A Paks hazai pályán fölényesen 6-2-re, többek között a góllövőlistát vezető Hahn János négy találatával legyőzte a Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójának szombati játéknapján.

Brutálisan kiütötték, gyakorlatilag lezavarták a pályáról a Puskás Akadémiát

A vendégek e heti második mérkőzésüket vívták az NB I-ben, az első fordulóból elhalasztott és szerdán pótolt meccsen 1-0-ra legyőzték hazai pályán a Budapest Honvédot.

A fordulót a tabella harmadik helyéről kezdő paksiak gyakorlatilag az első húsz percben eldöntötték a találkozót, mivel három pontrúgást követően Hahn János hét perc alatt mesterhármast ért el. A PAFC egy remek egyéni akció végén szépített.

Térfélcsere után a felcsútiak próbálkoztak támadásokkal, de Hahn negyedik találata, majd az ötödik paksi gól megpecsételte a sorsukat.

Innentől mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, majd a pár perccel korábban beállt Ádám is betalált, így a Paks gólzáporos győzelmet aratott a hajrában még egyszer szépítő Puskás Akadémia felett.

A PAFC öt meccs után először kapott ki a Pakstól, és sorozatban a negyedik idegenbeli bajnokiját vesztette el.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Nem is a teljesítményük miatt tartjuk el az adóforintjainkból. Orbánnak kellett egy csapat, hát megvetette magának velünk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Nem baj, van még több száz milliárd a TAO kosárban- lehet még belőle lopni(megyünk lopni).Azért a 133 bátor, aki ezt a "adókedvezményt" megszavazta, hűtlen kezelésért felelni fog.
justhpeter
@Eladott Ország: Ideje a konyecnek. Köszönöm !
Sámannus
Mehetne brácsásnak bazseválni valamelyik népi zenekarba.
szép új világ
Nem csoda, hogy lelassult a Felcsút. Ki a fene tudna futni több ezer TAO-s Túrórudi felzabálása után...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.