: a két és fél ezer lakosú Rakovban kétszázan alkottak élőláncot – a Tut.by meg is jegyzi:

ilyet ez az agrártelepülés még sohasem élt meg.

A tüntetők egy hete minden nap az utcára vonulnak, miután minden jel arra mutat, hogy durván elcsalták a múlt vasárnapi választásokat. 

Az Azonnali.hu emlékeztet, a rezsimváltásért nem csak az utcán állnak ki az emberek, de

több cég dolgozói is sztrájkba léptek, hasonlóan tettek az állami média munkatársai is.

A tüntetők több helyen arról számoltak be, hogy kínozták őket a rendőrfogdákon.

Közben vasárnap ismét megszólalt Szijjártó a minszki helyzetről, és ezúttal is nagyon óvatosan fogalmazott. 

Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszterrel egyeztetett telefonon vasárnap a minszki helyzetről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter vasárnap este Facebook-oldalán kiemelte: az európai politikai közvéleményt továbbra is a minszki helyzet foglalkoztatja.

Remélhetőleg minél előbb sikerül olyan megnyugtató megoldásokat találni, amelyek a párbeszéden alapulnak és az Európai Unió egységes álláspontját tükrözik

– tette hozzá.

A kérdés napirenden lesz a külügyminiszterek következő tanácsülésén, augusztus 27-én és 28-án, Berlinben – írta a magyar diplomácia vezetője.

Forrás: Mérce, 24.hu, Azonnali

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Justitia
Putyin a támogatásáról biztosította a fehérorosz elnököt
Ez mit is jelenthet? Bevonulnak Fehéroroszországba és el is foglalják?
déjà vu 56 Mo.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
@ómió: Szar van a palacsintában, már a görögöknél is van olaj, ami könnyen eljuthat Kelet Európába is. Putyin akár bele is fulldhat az olajába.
ómió
@Sámannus: És? Ott is puccsolna Gyuri gazdi?
Sámannus
@ómió: Nagy okosságot mondtál, biztosan te fosod a híreket az M1-ben is. A muszkák elfoglalták már az északi pólust is, hogy rá tegyék az olajra a kezüket, csak azt felejtik el, hogy az egy nemzetközi terület, kár erőlködni olajból annyi van hogy tönkre tehetjük vele a Földet.
Gyuri bá mán a vadász mezőkről fog üzenni ti akkor is fosni fogtok tőle Muhhhahhhha!
csak úgy....
@ómió: te,még akkor sem hinnéd el,hogy hülyeségeket zagyválsz ha arra te magad (nagy nehezen) gyünné rá..
ómió
@csak úgy...: Attól, hogy te nem látod a magadéit, az még nem általános!
ómió
@Sámannus: Az Athina Művekben "csendestárs" vagy? "Hírmonopóliummal"? Akkor éltessed csak Gyuri gazdátokat! Nektek "fosik" - anarchiát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.