Amennyiben az éves infláció magasabb lesz 15 százaléknál, márpedig az előzetes becslések szerint 17,5-17,7 százalék körül tetézhet az éves infláció. A Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium arról tájékoztatta az ATV-t, hogy "a kormány idén is biztosítja az inflációkövető nyugdíjemelést", vagyis ha az éves infláció magasabb lesz az év elején becsült 15 százaléknál, akkor ősszel is lesz egy nyugdíjkorrekció januárig visszamenőleg. Ez a második emelés lenne idén: az év elején a nyugdíjasok 15 százalékos emelést kaptak. A nyugdíjak következő korrigálására megvan az esély, ugyanis Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a hétvégén hónapról hónapra levezette az infláció alakulásának mértékét, amelyből kiszámolható, hogy az éves átlagos infláció 2023-ban 17,5-17,7 százalék között lehet majd. Azt is kiemelte a tárca, hogy februárban is jár az emelt összegű 13. havi nyugdíj az időseknek.
Jó hír a nyugdíjasoknak: ősszel is jöhet a nyugdíjemelés
Forrás:
vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Csak nem az összeg? Netán az, hogy végre, többhavi késedelem után a Vezér---nagykegyesen---kiadja az alattvalóinak? Esetleg a valós tényektől és az áraktól való (Holdról is látható) távolsága?
Vagy csak úgy egymagába, legyünk boldogok, hogy egyáltalán gondoltak ránk?