A Skyfall című, hozzánk október 26-án, pénteken érkező 23. James Bond-filmet kitörő lelkesedéssel fogadták az amerikai és brit kritikusok, eddig gyakorlatilag csak pozitív írások születtek a filmről. Todd McCarthy a Hollywood Reporterben kijelenti, hogy "egészen biztos, hogy az egyik legjobb Bond-filmként fogják számon tartani" a Skyfall-t, amiben ő különösen azt értékeli, hogy sokkal szorosabban kötődik a való világ problémáihoz (kiberterrorizmus), mint a korábbi filmek, mégis tele van őrületes akciójelenetekkel és a főgonosz is lenyűgöző. Úgy véli, a drámai jelenetek és a színészi alakítások megállnák a helyüket egy komolyabb filmben is, ugyanakkor a Javier Bardem által megformált gonoszt végtelenül szórakoztatónak tartja. SkyfallAz In Contention blog szerzője, Guy Lodge elsősorban azt hangsúlyozza, hogy a Skyfall igyekszik régimódi lenni mind a kütyük, mind a helyszínek (a film nagyobb része játszódik Angliában, mint egzotikus helyeken), mind a betétdal tekintetében, de ezt, úgy tűnik, nem bánja, mert arra a végkövetkeztetésre jut, hogy a Skyfall "jó kompromisszum az aranykor iránti nosztalgia és a Bourne-os lecsupaszítottság közt". Kiemeli, hogy Roger Deakins operatőrnek köszönhetően ez az eddigi legszebben fényképezett Bond-film - ezzel nincs egyedül, szinte minden kritikus megemlíti ezt. Daniel Craiget viszont kritizálja egy kicsit, szerinte fizikai szinten jól megtestesíti Bondot, de a szövegét néha úgy mondja, mintha a telefonkönyvet olvasná fel. A Variety szerzője, Peter Debruge teljesen odavan attól, hogy végre James Bond előéletére is fény derül, és odáig megy, hogy freudi mélységeket olvas ki az ügynök és M (Judi Dench) most sokkal intenzívebbé és árnyaltabbá váló kapcsolatából. Úgy véli, a film folytatja azt a Casino Royale-ban indult törekvést, hogy Bondot lövöldöző akcióhősből igazi, kidolgozott figurává gyúrják. Mind a színészi játék, mind a történetvezetés szempontjából kiemelkedőnek tartja a filmet, és örvendezik, hogy nem lehet előre megjósolni az összes csavart. Daniel Craig és Javier Bardem a Skyfall-banXan Brooks a Guardianben ugyanezt kissé másképp látja: ő nem igazán örül annak, hogy megpiszkálták a titokzatos Bond múltját, szerinte az érzelgősség nem illik a sorozathoz, és a 007-es ügynök annál izgalmasabb, minél kevesebbet tudunk róla. Ennek ellenére ő is kedveli a filmet, különösen az első, akciódúsabb felét. Kiemeli azt a homoszexuális töltetű jelenetet, amiben Bardem gonosza nemcsak kihallgatja, hanem tapogatja is Craig Bondját, szerinte ez a film legerotikusabb jelenete, és nem azok, amelyekben az új Bond-lány, Bérénice Marlohe szerepel.
Imádják a mély Bondot és a meleg gonoszt
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Sokk az esküvő reggelén: szívroham vitte el a vőlegényt, majd kiderült, volt egy másik, titkos élete
- Mikes Anna elárulta, mit tervez a jövőben Krausz Gáborral, de ilyen bejelentésre senki sem számított
- Szokatlan járműszerelvény az M1-esen
- „Beesett a bozótba, összevissza vágta magát” – Mi történt? Kovács Kokó István összeverekedett Bertolucci fiáva...
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás