Mintegy 50 esethez riasztották a tűzoltókat kedden

Kidőlt fák és a hirtelen lehullott sok eső miatt is kérték a tűzoltók segítségét a keddi zivataros idő következtében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője este az MTI-vel.

Zivatar, felhőszakadás, hőség – az ország kétharmadára figyelmeztetést adtak ki

Hétfőn déltől több helyen lehet számítani zivatarokara és felhőszakadásokra az országban, míg a déli megyéinkben ehhez hőség is párosul.

Az egész országot megtépázta a vihar, halálos áldozat is van

Országszerte sok helyen okozott fennakadásokat a vasárnap délutáni vihar, Budapesten több mint 350 helyre vonultak ki a tűzoltók.

Vihar miatt a legmagasabb fokú időjárási riasztást vezették be az olaszországi Liguriában

A legmagasabb szintű időjárási készültséget vezették be az északnyugat-olaszországi Liguria tartományban, amelyet nagy erejű vihar és esőzés sújtott hétfő hajnalban. Víz öntötte el Milánó egyes kerületeit is.

Keressen menedéket! Villámokkal, jégesővel csap le a megavihar...

Ha úgy érzi, hogy megerősítésre van szüksége, mert nem hisz a szemének, ha kinéz az ablakon, akkor sajna igaz a hír: kedden az egész ország területén időjárási figyelmeztetés van érvényben: az OMSZ szerint villámok, jégeső és erős szél várható.

Újra fennakadások a vasúti közlekedésben a miskolci fővonalon vihar miatt

A miskolci fővonalon vasárnap este egyes vonatok menetideje 30-120 perccel is megnőhet, mivel a vasárnapi viharban kidőlt fák akadályozzák a forgalmat.

Nyíregyházi felhőszakadás: kocsi helyett jobb a vizibicikli – videó

Tengelyig vízben gázoltak az autók péntek reggel Nyíregyházán.

Jön a vihar! Egyre több megyére adnak ki figyelmeztetést

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint délutántól, késő délutántól főként a Dunától keletre több hullámban kell zivatarokra számítani. A zivatarok déli, délkeleti irányból észak felé haladnak és nagy valószínűséggel rendszerekbe is szerveződhetnek.

Felhőszakadás és zivatarok is lehetnek szombaton

Az Országos Meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint szombaton gyengébben és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek, a délutáni óráktól a Dunántúl nyugati felén várható tartósan zárt felhőzet, míg keleten több órára is kisüthet a nap.

Zivatarok, jégeső érkeztére figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

A száraz kánikulát zivatarok enyhítik, majd megérkezik a várva várt hidegfront is.

Másodfokú riasztást adtak ki felhőszakadás miatt

Több dunántúli megyében másodfokú riasztást adott ki a felhőszakadás veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek este.

Hőség és felhőszakadás miatt adtak ki péntekre figyelmeztetést

Csaknem az egész országban továbbra is első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben, de néhány dunántúli megyére a zivatarok miatt is adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Folyóvá változott az utca Nyíregyházán a vihar után – videók

Nyíregyházán felhőszakadás vágta ketté a napok óta tartó hőséget, a hirtelen lezúduló esővizet egy ideig a csatornahálózat sem tudta elnyelni.

Sorra pattannak ki a zivatarok az országban, kiadták a veszélyjelzést

Egyre több helyen, és csütörtök estig akár több alkalommal is előfordulhat zivatar.

Hőség és felhőszakadás várható vasárnap az országban

A hőség miatt az ország nagy részén elsőfokú, több megyében és a fővárosban másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnap. A fél országban felhőszakadásra is figyelmeztetnek.

Égszakadás – földindulás? – felhőszakadás-veszély!

Most még hihetetlennek tűnik és úgy érezhetjük, hogy bárcsak jönne már, a meteorológia tudorai felhőszakadás veszélyére figyelmeztetnek. AZ Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szerint

Leszakadhat az ég ma délután – több megyére is figyelmeztetést adtak ki

Citromsárga (első fokú) riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat négy megyére a felhőszakadások veszélye miatt.

Kedd késő estétől többfelé heves zivatarok lehetnek az országban

A várható heves zivatarok, felhőszakadás veszélye miatt adott ki több megyére és a fővárosra figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat szerdára.

Elmosta az özönvíz Salgótarjánt

Annyi eső esett rövid idő alatt, mint egy szárazabb hónapban.

Heves zivatarokat, felhőszakadást hoz a hidegfront – riasztást adtak ki az ország nagyobbik felére

Csütörtökön a napos időt még csak itt-ott zavarja meg egy kósza zápor vagy zivatar, pénteken viszont felpörögnek az események.

Felhőszakadások szakítják meg a kánikulát – kiadta a riasztást a meteorológiai szolgálat

30 fok körüli csúcshőmérsékletekre számíthatunk szerdán, de a napsütés már nem lesz mindenhol zavartalan.

Szinte a teljes országra kiadták a riasztást felhőszakadás miatt

Az Országos Meteorológiai Szolgálat felhőszakadás miatt citromsárga riasztást adott ki szinte a teljes országra, de heves zivatar miatt is él a riasztás a déli és közép-dunántúli területeken.

Hotel mélygarázsát is szivattyúzni kellett Győrben a felhőszakadás után

Főként épületekbe betört vizet távolítottak el az egységek.

Hét megye járásaira adtak ki sárga riasztást – itt lehet felhőszakadás néhány órán belül

Az Országos Meteorológiai Szolgálat felhőszakadásra lát esélyt ezekben a megyékben.

Akkora felhőszakadás volt Győrben, hogy pincéket, raktárakat öntött el a víz

A Győrre és környékére szerda este lecsapó vihar fákat döntött ki, az esővíz utcákat és pincéket árasztott el, senki nem sérült meg – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Ernyő, gumicsizma, esőkabát? - Ilyen idő lesz szerdán + Orvosmeteorológia - Városi Kurír

Szerdán is országszerte várható heves esőzés.

Narancsárga riasztást kapott a fél ország, heves zivatarokra figyelmeztetnek

Ideje bevenni a száradó ruhákat az erkélyről, egész Dunántúlra és a Tisztántúl nagy részére heves zivatar miatt másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.

Durva vihart kaphat a nyakába a Dél- és Északnyugat-Dunántúl pénteken

Négy nyugati megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki heves zivatar veszélye miatt péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Nyárias meleg, felhőszakadás – ilyen lesz a hétvége időjárása

A hétvégén is marad a csapadékos, de meleg időjárás. A napsütés mellett többször várható zápor, zivatar, felhőszakadás, de a maximumok jellemzően továbbra is 30 Celsius-fok körül alakulnak – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.