Több ezren kísérték utolsó útjára Bódi Lászlót, Cipőt, a Republic együttes alapítóját pénteken a kistarcsai temetőben.
A 47 éves korában, március 11-én elhunyt énekes, dalszerző, szövegíró emlékét ravatalánál, gyászoló családja előtt zenész- és pályatársai, barátai idézték fel: Boros Csaba, a Republic tagja, Bródy János dalszerző-előadóművész, Antall István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt szerkesztője, valamint Thürmer Gyula politikus, a Munkáspárt elnöke.
"A magyar rockzene háborgó tengerén különleges sziget voltál, amelyen sokan találtak vigaszt és menedéket költészetbe forduló szövegeid segítségével" - fogalmazott Bródy János.
45 hozzászólásarrow_drop_down_circle
" szerkesztők " azzal érvelnek, hogy nincs hallgatósága , az emberek a Lajcsit, meg Fásyt , valamint a műmagyar népdalokat szeretik, ami közröhej.
A balos és a Kommunista ebben az országban nagyon nem egy!
Van sacc per kábé tizenötezer tagunk.
A fidesz az aki próbál baloldali módszereket alkalmazni, persze sikertelenül, hisz a termelő eszközök birtokosai úgy fingatják Orbánt ahogy akarják!
Kiváncsi vagyok mikor viszi el a TEK?
csutak.fw.hu/blog/New/hitv%C3%A1ny.html
Tulajdonképpen igazat ír, de én nem mernék ennyie nyíltan szembeállni ezzel a rendszerrel.
Új hozzászólás