Szlovákiában az ország egész lakosságát koronavírus-tesztnek vetik alá – jelentette be Igor Matovic kormányfő szombati sajtótájékoztatóján Pozsonyban.

Szlovákia teljes lakosságát letesztelik koronavírusra
Fotó: MTI/Varga György

A nagyméretű akció, amelynek előkészületei a nyilvánosság kizárásával már három hete folynak, a jövő hét végén kezdődne el néhány járásban próbateszteléssel. A tesztelés többségét két hét múlva tervezik elvégezni.

Az embereket – Szlovákiának több mint ötmillió lakosa van – antigén-tesztnek vetik alá, amelyből az állam mintegy 13 millió darabot rendelt. A tesztelés eredménye 15 perc elteltével már kiértékelhető. Az akció további részleteit várhatóan a vasárnapi kormányülés után hozzák nyilvánosságra

- közölte a szlovák miniszterelnök.

Matovic szerint az egész országban mintegy 6000 tesztelési helyet alakítanak ki, a szám lényegében megfelel a választói körzetek számának. Egy-egy tesztelőhelyeken átlagban hét emberre lesz szükség. Az akció lebonyolításába a hadsereget is bekapcsolják.

Szlovákiában pénteken 1968 új igazolt koronavírus-fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumok, az elvégzett tesztek 16,5 százaléka végződött pozitív eredménnyel. A járvány halottainak száma 11-el 82-re emelkedett.

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csipetke
Hát igen,ahol nem lopják el a lóvét, ott telik rá...
vacsi
@csipetke: Hát, a képet elnézve, nekem nem lenne bizalmam hozzá: szemlátomást 4 ember veszi körül a beteget - van ugyan maszk rajtuk, de ha vírusosak, akkor ez nagyon kevés - fertőznek ezerrel!
Giovanni Alba
@vacsi: "A nagyméretű akció, amelynek előkészületei a nyilvánosság kizárásával már három hete folynak, a jövő hét végén kezdődne el néhány járásban próbateszteléssel. A tesztelés többségét két hét múlva tervezik elvégezni."
Ez a kép egy illusztráció. És egyébként, nálunk hogyan tesztelnek? Steril műtőben? Abban az esetben is, amikor a tesztelők házhoz mennek? Nem inkább annak kellene örülni, hogy van előttünk egy követendő példa, az egész lakosságot lehet tesztelni, szervezés kérdése, és a kérdés az, nálunk ezt miért nem lehet? Mert mindenki nyunyókája úgy látja a helyzetet, hogy a tesztelés nem gyógyítja meg a betegeket, ami tényszerűen igaz, csak éppen értelmetlen és teljesen felesleges megjegyzés.
Pálinkás Pál
@Giovanni Alba: no...akkor vegyük azt hogy letesztelik az országot...és mondjuk a dolgozó korú lakosság fele fertőzött...,akkor mit csinálsz??? karanténba rakod őket 10 napra??? 3 nap után bedőlne az ország...arról nem beszélve ,hogy 10 perccel a teszt után a negatív is vidáman megfertőződhet...nos ezért a "járvány " ilyen stádiumában semmi értelme már a tömeges teszteknek,mert úgysem tudsz semmit csinálni...változatlanul mondom, veszélyeztetetteket karanténba.../idősek, akut betegek/..és hagyni a fenébe lefutni a járványt!!! az eddigi intézkedésekkel a világon sehol nem fékezték meg ,csak nyútották mint a rétestésztát!!!
vacsi
@Giovanni Alba: Nem tudom, nálunk hogyan tesztelnek, de én itt sem megyek el, Ha beteg lennék, a házban maradnék - egyébként így sem megyek sehova, egy fél évre van kitartásom, a kenyeret meg magam sütöm. Szerencsére nagy kertem van.
Giovanni Alba
@Pálinkás Pál: Szerintem ezt a szlovák vezetőséggel kellene megtárgyalnod, hátha fel tudod őket ébreszteni. Egyébként csak tippelni tudok, mert nem vagyok (szerencsére) döntéshozó pozícióban. Elkülöníteném a két pólust, a pozitívok az egyik csapat, a negatívok a másik.
Aki pozitív de a tünetek ellenér vagy annak hiánya miatt munkaképes, annak adnék munkát. Lehet hogy másik városban, de jobb mint otthon a falat bámulni.
Aki negatív, az folytathatja az eddigit, valószínű itt is szükség lesz átcsoportosításra és nagy-nagy figyelemre. Így túl lehetne élni a válságot.
Ismétlem, nem vagyok szakember, nincsen szükség atomjaira szedni az ötletemet, velem ezen vitatkozni felesleges.
Have a nice day!
Giovanni Alba
@Horizont: Szólni volt kénytelen, mert kényszert érzett rá, mellette részletezi, hogy ez az egész őt miért nem érdekli.
Fel akarta dobni a napunkat. :-) Mosolyogni tessék, hétvége van, lazulunk.
Pálinkás Pál
@Giovanni Alba: nem is akartam ...csak annyit jegyeztem meg ,hogy a tömeges tesztelés a járvány megelőzésére lett kitalálva, hogy el lehessen különíteni aki fertőz...amikor már boldog -boldogtalan fertőzött lehet, mert mindenki össze-vissza kószál...akkor már olyan mint a halottnak a csók...amit itt most leírtál az kettéosztásról, az kivitelezhetetlen...vagy szerinted ketté tudnád szakítani a családokat...ahol van pozitív, meg negatív is??? nézd az tény ,az emberek 80 %-ra nem veszélyes a vírus...hagyják lefutni...a maradék 20 % miatt nem tud járvány kialakulni...ez még a tankönyvekben is benne van...csak az a baj a világgal ,hogy mindenhol a politikusok kezelik ezt a helyzetet,és nem a szakemberek...és a politikusnak szavazóbázis kell...tehát hjiába tudja hogy esetleg marhaságot rendel el, ha a népnek az tetszik,akkor meglépi!!! annál nevetségesebb állítás nincs is hogy az utcán maszkot hordj...cseppfertőzés terjedése utcán valahol a nulla közelében mozog...mégis egy csomó helyen elrendelték, mert "megnyugtatja " a népet...pedig aki nem beteg, annak kimondottan káros a maszk viselés!!! ennek is utána lehet nézni...tegnap a WHO kiadta a legfrissebb ajánlását, ne legyenek lezárások,távolságtartás ,mert több kárt okoz mint hasznot...ennek ellenére a politikusok mindenhol szembe mennek vele!!! a WHO már rájött...ezzel a pandémia hisztivel olyan dolgot szabadított a világra, amit már nem tud kezelni...nagyságrendekkel több áldozata lesz a munkanélküliségnek, a nyomornak, mint amit a vírus 10 év alatt elvinne!!! sajnos mi kis pontok vagyunk hogy bármit tegyünk...de legalább a véleményünket elmondhatjuk...még!!!
Giovanni Alba
@Pálinkás Pál: Nézd, tulajdonképpen igazad van, én egy gondolatkísérletet futtattam le. A családokat mindenképpen "szét kell szakítani" amennyiben valaki tüneteket mutat.
Más. Kis pontok vagyunk, de két pont már meghatároz egy egyenest!
Cicamama55
Nem látom értelmét, mert számtalan esetben a negatív teszt után pár napra kiderül, hogy pozitív lesz, jelentkeznek a tünetek...
Giovanni Alba
@Cicamama55: Szerintem nem a negatív teszt a cél, hanem hogy el tudják különíteni a pozitívokat. De mivel (mint már írtam) nem vagyok szakember, könnyen tévedhetek is. Valószínűnek tartom, hogy lesz egy hivatalos bejelentés ezzel kapcsolatban.
vacsi
@Horizont: Pl. senkit nem engedek be a házba.
simmering73
@Horizont: Tudom, hiányzik a kemény mag.
Rockxy
@Maria24s: minimum 365 éccakára szeretnék, és legyen néki pénze, sok!
ómió
Így "mulat a tehetős szlovák"? Az se baj, ha 2 nap múlva már nem lesz igaz az eredmény?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.