Igazán minden oka meglenne rá, hogy orrunk alá dörgölje a bezzegőmegmondtát, a naugyehogyot, a naperszenemhallgattatokrámot

Kőszeget olvasni azért jó, mert rossz. Mert Kőszeg nem kímél másokat és magát sem, mert aprólékos, mert olykor kicsinyes, mert mint egy könyvelő könyveli el a múlt sérelmeit, mert nem igaz, hogy a múlt zuhatagából olyan apróságokra kell (vagy lehet) emlékezni, amilyenekre ő emlékszik, amilyenekről ő megemlékezik, amilyeneknek egyenesen szobrot állít. Nem igaz, hogy mindent bele kell (lehet) keverni a mesés jelenbe, nem igaz, hogy könyvbe kell vésni olyan csipcsup dolgokat is, amiket ő jegyez le. Az emlékezés szent dolog, az emlékezés alapja a nagyvonalúság, hiszen hogyan tudnánk fessebb, csinosabb és jobb fényben feltüntetni magunkat, minthogy csak a szép jut jóságos eszünkbe, a múlt mélységes mély kútjából bizony csak a jót tudjuk felhúzni, hogyan is emlékezhetnénk úgy, olyan undokul, ahogy ezt Kőszeg teszi?