Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magas állami kitüntetést adott át kínai kollégájának, Vang Jinek hétfőn a távol-keleti ország Kujcsou tartományában  – írja az MTI.

Szijjártó állami kitüntetést adott a kínai külügyminiszternek, mert több mint egymillió magyart mentettek meg a kínai vakcinával
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

A ceremónián Szijjártó kijelentette, hogy a koronavírus-világjárvány során Ji bizonyította barátságát, segítségének köszönhetően ugyanis már több mint egymillió magyar ember életét

tudtuk biztonságba helyezni, azáltal, hogy lehetőségünk nyílt a Sinopharm oltóanyagának megvásárlására, ez a segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg.

A politikus ezután a „magyar emberek nagyrabecsülésének és köszönetének jeleként” átnyújtotta hivatali partnerének a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.

A kínai külügyminiszter köszönőbeszédében hangsúlyozta, hogy ez a lépés is jól mutatja a két ország jó kapcsolatát, a két nép mély barátságát, illetve azt, hogy a felek támogatják egymást a bajban.

Forrás: MTI
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Úgy tesz, mintha ajándékba kaptuk volna. Ez üzlet te szánalmas balfasz. Nektek meg pláne.
Lemegyek ma a sarki boltba, és kitüntetem a tulajt, mert neki hála élelemmel tudtam ellátni a családom.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Úgy tesz, mintha ajándékba kaptuk volna. Ez üzlet te szánalmas balfasz. Nektek meg pláne.
Lemegyek ma a sarki boltba, és kitüntetem a tulajt, mert neki hála élelemmel tudtam ellátni a családom.
namihami
És a saját és az Orbán család anyagi ellátása se volt mellékes szempont annak az ordónak az odaitélésében. Az a közvetítői díj több magyar állami kitüntetés értékét haladja sokszorosan meg.
Aki Én
...és mi a helyzet a többi vakcinagyártóval???
Yoda69
Ez a közel 1 millió ember most totál bizonytalanságban van, hogy egyáltalán védettek-e a kínai lötty által. Sokaknál akik eddig saját költségükön megcsináltak a védettségi tesztet egyáltalán nem, vagy csak alig alakult ki a védettség.
szijragonak a parolázás helyett inkább biztositani kéne, hogy mindenkinél aki Mao könnyével lett beoltva megcsinálják a tesztet, es, ha szükséges akkor 3. es 4. dózist biztositani, hátha segít valamit, bar én kétlem, mert ez a szer csak fiataloknál hatásos, 60 felett ellenjavalt.
A másik meg mi fasznak kell kitüntetést adni a kínai fasznak? Megfizettünk a vakcináért, a piaci ár 3x-sat, belertve az orbanek által ellopott 55 milliárdot is. Es ezért meg magyar állami díjat is kap?!? Na ne! Mocsok hazaáruló vagy szijrago a gazdáddal együtt.
szép új világ
És mi volt a plecsnire írva? A legdrágább vagy a legkevésbé hatásos vakcináért? Vagy esetleg mindkettő?
namihami
@szép új világ: ""A házikassza megtöméséért""
gina
Rohadék minden sz@rra van pénz,de amire kell arra semmi, ócska banda
CsipkeRózsa
Nem ingyen tette, hiszen drágán megfizettük az árát. Miért kellet őt kitüntetni?
kereső
Ha ez igy van, márpedig miért is hazudna a klügyminiszter:"Ji bizonyította barátságát, segítségének köszönhetően ugyanis már több mint egymillió magyar ember életét

tudtuk biztonságba helyezni, azáltal, hogy lehetőségünk nyílt a Sinopharm oltóanyagának megvásárlására, ez a segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg."- mi szükség is volt a 24 milliárdot bezsebelő közbenső cégre??? - amikor közvetlenül kötött üzletet a külügy??? Valamit nem értek én ebben. Mi ebben a ráció??
Azzal meg még várjunk egy kicsit, hogy 1 millió embert megmentettek. A kormány információja szerint 3 millió vakcinát vettünk a Sinopharmtól. Ez 1,5 millió ember. Akkor miért csak egy milliót emleget?
Pálinkás Pál
ezeknek váltás után a börtön már kevés..
ágimami
Komolyan mondom, ez már megint mi??? A pofátlanság teteje!!!
Kitüntetést adni azért, mert megvettük a vakcinájukat többszörös áron, ami jelenleg a kutyának sem kell, pedig van belőle pár milla!!! Igaz, majd ezt is elosztogatjuk,mint a lélegeztetőgép-nek nevezett valamit!!! Ja és azt se felejtsük el, hogy jövőre indul a magyar vakcinagyártás, ami a kínainak lesz a hasonmása, csak azt tudnám, azzal mi a szándékuk???
Azt majd megint elajándékozzuk??? Az nagyon megy!!!DDD
kereső
Ja, ez a "megmentés" összesen 55 milliárdba azaz 55000 millió forintba FÁJT nekünk.Drága kitüntetés ez.
Emmersson71
A többi vakcina országának külügyminisztere is kap majd kitüntetést?!
tudode
Na! Akkora "megtiszteltetés" nem érhette, a közel 1,4 milliárd lakosságu külügyért , mint a szarkabőrbe bűj türk csúszómászó lejárt lemezű frakcióvezetőjének elismerése, aki ugatja a diplomácia nyelvét mint a kutya a holdat!
.
Röhej az, hogy a Kinai Népköztársaságban nagyobb létszámú egy falu, mint az a jobbsorsra érdemes országa, amely eljutott oda, meghekkelve önmagát, hogy közjogilag érvénytelen az egész galeri!
.
Nem kis túlzás az, hogy a honfoglalás óta még nem volt hasonló olyan kormánya az országnak, akik annyit ártottak volta a lakosságnak, mint ez a sunyi félművelt kaparjkurta galeri!
.
Most folyik plenáris ülés napirend előtti adok, kapokja!
..
A válaszadók szerencséje, hogy Steindl Imre által megálmodott parlament kupolája nem szad rá azokra, akik mosdatják a közjogilag érvénytelen szerecsnt
.
www.parlament.hu/plenaris-elokozvetites
.
Kár azokért a fiatalemberekért, akik kéytelenek ember embernek FARkasát eljátszani, ha tudatában vannak azzal, hogy kinek a szolgálatában állnak!!!
ómió
És az efftársi nyuggerek ezért nem mentek el "tiltakozni"?
Aki Én
@ómió: Mármint ti? Miért tiltakoznátok buta bolsi, nektek ez tetszik.
kokopelli
@Aki Én: lassan már annak is örülnek,ha egy nyalható schegget találnak? Nem fizettek a vakcínáért? Adtak
volna finom szivacsot a slicc-szeműeknek a nyalás helyett! (;-()
jesz
@ómió: te majom...hova a faszba menjenek tiltakozni? he? a többségének a nyugdíja is szégyenletes, a nyugdíjemelés is megalázó...a vakcínát is rajtuk próbálják...mi már nem vagyunk tényező, velünk bármit meg lehet csinálni, akár kísérletezni is...a nyugdíjas egy élet munkája után próbál békésen pihenni. ... az evolúció már nem engedi őket harcoskodni...ezt hasznnálja ki a hatalom...
és akkor te is ideugatsz?
CsipkeRózsa
ma 14:04

Most vettem észre, lemaradt egy t-betű. Helyesen: kellett.
namihami
És a kitüntetés mellett átadta azoknak a beoltottaknak a tiltakozó leveleit is, akik a hatástalan kínai sz@r ellen tiltakoztak. Csak azokon nincs tű, amivel a kínai mellére tudta volna tűzni.
csak úgy....
@namihami: a vérvörös komcsi tesókkal nem mernek szórakozni ,-arra ott van nekik brüsszel,aki eteti,ruházza és zsebpénzt is ad a kamaszkorba került magyar kormánynak!
Yoda69
@jesz: @ómió: egy mocsok komcsi bolsevik, aki most éppen orban segget nyalja fényesre. Korábban a partallamban munkasor volt, elotte meg román secus. Úgyhogy tőle ne várj értelmes hozzászólást, csak a propagandát tolja esztelenül. Ugyanúgy ignorálni kell, mint dubrincsot a szopó fantomot, vagy csikarit a másik román pedofilt.
ómió
@Yoda69: Ha egy mocsok komcsi bolsevik munkásőr idiótát látnál, kukkants a tükörbe, vagy nézz körül, amikor az efftársaiddal "szent zsoltárotokat", az Internacionálét harsogjátok: az ott mind az lesz! Akad köztük biztos még volt secus is! Ezt leginkább a "mindenre elszánt" böszmeszaros pofátok jelzi!
ómió
@jesz: Hova menjél, bolsiék fajgörénye!? Volna tippem, de kézenfekvő, hogy, ahova eddig! Vagy a bolsevik pártszemináriumotokra! A "többség nyugdíja" meg, ugye, akkor "dagadt az efftársi boldogságtól", amikor efftársaid elloptak tőlük egy, de sokaktól 2 havi nyugdíjat!? Az, ugye, nem "szégyenletes" volt, hanem maga az "efftársi felemelő"!? Ugye, fajgörény efftárs!? És mindezt még évi kétszeri gázáremeléssel is "megsegítették"! Te a kreténséget de genere örökölted, vagy még a foximaxin oltottak téged be vele? Na, azt kellett volna kihagynod, idiótája, nem a covid ellenit!
ómió
@Aki Én: Megint kiújult nálad a tetves bolsiságod másrahazudási szindrómája, bolsi fajkretén!? Előbb a nyuggereiteket "tiltakozásra" bírjátok a Sinopharm ellen, utána meg a "tiltakozást" is másra hazudnátok?
balos
@ómió: @ómió: @ómió: Mi van nemzethy retek?Meguntad az ereszt,hogy megint a ner szarral jössz a placcra?
kokopelli
Nem is értem,hogy a sok "százmilló európai ember",hogy élte át a pandémiát kínai és orosz vakcína nélkül !!
(;-))
ómió
@balos: Mi történt, bolsi fajgörény!? Unalmas már Gréczy efftársad nudiszelfije? Vagy épp az a bajod, hogy csak te nem kaptál belőle?
kereső
Tudtátok??? Ezt a kitüntetést Hosszú Katinka, Jancsó Miklós, Jirzi Menzel, Rubik Ernő, Fischer Ádám, Puskás Ferenc és Soros György , Szabó István és Makk Károly, Ormos Mária és Placido Domingo kapta meg többek között. Most pedig a kínai kommunista diktatúra külügyminisztere ..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.