Ma a július 4-ei ünnep miatt munkaszüneti nap van az Egyesült Államokban, tehát a hosszú hétvége nézőszámai később futnak csak be, de azt már látni, hogy a Transformers 3-at gyártó-forgalmazó Paramountnak nincs oka aggodalomra, annak ellenére, hogy a film múlt héten lényegesen gyengébben indult, mint a sorozat második része. Michael Bay filmje vasárnap estig 162,1 millió dollárt keresett az USA-ban, azaz máris elérte a 155 és 170 millió közti bevételt, amit a stúdió hétfő estére prognosztizált. Transformers 3Az Államokon kívül még jobban teljesít a film: a többi országban összesen 210 milliót hozott, ami a Paramount eddigi legnagyobb külföldi nyitása, a 372,1 milliós nemzetközi összbevétel pedig a világ harmadik legerősebb nemzetközi indulása. A világszinten legerősebben nyitó film rekordját a Harry Potter és a Félvér Herceg tartja 394 millió dollárral, a második a listán a Pókember 3 381,7 millióval. További jó hír a gyártónak, hogy az USA-n kívül még nagyon pörög a 3D: a külföldi bevételek 70%-a származott a 3D-s vetítésekből. Észak-Amerikában bemutatták még a Tom Hanks és Julia Roberts főszereplésével készült Larry Crowne-t is, ami szerény 13 milliót hozott, jelezve, hogy a közönséget nem igazán hozta lázba a két sztár filmes románca. Ugyanakkor a romantikus vígjáték csak 30 millióba került, így még akár sikeres is lehet. Még gyengébben indult a 20 millióból készült Monte Carlo című tinifilm, ami két, fiatal lányok körében népszerű sztárt is felvonultatott Selena Gomez (Varázslók a Waverly helyről) és Leighton Meester (Pletykafészek) személyében, mégis csak 7,6 milliós bevételig jutott. Született egy rekord is a hétvégén: a Koszorúslányok az USA-ban elérte a 152,9 milliós összbevételt, és ezzel átvette a legsikeresebb korhatáros női komédia címét a Szex és New York-tól (152,6 m.). A Karib-tenger kalózai 4 pedig az egymilliárd dolláros nemzetközi összbevételt érte el a hétvégén, amivel jelenleg a világ hetedik legsikeresebb filmje, és még kúszik felfelé a listán. A tízes amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Transformers 3 ($97,4/$162,1) 2. Verdák 2 ($25,1/$116) 3. Rossz tanár ($14,1/$59,5) 4. Larry Crowne ($13/$13) 5. Monte Carlo ($7,6/$7,6) 6. Super 8 ($7,5/$108) 7. Zöld Lámpás ($6,3/$101,9) 8. Mr. Popper pingvinjei ($5,1/$50,1)9. Koszorúslányok ($3,5/$152,9) 10. Midnight in Paris ($3,4/$33,6)
A Transformers 3 lezúzta a világot
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás