Az államtitkár reagált Tóth Krisztina botrányára: "Jókai nem lehet vita tárgya"

Jókai Mórnak a magyar irodalomban helye van, ez nem lehet vita tárgya – szögezte le az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel.

Ezek az államtitkárok kaptak milliós prémiumokat 2020-ban

2020-ban 19 államtitkárt kapott motivációs elismerést, azaz plusz egy hónapnyi fizetést írta meg a K-monitor .

Megszólalt a Szájer-botrányról polgári hírszerzésért felelős államtitkár! - Jobb későn, mint...?

Vargha Tamás államtitkár az Exkluzív című műsorban beszélt a koronavírus-járványról, a Szájer-botrányról és a migrációról is.

Jó sokan dolgoznak azon,még így karácsonykor is, hogy nekünk, a népnek jobb és jobb dolgunk legyen! Hát nekünk jobb dolgunk is lenne!

Szép karácsony ünnepén, a családi ajándékozás és a közadakozás idején meghatottan gondolhatunk pártunkra és kormányunkra is.

Megduplázódott 2010 óta az államtitkárok és helyetteseik száma

Bürokráciacsökkentés.A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint viszont semmi sem indokolja a vezetők számának növekedését.

Bukhatják a pozícióikat a minisztériumi vezetők

Féltucat állami vezetőt fosztana meg egyik pozíciójától egy kormánypárti javaslat, amely miatt például Szijjártó Péter (41) külügyminiszter helyettese havi 700 ezer forinttól esne el – derül ki a Blikk gyűjtéséből.

Idén 35 százalékkal nőtt az államtitkárok fizetése - miközben a magyar embereknek OIrbán továbbra sem ad egy fillért sem!

Veszélyhelyzet ide vagy oda az idén 35 százalékkal emelték az államtitkárok fizetését.

Figyelem! Azonnali hatállyal "állami felügyelet alá vonták" -államosították?- a Kartonpackot

A veszélyhelyzetre való tekintettel állami felügyelet alá eddig még egyetlen céget sem vont az állam - mostanáig.

Gyász: meghalt Szabadi Béla, az Orbán-Torgyán kormány államtitkára

Most derült ki, hogy már február elején elhunyt, el is temették.

Érezte, hogy valami hiányzik? Hát persze! Egy cirkuszművészeti miniszteri biztos.....

Egy magára valamit is adó országban, ahol porondmester már egy évtizede regnál, bohócok nemkülönben felsorakoztak és a közönség megvan őrülve a műfajért, mindenképpen hiánypótló a kásleri ötlet: kell egy miniszteri biztos a sikerágazat élére.

Akikre tesz a kormány - úgy ad, hogy közben elvesz...

Az Orbán-kormány január elsejétől - a korábbi tiltakozások hatására - új kategóriaként a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolóknak bevezette a gyermekek otthoni gondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó százezer forint.

Tanítsunk Magyarországért! - Egyetemisták kreditért korrepetálnak

Azon egyetemisták, akik felveszik a Tanítsunk Magyarországért!

Az államtitkár szerint elképzelhetetlen a vidékfejlesztés a nők részvétele nélkül

A vidékfejlesztés elképzelhetetlen a nők részvétele nélkül, hiszen odaadásukra és gondoskodó munkájukra szükség van a vidék sérülékeny egyensúlyának megőrzésében – mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a vidéki nők nemzetközi napja alkalmából tartott...

"Milyen iskolába jár a gyerek?" – Csattanós választ adtak a magyar államtitkárok a kíváncsi újságnak

Szabó Tünde fotóival kezdődött az egész, most a kollégákon volt a sor.

Vadásznapon az államtitkár

Magyarország vadállománya kiemelkedő értékű természeti kincs, melyet meg kell őriznünk a jövő generációi számára.

Helyettes államtikárrá nevezte ki Orbán Viktor Szigeti Ádámot

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkárává nevezte ki a kormányfő Szigeti Ádámot.

A foci a világ legnagyobb és legjobb közös nyelve egy államtitkár szerint

A világ legjobb és legnagyobb közös nyelvének nevezte a labdarúgást Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Danone Focikupa vasárnapi döntőjének megnyitóján.

Németh Szilárd elsülős-felsülős esete - Városi Kurír

Németh Szilárd méltán lett a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Orbán pontosan tisztában volt alattvalója képességeivel.A helyzet persze közel sem ilyen vicces éppen ellenkezőleg.Nem egyszerű egy országnak aminek ilyen emberek állnak az élén.

Hoppá: bemutatta államtitkárait az emberi erőforrások minisztere

Bemutatta új államtitkárait Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, a tárcavezető a szakterületükön felkészült szakemberekként jellemezte az egyes ágazatok felelőseit.

Németh Szilárd államtitkár lehet, már nem tagja a nemzetbiztonsági bizottságnak

Lapértesülés szerint Németh Szilárd már nem tagja a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának, a feltételezések szerint államtitkári posztot kapott.

Abrakadabra - Beköltözik a cirkusz az Emberi Erőforrások Minisztériumába - Városi Kurír

Az index.hu megbízható forrásából származó értesülések szerint Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója lesz az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára. 

Az év második felében adnák be Paks II. létesítési engedélyének kérelmét

A tervek szerint az év második felében adják be Paks II létesítési engedélyének kérelmét – mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár a Hungarian Energy Investors Forum 2018 energetikai konferencián pénteken Budapesten.

Magyar Levente: csak a kereszténység állíthatja meg a nyugati világ romlását

A Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára szerint a kereszténységgel állítható meg a nyugati civilizáció romlása.

Novák Katalin: hatmilliárd forintos támogatás jut menzafejlesztésre

Több mint háromszáz pályázó összesen hatmilliárd forint támogatást nyert el menzafejlesztésre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Államtitkár: a mozgóbérelemek is nőttek az egészségügyben

A november 1-jei egészségügyi alapbéremeléssel az ebből számított mozgóbérelemek is emelkedtek – mondta az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Államtitkár: országosan 72 százalékos az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága

A krízisidőszak első hónapjában a hajléktalan emberek számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan 72 százalék volt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelő államtitkár kedden, budapesti sajtótájékoztatón.

Így bukik, aki Fideszes - felfelé

Két hétig úgy tűnt, állás nélkül marad, mehet sorba állni a munkanélküli segélyért.