A társaság spanyolországi bázisának személyzete jobb munkakörülményeket követel.

A helyi szakszervezet szerint az általuk szabott feltételek teljesítésének hiányában a munkabeszüntetés még júliusban esedékes lesz, és mind a 10 spanyol repülőteret érinti majd, amit a fapados légitársaság használ.

A Ryanair és az EasyJet közel két hetes sztrájkja lehet az utolsó szög az európai légiközlekedés koporsójába

Fotó: 123RF.com

Az Easyjet spanyol személyzete szintén kilenc napon át sztrájkol majd a hónapban.

Mindeközben a skandináv SAS légitársaság és pilótái megegyeztek, hogy hétfőig meghosszabbítják a tárgyalásokat. Ha nem jutnak egyezségre, akár ezer pilóta dőlhet ki a munkából hetekre Dániában, Svédországban és Norvégiában. Az emiatt bekövetkező esetleges járattörlések akár napi 30 ezer utast is érinthetnek.

A Budapest Airport csütörtöki közleményében számolt be arról, hogy a nyári időszak berobbanása, a Covid utáni légiforgalom dinamikus növekedése és ezzel együtt a korábban sosem tapasztalt, Európa szerte megjelenő munkaerőhiány hatalmas kihívások elé állítja a repülőtereket az egész kontinensen, de a ferihegyi reptér egyelőre állja a sarat.

Nem úgy, mint a londoni Heathrow, amely a napokban felülvizsgálja teljes nyári menetrendjét, ami miatt rengeteg járatot törölhetnek.

Forrás: 24.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mirabilis
Helyes. Hogy fogja orbán az extraprofit adót behajtani rajtuk? Hahahaaha
Megint lukra futottál cigány. Talán neked, meg a pereputtyod, oligarchiáidnak kéne kivetni az extraprofit adót. Onnan dőlne a lé
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gazella
@simmering73: jó lenne. De nem olyan biztos, hogy bejön a kurvány ellen.
durbincs
@balos: nézze csak meg az 50IQ-s @Giovanni Alba: @namihami: @tudode: nevüeket : rettenet húgyköves már a torkuk ?
rokker33
Na védjétek ezeket a szegény ártatlan extraprofittal nem rendelkező légitársaságokat ! A törvényt is leszarják úgy mint az utasok panaszait meg a munkatársuk kérdéseit! Csak a 100 200 % os haszon érdekli őket semmi más a munkások meg szánalmas körülmények között dolgoznak!
ómió
Na! Csak nem az extraprofitjukból "faragtatnak"!?
durbincs
@kula: de maga csak rakat szxr ? igaz gané @Dr. Proktor: ?
durbincs
@Jozefina: @nemkati: azért maguk csak kijár haták vona azt az 5 bánya elemit ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.