A külgazdasági és külügyminiszter pénteken a hírhedt CNN amerikai televíziónak adott interjút a migrációs válsággal kapcsolatban. Mint elmondta, 2015-ben Magyarországot tömeges bevándorlási hullám sújtotta: négyszázezer ember lépett át a határon, akik megsértették a jogszabályokat, nem tartották magukat a rendelkezésekhez, és érkezésük félelmet keltett a magyarokban. Ezért kellett a kormánynak lépéseket tennie a déli határ megvédelmezésére. A külügyminiszter – aki az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának általános vitáján vett részt a világszervezet székhelyén – az interjúban megismételte azt a magyar álláspontot is, hogy az Európai Uniónak a migránsok kötelező elosztására vonatkozó döntése veszélyes és rossz volt. Leszögezte, hogy Európa képtelen befogadni ennyi „menekültet”, és valószínűleg még több migránsra kell számítani. Az uniós tagsággal kapcsolatos kérdésre válaszolva Szijjártó Péter azt mondta, Magyarország számára a tagság előnyökkel jár, de az EU számára is előnyöket...
Szijjártó Péter rárobbantotta a valóságot a CNN-re
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 19:17
Gyász – Elhunyt Varga Szilvia
Itthon
- 2024. May 19., 19:16
Szentkirályi Alexandra szembesült a valósággal: a helyzet szörnyű, gyermekek születnek meg középkori körülmények között
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
...Hát igen !! a fidesz jelenlegi színvonala ...
edition.cnn.com/videos/world/2015/09/16/europe-migrant-crisis-hungarian-fm-peter-szijjarto-intv-wrn.cnn
Vagy inkább röhejes !!!
Mivel az országot sikerült lepusztítani és félhülye disznószerelők kezére játszani, mára nincs
mivel házalni, nincs mit ígérgetni, ezért marad a napi Rezsiszilárddal, Szijjártóval körített
oligofrén hőbörgés. Ami álcázni hivatott azt, hogy a 2010-es fülkeforradalmi ígérgetések ellenére az ország nem, csak Orbán pocakja gyarapodott. Pont. Az Európai Uniónak pedig jó lenne mostmár a csodálkozó duzzogás helyett cselekedni. Hét évnyi elvarázsolt hitetlenkedés után most ott tartunk, hogy már bírósági ítéleteket sem hajlandó betartani a maffiakormány. Elég nagy görénység ezek fényében az egész országot büntetni, pellengérre állítani. A gennyes fekély terjed, és egyáltalán nem biztos, hogy Lengyelország határainál megállítható a kór terjedése. Szijjártó, te meg takarodj nyaralni, vagy told be magad a napról! Minden nap ünnepnap, amikor kussolsz és nem égetsz.
hircsarda.hu/wp-content/uploads/2011/08/hurrikan20peti.jpg
Nem rontott Szijjártó fodrásza kakadú búráján.
img.444.hu/szijjarto-ep-strasbourg-ck.jpg
Új hozzászólás