Balogh Levente keményen bírálta az egyik jelentkezőt, kifejtette, nem tűri ha okoskodnak vele.

Balogh Levente ezzel sokaknál kiverheti a biztosítékot: "Aki 39 évesen nem csinálta meg magát, az már nem is fogja"

Fotó: Balogh Levente Facebook-oldala

Az Álommeló előző adásában újabb jelentkezőket interjúztatott Balogh Levente, akik az elnöki asszisztensi pozícióra pályáznak.

A kellemetlen pillanatokat okozott az egyik beszélgetés során, hogy a jelentkezőnek elpattant az inggombja, amire Balogh Levente felhívta a figyelmét.

Az is kínos pillanatokat okozott, mikor a 39 éves jelentkező, Csapó Péter arról beszélt, hogy az interjú során, hogy az egyik gyengesége, ha értelmetlennek talál egy feladatot, akkor ő azt megmondja a felettesének is. Így nem tartotta kizártnak azt sem, hogy azt Balogh Leventével szemben is megtegye majd.

Erre az üzletember kiemelte:

Általában azért értem el, amit elértem, mert jó döntéseket hozok, és nem tűröm el az okoskodást.

Balogh azt is nehezményezte, hogy Péter idősebb, mint a többiek, és bár a versenyző ezt előnynek tartja a tapasztalat miatt, az üzletember nem üdvözli a tényt.

Péteren az látszik, hogy egy ilyen kalandozó magyar. Jön-megy, volt mindenhol, tehát nem tudom a komolyságát kellően felmérni. Őt meg kellene fejteni, azért 39 éves. Én mindig azt szoktam mondani, hogy aki 39 évesen nem csinálta meg magát, az már nem is fogja

- közölte.

Forrás: blikk.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Suttyókám, hány évesen is lett Nobel-díjas Karikó Katalin, Krausz Ferenc? És te hol tartasz, szikvízárus?...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
""...szerénység, NERtársak, szerénység. Ha van valami, amit ebben a társaságban szeretünk, az a szerénység!""
Nyírfa
@Bűnbak: 21.27

Alázatosabb nem lett , és ez rossz ómen.
jáger laszló
És ki ez a BL! Hát én nem ismerem.
csak ennyi
barátilag
J.L.
Géza
El Greco hatvan évesen kezdett festeni. Azt hiszem többen ismerik, mint Balog Leventét.
DR PRÉDlKÁTOR
@Bűnbak: Ezzel nem dicsekszik a more... Egyébként mindenki ellenszenvesnek találja a balogot. Az is !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.