A celeb a Story magazinnak adott interjút. 

Gáspár Bea a csütörtökön megjelent lapban mesélt korábbi életéről: többek között arról, hogyan lett egy kiabálós salgótarjáni feleségből egy céltudatos üzletasszony, és hogy miként építette fel a karrierjét. 

Gáspár Bea a tévés szerepléseiről: "Pénzért járattuk le magunkat, évről évre többet kaptunk érte"

Fotó: YouTube

Egyetlen percét nem bántam meg a szereplésnek – mondta Gáspár Bea. – Ma is ugyanúgy végigcsinálnám, mert hatalmas tapasztalás volt mindannyiunk számára.

Reggel fél hatkor vitte a gyereket a suliba, hazafelé vásárolt, amikor a stáb már ott toporgott az ajtóban. Végig azon agyalt, ki hozza majd haza a gyerekeket. Teljes káosz volt életük.

"Akkoriban nem volt túl jó a megítélésem. Egyébként érdekes, hogy aki Győzit szerette, az általában engem utált, és ez fordítva is így volt. Pénzért járattuk le magunkat, évről évre többet kaptunk érte. Azt már kevésbé élveztük, amikor Győzi pánikbeteg lett. Ilyen szempontból én szerencsés vagyok, mert rólam hamar leperegnek a dolgok"

- mondta el Bea. 

"Korábban görcsösen próbáltam bebizonyítani, hogy nem vagyok egy buta vidéki cigányasszony. Sok bántást, kritikát kaptam, de irigyeim is bőven akadtak, ám én is csak egy ember vagyok a sok közül"

- tette hozzá Gáspár Bea. 

Forrás: Blikk.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
@Horizont: Mások vagyunk. Az üvöltözést egyáltalán nem viselem, ahol balhéznak, onnan menekülőre fogom, a tévét is átkapcsolom, ha hangoskodnak.
A jó sok pénznek nagy ára van mindig, írod: eszembe jutott Andika. Ugyan a két nő sorsa annyira különbözik egymástól, hogy történetükben nincsen viszonyítási alap, de emberi van, és azt nálam Bea nyeri.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Abból a taszító múltból kinőtt egy szimpatikus ember. A mai Bea asszonnyal szívesen leülnék teázni.
Emmersson71
@Nyírfa: Hm..ez csak "mihez képest"! Attól még, hogy kikupálták - mert az önerő ebben minimális! -, még nem lett szimpatikus, legfeljebb nem taszító.
A teázás/sörözés nála sokkal érdekesebb emberekkel lenne opció nálam, nem hiszem, hogy ne tudnék mindig elé besoroltatni valakit, akivel szívesebben ülök le beszélgetni :)
Nyírfa
@Emmersson71: Próbálj kikupálni valakit, akinek nincs meg hozzá a belső ereje. Számomra szimpatikus, hogy Te nem látod benne azt az emberi szépséget, amit én, az számomra irreveláns. :)
Emmersson71
"Gáspár Bea a tévés szerepléseiről: "Pénzért járattuk le magunkat, évről évre többet kaptunk érte""

Bizony, nekem a reklámok közti beharangozótól is ökölbe szorult a talpam! Hogy egy kisebbség ilyen felületet kap, hogy a maga borzalmas kulturálatlanságát bemutathassa, az egyszerűen vérlázító! Hogy a közbeszédbe - előbb poénból, gúnyból ismételgetve, de később simán - beépültek roma kifejezések, szlengek és hangsúlyok, az nem használt a magyar nyelvnek.
Miért kell olyan szavakat hallgatnia a magyarnak, hogy dzsavel, csájé stb? Pláne ezeket a magyarba oltva, azzal keverve?!

Kifejezetten káros "műsorok" voltak ezek! Primitív embereknek adtak megjelenési lehetőséget, hogy az átlagos nézők - akik szintén nem IQ harcosok! - nevethessenek rajtuk. Sajnos, a Maunika só szintű förtelmekkel alapoztak meg ezeknek. De ma is fut valamelyik csatornán az Észbontók című aljasság, aminek egyszerű a koncepciója: Ültess le két hülyét. Végy két csapatot - sportolók, egyéb ismertebb arcok -, akik arra fogadnak, hogy a hülyék tudják-e majd a választ a legegyszerűbb kérdésekre. Aztán jól kiröhögik őket, remekül szórakozva a butákon. (megjegyzem, ismerek olyan szereplőt ebből, aki pénzért játssza el, hogy buta, miközben már a Legyen Ön is... vetélkedőben is szerepelt már - )

A lényeg, ne értékeljük fel Bejá ásszont, aki most is alig ugraná meg a 100-at az IQ teszten, pedig nem kis melóval upgrade-elték!
Emmersson71
@Nyírfa: Irreleváns?

Mihez képest? Akarlak én meggyőzni?
Ugyanúgy vélemény írok, mint te :)
Emmersson71
@Horizont: Egy bemutatóban a kisebbik leány a piros bőrkanapéra borított pörköltet eszi fagylaltos kanállal. Ez annyira szürreális kép volt, hogy beégett a retinámba :)
Nyírfa
@Emmersson71: 12.06

Így van. Véleményt írunk.
Nyírfa
@Horizont: 12.39

Néha belenéztem, riasztó volt. Azt hittem, a gyerekek nem fogják kiheverni azokat a sérüléseket, amelyek a forgatások alatt érték/érhették őket. Ehhez képest a nagylány egyetemet végzett, a kicsi sem tévedt el. Aztán ki tudja, belül mi van. Mindenesetre túl hamar ítélkezünk, úgy érzem.
Toller Béla
Részemről minden meg van bocsájtva, de többé ne tessenek a képernyőre merészkedni ! Valamit azért a valamiért !
Nyírfa
@Horizont: Mások vagyunk. Az üvöltözést egyáltalán nem viselem, ahol balhéznak, onnan menekülőre fogom, a tévét is átkapcsolom, ha hangoskodnak.
A jó sok pénznek nagy ára van mindig, írod: eszembe jutott Andika. Ugyan a két nő sorsa annyira különbözik egymástól, hogy történetükben nincsen viszonyítási alap, de emberi van, és azt nálam Bea nyeri.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.