L. Simon László a 444 megkeresésére elmondta, Egerházi Attilával már régóta tervezték, hogy csinálnak együtt valamit.

L. Simon László volt kulturális államtitkár a Facebookon posztolt nemrég egy videót, melyből kiderül, hogy Trianonról írt balettelőadást.

Zajlik a „Trianon” balettünk zenei felvétele

– olvasható a poszt mellett.

A stúdiófelvételen az Óbudai Danubia Zenekar játszik, a Székesfehérvári Balett Színház bemutatója a Nemzeti Táncszínházban lesz december 1-jén, a román nemzeti ünnep, a Nagy Egyesülés Napján.

L. Simon László a 444 megkeresésére elmondta, Egerházi Attila barátjával régóta tervezték, hogy csinálnak együtt valamit.

Tőlem jött az ötlet, pontosabban onnan, hogy Egerházi Attila barátommal régóta terveztük, hogy csinálunk együtt valamit. Írtam egy történetet, egy jelenetekre bontott szüzsét, s arra szerzett egyórás zenét Kocsák Tibor. A zeneszerzés során végig együtt dolgozott a koreográfussal. A táncpróbák szeptemberben kezdődnek

Elmondása szerint a sztori, melyet úgy kellett megírni, hogy arra koreográfiát lehessen készíteni, egy barátság történetén, személyes sorsukon keresztül mutatja be a nagy háború és az igazságtalan béke következményeit.

Ami a történetet illeti, azt „úgy kellett megírni, hogy arra koreográfiát lehessen készíteni. Egy barátság történetén, személyes sorsukon keresztül mutatja be a nagy háború és az igazságtalan béke következményeit. A cselekmény jóval az első világháború előtt indul, egy nagyváradi és egy fehérvári fiú együtt tanul a kadétiskolában, majd a háborúban egymás mellett harcolnak. A többi legyen még titok...

- mondta az egykori kulturális államtitkár.

Forrás: 444.hu, 24.hu

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs 

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maxipocak
Ismét egy örökbecsű darab készül. Anno is készültek ilyenek. Az, hogy a kutya sem emlékszik rájuk, csak erősítí az örökbecsűségüket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Maxipocak
Ismét egy örökbecsű darab készül. Anno is készültek ilyenek. Az, hogy a kutya sem emlékszik rájuk, csak erősítí az örökbecsűségüket.
Ronin2
Tiszta szívemből sajnálom mind a zenekar ,mind a balettkar tagjait.
Majd kötelezően megnézetik az általános iskolásokkal,hogy lehessen hozsannázni a "mű" nagyszerűségén.
Ui: nem szoktam "helyből farral állni" a dolgokhoz,kritizálni is csak azt szoktam,amit megnéztem,meghallgattam,elolvastam.
De!
A FIDESZ "pénzosztóinak" annyira más az ízlése / az eddigi tapasztalataim alapján/,hogy tényleg inkább sámlit, csináljanak,annak lenne haszna is.
Szeparepa2
Ennek nagyon örülök, príma és kiváló dolog. De csak akkor fogok érte fizetni, ha maga a szerző táncolja el a főszerepet a színpadon...
justhpeter
@Szeparepa2: Jól vagy ? Te akarsz szerepet osztani amikor az már megvan ? A főszerepet a Nemzet Pávatáncosa játssza a színpadon, de még megfelelő méretű tütüt nem találtak rá.
SystemError
"Tőlem jött az ötlet, pontosabban onnan, hogy Egerházi Attila barátommal régóta terveztük, hogy csinálunk együtt valamit. Írtam egy történetet, egy jelenetekre bontott szüzsét, s arra szerzett egyórás zenét Kocsák Tibor. A zeneszerzés során végig együtt dolgozott a koreográfussal. A táncpróbák szeptemberben kezdődnek"

Tehát ő kb semmit nem csinált, de tőle jött az ötlet..hogy mások csináljanak valamit Igazi politikusos magamutogatás
namihami
Vajon egy költő mivel tud egy zenei mű megalkotásához hozzájárulni? Csak nem a BALETT szövegkönyvét fogja írni?
Vagy elég a szokásos ""alkotmányos költség"" felvétele? Legalább addig se lábatlankodik közöttük...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2021. January 27., 08:10
2006-os gyilkossági ügyet zárt le a rendőrség
Itthon - 2021. January 27., 07:41
Gázolt a vonat Rákosrendezőn