A tsg.com számolt be arról, hogy a minnesotai rendőrök többszörös riasztásra érkeztek egy autókereskedéshez, ám ennél sokkal érdekesebb a történet. A 35 éves meztelen gyanúsítottat egy kisteherautó padlóján elterülve találták meg, miközben éppen maszturbált.
A rendőrség diszpécsereinek múlt vasárnap először azt mondták, hogy egy meztelen nő ül egy Pontiac terepjáróban.
Amikor a rendőrök megérkeztek a helyszínre a Pontiac motorja még járt, de üres volt. A közelben a rendőrök észrevettek egy Chevrolet Silveradót, amelyből lábak lógtak ki.
A zsaruk szerint Weber értelmetlen megjegyzéseket tett, és azt mondta, hogy azt hitte, Szentpéterváron van. Arra a kérdésre, hogy mi hozta őt Mankato környékére, Weber azt válaszolta, hogy:
a fiúk kedvéért érkeztem
A nyomozók megjegyezték, hogy:
Weber akkor is folytatta a maszturbálást, miközben a rendőrökkel beszélt
Végül "hosszas tárgyalások" után Weber kiszállt a terepjáróból, őrizetbe vették és egy helyi kórházba szállították. A rendőrség szerint a nő szervezetében metamfetamint és egyéb kábítószereket is kimutattak.
A terepjáró tulajdonosa elmondta a rendőrségnek, hogy a járművét éppen szervizelték.
Webbert ezt követően a megyei börtönbe szállították:
szeméremsértés, kábítószer-birtoklás, ittas vezetés és a tulajdonos engedélye nélküli járműbe való behatolás miatt.
Végül néhány napos őrizet után kiengedték a Blue Earth megyei fogdából.
Forrás: tsg.com
Címlapkép (illusztráció): Piyabay
Új hozzászólás