A koronavírus-járvány ideje alatt tartott tüntetéseknek sok emberáldozata lesz - mondta Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes, a Jog és Igazságosság Párt elnöke azokról a demonstrációkról, amik napok óta zajlanak az abortuszt szigorító alkotmánybírósági döntés ellen Lengyelországban. "Azok, akik a tüntetésekre buzdítanak, de azok is, akik részt vesznek bennük, általános veszélyt idéznek elő, vagyis komoly bűntettet követnek el" - mondta egy videóban Kaczynski kedd este. Szerinte a hatóságoknak nemcsak joguk, hanem kötelességük is szembeszállni az ilyen cselekményekkel. Arra is felszólította az embereket, hogy védjék a templomokat. Szerinte a lengyel történelemben példa nélküli, hogy a tüntetések alatt katolikus templomokat támadnak meg, és arra hívta fel a kormányzó Jog és Igazságosság párt tagjait és támogatóit, hogy vegyenek részt az egyház védelmében. Lengyelországban csütörtökön nyilvánította alkotmányellenesnek a lengyel alkotmánybíróság a beteg magzatok...

(Forrás: telex.hu, lusta által)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
A tv-beszéde Kaczornak frenetikus volt. Csak a szemüveg és az egyenruha hiányzott. A szövegíró nagyon nem dolgozott meg a pénzért, miután csak pár helyen változtatta meg Jaruzelski szövegét.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@justhpeter: Nem is egy lapon vannak említve. :)
Nessy
Van abban némi tudatosság, hogy most hoznak olyan törvényt, tesznek olyan intézkedéseket, amiről tudják, hogy tiltakozás lesz ellene. Aztán gyorsan gyülekezési tilalmat rendelnek el, és jöhetnek a rendőrök, katonaság. Tény, hogy a járvány idején nem ideális a tömegtüntetés. Erre játszanak.
Csibi
@namihami: "Bölcs, okos" okfejtés! Ha ezt előbb mondod lehet, hogy Gyurcsány csak egyszer, vagy egyszer sem bérmálkozott volna és most mint egy istenhívő (teista) pap misézne a Bazilikában és nem egy idült alkoholista benyomását keltve szónokol a Parlamentben!
www.youtube.com/watch?v=rIb4XgxX4cY
Ami pedig az abortuszt illeti Cseh Katalin és Papp Réka Kinga egy botmixerrel megoldaná a problémát.
namihami
@Csibi: Hozzászólásodnak kb. annyi érdemi köze volt az istenített csuháshoz, mint a két nevezett politikusnőnek a magzatelhajtáshoz.
Úgyhogy ezt a kommentedet tegyük be a ""felejtsük el"" kategóriába...
Csibi
@namihami: Nem igazán értelek!
Ha úgy kezelted volna a válaszomat, hogy szóra sem érdemes, akkor most nem kéne a "felejtsük el" kategóriával piszmognod!
Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.