Buci többek között azt állította, Ruttner miatt sütötték rá, hogy drogos. Színész- és tévésberkekben futótűzként terjedt a pletyka: Stohl András (45) új ügyvédet keres, mert Ruttner György felmondta a megbízását. A Blikk megtudta a jogász indokát: bizalomvesztés! – Bandi panaszkodott, hogy felmondott neki Ruttner, pedig a kártérítési ügye még nem zárult le – mondta a neve elhallgatását kérő művész. Stohl a börtönéletéről készült könyvben – amit akkori lelkiállapotával indokolt – többször nehezményezte, hogy az ügyvéd túl sokat szerepel vele kapcsolatban a sajtóban. Talán Buci irigyelte is saját jótevő védőjét, miközben ő a reflektorfénytől, kameráktól elzárva raboskodik, Ruttner arcába villognak a vakuk. „A szeretet, s vele a csodálat nekem olyan, mint a levegő, fulladok nélküle" – árulta el Stohl egy férfimagazin friss számában, ahol ügyvédjéről szakmai profizmusát elismerve ugyan, de még élesebben fogalmazott: „Megmentette az életemet...

Forrás: blikk.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bosszants
Lesz még ő börtönben halálos tömegszerencsétlenség SZÁNDÉKOS okozásáért, ugyanis az én szememben a drogos és a piás ha vezet akkor GYILKOLNI akar!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
honeykiss
Sthól egy barom, az ilyen embertől mit is lehetne várni...maradhatott volna egy pár évet a kóterben, nem lenne ennyire elszállva magától.
bosszants
Lesz még ő börtönben halálos tömegszerencsétlenség SZÁNDÉKOS okozásáért, ugyanis az én szememben a drogos és a piás ha vezet akkor GYILKOLNI akar!
sza
Mikor kivakarta a seggét a szarból akkor jó volt? Nehogy már az ügyvéd legyen a hibás, mert ez az ember részegen be drogozva balesetet okozott! Legközelebb meghal valaki! Ez a m...ok meg éli tovább világát!
keresztapa
Ügyvédet börtönbe. Stholt a Nemzet színésze címre ajánlani. Sikerült neki az ügyvédet megvezetni, ajánlott pénzt az ügyvéd csak ígéret szintjén kapta meg, a valóságban nem.
Ezért vált meg az ügyvéd a továbbiak az ügyvédelmétől. Sthol ezután mindent bukik, csak még ezt nem mérte fel. Ugyan tudatába volt annak az egyszerű ténynek, hogy az ügyvéd
fondorlatos eszközökkel, képes a bírót a paragrafus értelmezésétől eltéríteni,,,, közfelháborodásra befolyásolni ügyfele érdekének megfelelően.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.