A Vasas feledhetetlen legendája, Baróti Lajos vezetésével válogatottunk öt-öt győzelmet és döntetlent ért el 1976-ban.
Willi Orbán nélkül nehezebb. Forrás: Pixabay
Azóta nem volt év, hogy veretlenül maradtunk volna – írja az ATV.
Idén a nemzeti együttes idén hat győzelemmel és négy döntetlennel zárt. 1976-ban csak egy tétmérkőzése volt a magyar csapatnak – 1-1 Görögország ellen idegenben, vb selejtezőn –, addig idén nyolc, mielőtt csoportelsőként kijutott az Eb-re.
A tíz találkozó gólkülönbsége 18-8. az ötödik mérkőzésen megsérült a védő Willi Orbán. Addig a válogatott egyetlen gólt kapott, a következő öt meccsen viszont Orbán nélkül minden alkalommal kapott – összesen hét – gólt a válogatott.
Csak Montenegró vendégeként nem sikerült gólt rúgni. A gólok jelentős részét négy támadó szerezte: Szoboszlai Dominik és Varga Barnabás egyformán négy, Ádám Marin és Sallai Roland három-három gólt rúgott. Öt játékos, Dibusz Dénes, Szalai Attila, Lang Ádám, Nagy Ádám és a csapatkapitány Szoboszlai Dominik pedig mind a tíz meccsen szerepet kapott, előbbi kettő ráadásul valamennyit végig is játszotta.
A tétmérkőzéseket tekintve öt győzelemmel és három döntetlennel veretlenül és csoportelsőként jutott ki a jövő évi, németországi kontinenstornára az összességében 12 összecsapás óta veretlen magyar válogatott, amely így december 2-án a második kalapból várja a hamburgi sorsolást.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ez bizony Willi Orbánról szól nem a hordóhasú harcosunkról.
Új hozzászólás