A Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője egy Szabad Európának adott interjújában azt nyilatkozta, hogy már tavaly is csak befogott orral tudott egy listán szerepelni a Demokratikus Koalíció elnökével, de erre többet nem vállalkozna. Hozzátette: a „választói akarat” vette rá 2022-ben, hogy közös listán induljanak az ellenzéki pártok, mert azt hitték, kormányváltás jöhet, de ez tévedés volt. Donáth hangsúlyozta: levonták a konzekvenciákat az eredményből, és arra jutottak, hogy előbb az ellenzéket kell megújítani ahhoz, hogy le lehessen győzni a Fideszt a választáson. Elmondása szerint a megújítás része, hogy a Momentum most olyan szövetség megépítésén dolgozik, amelyhez csatlakozni tudnak azok a pártok, politikusok és civil szervezetek is, amelyek szeretnének egy DK-mentes ellenzéket. Az önkormányzati választásokkal kapcsolatos elkülönülés kapcsán azonban Donáth úgy felelt, hogy az országos és a helyi politika elkülönül egymástól. Például szerinte a helyi DK-s...
Donáth: "Tavaly is csak befogott orral tudtam egy listán szerepelni Gyurcsánnyal"
Forrás:
vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Megtalálták a Dunában a verőcei hajóbaleset ötödik áldozatát
- Felbolydult Felcsút Magyar Péter érkezésétől: ezrek várták, zakatolt a kisvonat is
- Most kaptuk: tömegbaleset történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek
- Csütörtök hajnalban hat fegyveres adónyomozó tartott házkutatást Szigetvári Viktor otthonában
Itthon
- 2024. May 24., 18:05
Mi történt? Novák Katalin újra feltűnt – Határozatai jelentek meg a friss Magyar Közlönyben
Itthon
- 2024. May 24., 18:56
Átadták a Hell Energy 80 milliárd forintos beruházását
Itthon
- 2024. May 24., 18:25
Elképesztő, mit művelt ez az ukrán katona
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 17:10
Nem bírta tovább, kipakolt a magyarok kedvence, aminek súlyos következménye lett
Szórakozás
- 2024. May 23., 09:25
Erre senki sem gondolt: ezt titkolta az ismert sztár
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
Egyébként pedig ez nem házasság, hanem szövetség.
hát csak te vagy mindig anyádban?
geci!