Legalább kilenc nőnek adtak randidrogot egy meghívásos rendezvényen, amelyen Olaf Scholz kancellár és parlamenti képviselők vettek részt - közölte szombaton a Szociáldemokrata Párt (SPD), miután a Tagesspiegel című berlini lap megírta az esetet. A berlini rendőrség közölte, hogy a rendőrök súlyos testi sértés gyanúja miatt nyomoznak, miután egy 21 éves nő feljelentést tett "egy politikai párt nyári partiját" követően – számol be az AFP és a luxemburgi RTL. "Azt tanácsolom minden érintettnek, hogy tegyen feljelentést" - közölte a Twitteren Katja Mast, az SPD képviselője. A párt szóvivője nem zárta ki, hogy a már ismert kilenc esethez hasonlóak napvilágra kerülnek még. Az SPD szerda este e-mailt küldött a rendezvényre meghívottaknak, amelyben elítélte a "szörnyű tettet, amelyet azonnal bejelentettünk a rendőrségnek". A kancellárral és a képviselőkkel együtt mintegy 1000 ember vett részt az SPD hagyományos nyári mulatságán a parlamenti szünet előtt.

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
VASTAGBŐR
@durbincs: igazi mentálisan sérült szellemileg fogyatékos emberke lehetsz ..
VASTAGBŐR
@Eladott Ország: az első kép nem durbincs ? mámint a hátsó legényke lol
VASTAGBŐR
@durbincs: jó ez a cikk .. amúgy kiverted rá ?
Oszt bedobtál a 4 dizájner vaccinádra vagy 25 xanaxot ...
Bourla haverod a birosag.net -en körözve van ... óvatosan cucozz pöpi

Keresés az oldalon : Ctrl + F elég beírnod, hogy Bourla

www.birosag.net/hirdetmenyek/update/?fbclid=IwAR0pcOCsB8ApfI12pKUwHdIwAqUolsUrCOHkvGLVxi50bUFDAsM4dBe2Za0#0106
VASTAGBŐR
de szerintem, meg olvasáshoz is gyökér vagy ... hetek óta bizonyítod
percsi
"A berlini rendőrség közölte, hogy a rendőrök súlyos testi sértés gyanúja miatt nyomoznak"
Ha igaz a történet, és a képviselők tudtak róla, akkor repülni fognak, ez nem Magyarország!
Jaj istenem, "Bukik a német kormány" agyatlan, aki adta a címet.
VASTAGBŐR
@durbincs: 07.24 22:38

Utánnad turkálva esetleg, hogy megszüntessem fertőzést ?
Ott nem azt keresem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.