Bevonultak az ELTE jogi karának épületébe az Egyetem téren a Hallgató Hálózat (HaHa) Utolsó nyílt nap című tüntetésén részt vevő demonstrálók, köztük egyetemisták, gimnazisták és tanárok – írja a hvg.hu. A tüntetők a felsőoktatás szétrombolása és a drasztikus keretszámcsökkentés ellen tiltakoznak.

Az ELTE lágymányosi kampuszáról elindulva a Gellért téren át a Fővám térre vonultak a tüntetők, majd a beszédek végeztével az Egyetem térre mentek, és bevonultak az ELTE jogi karának épületébe, ahol "hallgatói fórumot" kívánnak tartani. A demonstrálók egy nagy termet foglaltak el, a hvg.hu helyszíni tudósítója szerint a diákok ellenállásba nem ütköztek.

Az Index információi szerint az eredeti terv az volt, hogy Corvinus Egyetem C épületébe hatolnak be tüntetés után, de a helyszínen túl sok rendőrt láttak, ezért döntöttek végül a nyugodtabb ELTE jogi kar mellett.

18 óra előtt nem sokkal elkeződött a spontán fórum, majd Király Miklós dékán tért be a terembe, aki azt mondta, a felsőoktatás valóban fontos kérdés, amiről vitatkozni kell, de egy ilyen fórumot be kellett volna jelenteni. Ezért megkért mindenkit, hogy fél 7-ig hagyják el az épületet.

Közben az ELTE Hallgatói Önkormányzat kiadott közleménye szerint "a mai napon Egyetemünk több, mint 375 éve alapvető tevékenységeit, az oktatást és a tudomány művelését zavarták meg illetéktelenek. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata elítéli, ha bármilyen csoportosulás a véleményét oly módon szándékozik kifejezni, amellyel társadalmi normákat sért. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata továbbra is demokratikus eszközökkel kíván a magyar felsőoktatás alakításában részt venni."

Az Index tudósításában később az olvasható, hogy a dékán a vele egyeztető küldöttségnek este nyolcig engedélyezte a tüntetést. Az Egymillióan a sajtószabadságért csoport eközben a Facebookon szervez "szolidaritást az egyetemfoglaló hallgatókkal".

A Hallgatói Hálózat szimpatizánsai azt követelik, hogy a kormány legkésőbb keddig vonja vissza a keretszámokról szóló döntést.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.