Az Európai Uniónak továbbra is aktívan támogatnia kell azt a több százezer embert, aki békésen tüntet Fehéroroszországban jogai, szabadsága és szuverenitása tiszteletben tartásáért – jelentette ki egy vasárnap esti Twitteren Emmanuel Macron francia elnök.

Macron: aktívan támogatni kell a belarusz ellenzéket

Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter pedig a Bildnek adott interjúban népe támogatását elvesztő diktátornak nevezte Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt.

Meggyőződésem, hogy ennek az elnöknek már nincs semmilyen legitimitása, különben nem kormányozna ilyen hihetetlen és kegyetlen erővel

- tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szerinte miként lehet elkerülni Oroszország intervencióját a fehéroroszországi válságba, Scholz óva intette Moszkvát attól, hogy beavatkozzon Lukasenka hatalmának fenntartása érdekében. Azt mondta: „A katonai beavatkozás idegen államokban elfogadhatatlan, és ellentmond minden szabálynak, amelyet megszabtunk magunknak a nemzetközi jogban.

Lukasenka egy vasárnapi minszki gyűlésen kijelentette: nem hajlandó külföldi parancsra új választást kiírni, de kész azonnali reformokra, ha ezt várják tőle az emberek. Előtte Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetésükben biztosította Lukasenkát arról, hogy Moszkva szükség esetén kész katonai segítséget nyújtani neki.

Délután folytatódott a rezsim elleni tüntetés a fővárosban, egyes becslések szerint akár 200 ezren is lehettek a demonstrálók.

Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei pénteken abban állapodtak meg, hogy szankciókat készítenek elő azon fehérorosz vezetők ellen, akik a tüntetőkkel szembeni erőszakért, illetve az elnökválasztás eredményének meghamisításáért felelősek. Szijjártó Péter pedig kiadott egy olyan nyilatkozatot, amiből továbbra sem derül ki, mit gondol a magyar kormány arról, ami Minszkben történik.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/AP POOL/Christofe Ena

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Janulusz
Orbán kussol, Petike meg megvan zavarodva, mint a vasorrú bába a mágneses viharban.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Putyiny eftárs menni Habarovszkba, csinyáni rendet a saját portáján. Bizony Szibéria is egy nagy felajzott kaptár, nem csak Belorusszia. Lesz majd a mi pohosunknak is, dolga, a következő választás elcsalásakor, csak még nem tudja amit mi régen tudunk. A Vajdák serege kevés lesz a győzelemhez.
almosd
Még hogy kész a reformokra ! mondja ez a diktátor, de kutyából nem lesz szalonna , a hatalomhoz foggal körömmel ragaszkodik mint a barátai ,a pöttyös seggűek .
jesz
@Sámannus: akkor több tésztát osztanak, oszt meglesz

(vagy nem)
Sámannus
@jesz: Lukasenkának is vitt ajándékot, a tojástermelést akarják vele fellendíteni állítólag, de valahogy félre sikeredett, mert most azzal dobálják a diktátort. Most is szarba nyúlt a pohos mint általában amerre el megyen dől a budi mindenfelé.
Gazella
@almosd: 12:18 bezony kutyából nem lesz szalonna. Így kurvából nem lesz madonna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.