Két év alatt 2,4 millió dollárral, 3,1 millióról 5,5 millióra nőtt a nemzetközi úszószövetség, a FINA által a világbajnoki helyezésekre kifizetett összeg. A több, mint másfél milliárd forintnyi keretből a magyarok is szépen termeltek, nem csak az éremkollekciójuk, a bevételük is nőtt kazanyi vizes vb-n – írja a Blikk.
A magyar küldöttség legkiemelkedőbb alakja Hosszú Katinka volt, ő két aranyat és egy bronzot gyűjtött, s ezért a teljesítményéért 84 ezer dollárt (23,84 millió forintot) kapott, mivel az első aranyát világcsúccsal könyvelhette el, az ugyanis önmagában 30 ezer dollárt (8,51 millió Ft-ot) ért.
A mindhárom éremből egyet-egyet begyűjtő Cseh László lett a második, ő 45 ezer dollárt (12,77 millió forint) kapott. A hazai rangsor harmadik helyén Verrasztó Dávid és Olasz Anna végzett, mindketten 15 ezer dollárt (4,25 millió forint) kerestek vb-ezüstjükkel.
Nemcsak a nemzetközi, de a magyar szövetség is fizet a világbajnoki érmekért, de csak azok kaphatnak ilyen támogatást, akik olimpiai számban végeznek a dobogón. Az arany 2,5 milliót ér, az ezüst, 1,25 milliót, míg egy bronzérem 625 ezer forintot.
A magyar úszóválogatott három arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel zárta a világbajnokságot, egy ezüsttel és három bronzzal voltunk jobbak a 2013-as barcelonai vb-hez képest.
30 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Olvasom a hírben, hogy melyik versenyző mennyi pénzt keresett. Engem különösen nem érdekelt, de ha már elém rakják, ám legyen. Nincs jelölve a magyar szövetség jutalma, de legyen a valamennyi csapattag, edző összjutalma 100 milla.
Egyszerűen döntsük el, hogy melyik a nagyobb hatású: a magyar úszócsapat 100 milláért csodás reklámot adott Magyarországról a tévén keresztül az egész világnak, a kormány 600 milláért reklámozza itthon az elmúlt öt év eredményeit. Még az analfabéták is az úszócsapatra szavaznának. Akkor ?
(aki irigyli tőlük, az csinálja utánuk)
hajrá!
@eszegfu: az én verzióm...Én már max. az életemért tudnék akár futni, akár kúszni...
de azt is óvatosan...
csak így tovább!
most olvasom, hogy Hosszú már valami másik versenyen van...elképesztő ez az erő, elszántság...
hajrá Hosszú!
Új hozzászólás