A kormány retorikájának egyik alappillére az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, hogy Magyarország a béke érdekében nem szállít fegyvereket Ukrajnának, ám ez időről időre megdőlni látszik. 

Ukrajnába szállított fegyverekről tárgyalt az Orbán-kormány, hiába próbálják titkolni részt vettek az egyeztetéseken
Kép: Facebook/Orbán Viktor 

Ugyanis a Magyar Honvédség képviselői részt vettek többek között az Ukrajna katonai támogatását koordináló Ramsteini Csoport ülésén is.

Ez javarészt NATO-tagállamokból áll, de a szervezeten kívüli országok például Svédország és Grúzia képviselői is részt vesznek az üléseken – írja a Népszava.hu. Ezen egyeztetések kimondott célja a megszállt országnak nyújtott katonai segítségnyújtás koordinálása.

Az Átlátszó úgy tudja, itt jellemzően az ukrán védelmi miniszter tájékoztatja a szövetségeseket a hadi helyzetről, és arról, hogy

milyen fegyverekre van szüksége Ukrajnának. Ezt követően érkeznek a résztvevők felajánlásai.

A ramsteini csoport ülésére Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter volt hivatalos magyar részről, azonban a kiadott felvételek szerint a magyar NATO-képviselet helyettes képviselője, Géczy Balázs is vett részt az egyeztetéseken.

A Deutsche Welle felvételein felismerhető még a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központ volt parancsnoka, Szűcs József ezredes.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára közel fél éve kommunikálta utoljára nyilvánosan, hogy részt vett az ülésen – ezt követően inkább már hallgatnak erről.

Forrás: Népszava.hu

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yeromos
Persze, hogy részt vesznek az egyeztetésbe. Máskülönben, hogy jelentenék a putyinnak ezek a hazaárulól az infókat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yeromos
@Németh István: Rosszul emlékeznéknem te és elvtársaid nyaljak a komcsi oroszok, kinaiak és puytin seggét. Akkor ki is a komcsi? Kinek az elvtársai szájer, kaleta, borkai még a pedofilokat is bujtatjátok. Úgy, hogy szállj magadba bunkókám.
Németh István
@Yeromos: te annyira hülye vagy, hogy egyszerűen a repedt finghoz tudlak hasonlítani! Te kommunista barom a kommunista énedet ne akard másra kenni, te balliberális buzi, pedofil nímand!
Harcolj viszont azért, hogy az usa-nató armada mielőbb eltűnjön Európából! az Eu vezetése meg a börtönbe! érted hugy-agyú!!??
Yeromos
@Németh István: Csak egy kérdés szerinted Putyin illeteve Kinaiak nem komcsik? Ezek a ti elvtársitok. Bár, hogy is szeretnéd másra kenni Te egy büdös komcsi vagy. Pedofil meg az előbb írtam a te elvtársad Kaleta. És börtönbe a korrupt, tolvaj hazaáruló bandádat kell csukni.
Németh István
@Yeromos: tévedés ne essék komolyan mondom, hogy te egy nagy barom vagy! Az hogy kinek milyen a politikai beállítottsága az egy dolog! A kérdés, hogy ember és emberként működik, vagy egy szar tróger! DE ha már komcsizunk akkor az elmúlt időből a kellene átlépni >> azonban bármilyen priusz nélkül nem lehet! Na most a kinai komcsi kínai komcsi az orosz komcsi az orosz komcsi, a magyar meg magyar! De azt is tudni kell, hogy nem a ti elvtársatok, meg a mások elvtársa a tolvaj hanem a volt moslék gyurcsányod a kommunista bandájával akik tönkretették az országot, s mivel elbaszták az összelopott pénzeiket most megint hatalomra akarnak törni, hogy újfent elveygék a néptől >> tőled is te főbarom te moslék fajzat tegyél valamit!
durbincs
Hemzsegnek itt a Pedofilok ? mint krokodilok a folyóban ? mint csak ezek :@jesz: @sgl: @Emmersson71: @teuton: @Néro2: @Dr. Proktor: a bányás oláh farturó négyes ? bár @csipetke: @Sámannus: @Atesz19: @jáger laszló: szintén bányás állatok ? csak soroszsizsikek ? az 50IQ-ra csiszolt @balos: @Alfa: @Edebácsi: @Sámannus: @m73: @jáger laszló: @Nessy: @nejlontacskó: @fideszes gyökér: @Borsó: @justhpeter: @dr. prédikátor: @Törölt Nick: @namihami: @Mirabilis: @troppauerhumer: @kula: @Clavigo: @drrotf: @Havanagi: @fideszes gyökér: @Clavigo: +sorosista fasiszta antifák ? @Alfa: @Giovanni Alba:@koszpeko:@Aki Én:@lampa laz: @Péter2:@Eladott Ország: ? bérköcsög Anntifás-Pedofilo Lágerpribékek ?
drrotf
Orbán azt mondta hogy mi a fegyverszállításokkal nem foglalkozunk.Vaghy még is?Megint nem tudott igazt mondni a doktorminiszterelnökúr?Akkor hozta a formáját.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Tűz volt a Debreceni Egyetemen
Itthon - 2023. October 2., 18:08
Tűz volt a Debreceni Egyetemen
Aki átlát a nőkön…
Szórakozás - 2023. October 2., 15:37
Aki átlát a nőkön…