Menet közben változtatták meg a szabályokat a szervezők, ez többeknél kiverte a biztosítékot. 

A Népszava cikke szerint valakik nagyon Ukrajnát akarták kihozni győztesnek az Eurovíziós Dalfesztiválon. A cikk szerint meglehetősen homályos magyarázat mellett, manipulálási kísérletekre és "szabálytalan szavazási modellek" gyanújára hivatkozva hat ország zsűripontszámát érvénytelenítette az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) az idei dalfesztiválon.

Botrány az Eurovízión: eltűntek egyes zsűripontszámok, amiket aztán az ukránok kaptak meg

Az ukrán Kalush Orchestra a Stefania című dalát adja elő a 66. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében Torinóban 2022. május 14-én.

Fotó, címlapkép: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Marco

A szombat esti döntőn már éppen kezdődött a pontszámok ismertetése, mikor az EBU kiadta a közleményét a döntésről, amely a gyanúsnak nyilvánított zsűriszavazatokat a második elődöntőben és a nagydöntőben hat ország esetében nem csak hogy törölte, de meg is változtatták bizonyos "hasonló szavazási szokásokkal rendelkező országok" összesített eredményének függvényében – idézi a lap az Eurowision World közlését

Az érintett országok Azerbajdzsán, Grúzia, Montenegró, Lengyelország, Románia és San Marino voltak. 

Az idei versenyt az ukrán Kalush Orchestra nyerte meg. A cikk szerint a eddig sem meglepő, hogy a dalfesztivált inkább politikai szempontok, nem pedig az elhangzott dalok valós minősége határozta meg, ám az EBU önkényes döntése tényleg "újdonság" volt. 

A Főtér.ro a román köztévé, a TVR nyomán arról számolt be, hogy bár a román zsűri eredetileg Moldovának adta a maga 12 pontját, és fordítva, az EBU döntése miatt ez a 12-12 pont eltűnt, végül viszont mindkettőt Ukrajna kapta meg.  

"A TVR szerint az EBU menet közben változtatta meg a szabályokat és az előzetes megállapodással ellentétben nem is engedték bejelentkezni a bukaresti televízió bemondóját, aki a romániai zsűri által adott pontszámokat ismertette volna élő adásban. A pontszámok önkényes módosításáról ráadásul a román köztelevízió illetékesei is csak az EBU élő közvetítéséből értesültek, a hivatalos eredményhirdetés szerint Moldova 0 pontot kapott Romániától, akárcsak Románia Moldovától.

A zsűripontszámok alapján a Kalush Orchestra így is csak a negyedik helyet szerezte meg, az élen végezni a közönségszavazatokkal tudott, végül 631 ponttal 466 ellenében utasítva maga mögé a második helyezettet, az angol TikTok-inflencer Sam Rydert"

- olvasható a cikkben.

Forrás: nepszava.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
´mint az fideszéknél is lenni szokott.. :)
Namely
"Menet közben változtatták meg a szabályokat a szervezők"
Ez mindig így van az ojropéer makiknál: Szar-gentini hazugságkupacát is így szavazták meg.

UI: ritka "szép" banda: ha jó látom van ott nigger, rózsaszín sapka, remélem min a fele buzi, vagy azzal ekvivalens lmbtqp.
kotos
@csak úgy...: Ha-ha és még egyszer HA. A BBC hazugsággyár után szabadon. DE még szerintük is ki kellett volna zárni a zenekart, mert politikai nyilatkozatot tett és felhívott az Azovstal (fasiszta) védői mellet, segítséget kérve (követelve - ukrán szokás szerint). Márpedig a kiírás szerint a politizálás tilos.
Természetesen álságos a túlterheléses támadásra hivatkozás, és ennek alapján mind a szakértői, mint a közönségszavazatokat az ukrán szavazatokhoz hozzácsapni. Örülök, hogy ebből a szánalmas cirkuszból kimaradtunk.
Ezek azok a mozzanatok, amelyek a nyugati fényes demokrácia, az emberi jogok, meg a többi kérészéletű politikai ideológiai propagandaszöveg valós mocskát megmutatják. (És persze csodálkoztok, hogy a közvélemény kutatók is a népek Ukrajna iránti rokonszenvének csökkenéséről számolnak be, a mindent elárasztó egyoldalú "tájékoztatás" ellenére.
Pálinkás Pál
no...most ez ugyanolyan undorító dolog,...olyan fideszes...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.