E heti színház-segélykiálltás: "végveszélyben a Pécsi Harmadik!"

Mindennapossá vált, hogy a magyar vállalkozások sorra mondják be az unalmast, szinte profiltól függetlenül.

Elolvassák, lesz@rják, kukába dobják - reagált egy kommentelő a mentők felháborodott közleményére

Orbán kormánya 2022 végén minden beígért a legkülönbözőbb ágazatok képviselőinek és ezáltal a dolgozóknak, csak, hogy "csendben maradjanak".

A kormány "Maradj itthon, fiatal!" programja - ha már a "Gyere haza" nem vált be.....

Mit kell azzal bajlódni, hogy hazacsábítsa a magyar kormány azt a sokszázezer fiatalt, akik úgy gondolták, hohy "kerítésen kívül" keresik a tanulás, az életkezdés, vagy éppen kicsit "benőttebb fejlággyal" a családjuk boldogulását?

Hiába került a kormány közelébe a Vodafone, nem lesz ársapkás net

De fokozódhat az árverseny.

Most már bánhatja, aki hitelmoratóriumot kért

Hamarosan újra elkezdődik a törlesztés.

Szanyi Tibor: világvége elnapolva

Tavaly nyár közepén oda-vissza ment a rémisztgetés, hogy Európa lágyékon rúgta/szúrta/lőtte magát az Oroszországgal szembeni szankciókkal, és majd jön a tél, amikor jégbe fagyunk, mindmeghaltunk, jaj nekünk, egyszóval itt a világvége.

Szólni kéne a kormánynak, hogy amit kormányzati kommunikációnak neveznek valójában gyúlásveszélyes pirotechnikai eszköz... - Napi Lendvaiságok

Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját.

Szakértő: az Orbán-kormány nem a válság kezelésre, hanem annak elmélyítésére törekszik

A propaganda átmenetileg eredményes lehet, ha azonban nem érkeznek meg az uniós források, akkor a sikertelenséggel mindenki szembesülni fog. Ágh Attila politológus a hatalom helyzetének destabilizálódására számít.

Gulyás Gergely fel- illetve lefelé tartott hüvelykujja - Ne feledje alkalom adtán megköszönni neki(k) a lakóhelyének adott, vagy nem adott rezsitámogatást

Az összesen 44.000 millió közforint rezsitámogatást Gulyás Gergely fel- illetve lefelé tartott hüvelykujja alapján osztották el a (vár)városok és a (vár)önkormányzatok között úgy, hogy a fideszes vezetésű Debrecen kapta a legnagyobbat, hat ellenzéki vezetésű kerületnek egy fillér sem jutott.

Közlöny van róla! Kötelezi a kormány a boltosokat, hogy bespájzoljanak az ársapkás élelmiszerekből

A Magyar Közlönyben szerdán megjelent rendelet szerint a kormány kötelezi a boltokat, hogy a hatósági áras termékekből nagyobb készletet kell tartaniuk.

Bod Péter Ákos: a közgazdaságtan bosszúja

Valamennyi európai országot megviselték a 2020-as járvány, majd a tavaszi orosz agresszió következményei, de nálunk a bajok felerősödve jelentek meg: EU-rekorder infláció, ingatag árfolyam, államadósság, külső egyensúlyvesztés, áruhiányok - összegezte gazdasági évértékelőjében Magyarország 2022-est Bod Péter-Ákos...

Pálinkás József: a “kőfaragók és balett-táncosok” mantrái helyett az unió és a magyar kormány megállapodásáról....

Magyarországnak nem csak ígéreteket kell tennie, hanem konkrét jogszabályokat kell alkotnia, és betartania.

A veszélyhelyzet miatti rendeleti kormányzás lehetősége kimaxolva - 420 oldalnyi új jogszabály december 24-re virradóra....

Nem unatkoztak a képviselők a parlamentben, a kormány átvert -mit vert, úgy szavaztak a "gépek", -ahogy a "használati utasításukban" megíratott- 420 oldalnyi betartandót, így a rendeletek és módosításaik csak két közlönybe fértek bele.

Magyarország 45 milliárd forintos hitellel segíti ki az uniós pénzektől elzárt Putyin-párti boszniai szerb vezetést

Az entitás önállósodna és saját hadsereget szeretne.El van zárva az uniós pénzektől az önálló hadseregre vágyó boszniai szerb vezetést, de szerencséjük, hogy a magyar kormány megszánta őket egy 45 milliárd forintnyi, azaz 110 millió eurós kölcsönnel, írja a Szabad Európa.

Vegye-vigye, ha megtudja fizetni! - A halfogyasztás-növelés stratégai kormánycél

Ki ne szeretné a klasszikus karácsonyi menü részét, a halat valamilyen formában asztalra tenni a közelgő ünnep alatt?

Karácsony Gergely: a Lánchíd története arról mesél, hogy volt idő, amikor magánvagyonból közvagyon lett és nem fordítva

Péntektől az ideiglenes forgalmirend szerint a BKK járataival, a taxikkal, a kerékpárokkal, a motorkerékpárokkal és a segédmotoros kerékpárokkal közlekedők használhatják majd a Lánchidat.

Semjén Zsolt tette a dolgát: átadott egy rakat kitömött állatot a Soproni Egyetemen

Az emberiség kulturális örökségéhez hozzátartozik a vadászati kultúra, ami a legősibb, történelem előtti örökségünk, amit magunkkal hoztunk - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Soproni Egyetem megújított Vadgazdálkodási Gyűjteményének átadóján kiemelve: az orosz-ukrán háború nyomán pedig beigazolódott, hogy ha...

Kaszab Zoltán: Elképesztően veszélyes játékot űz Varju László

Egy tudatosan félreértett mondat volt az, amely akár olyan pánikot is elindíthatott volna, ami romba dönti a magyar bankrendszert. Hogy a cél valóban ez volt-e, annak ki kell derülnie.

Újabb drasztikus lépésre készülhet az Orbán-kormány: hozzányúlna az szja-hoz

Ha esetleg nem volt még elég változás idén az adórendszert illetően.

Jávor Benedek: még el sem fogadta az EU a magyar Helyreállítási Tervet, már szemérmetlenül lopnak belőle!

A politikus a Helyreállítási Tervben vette észre, hogy Magyarországon annyiért újítana fel egy alföldi vasútszakaszt, amennyiből máshol új, hegyes-völgyes vidéket átszelő szuperexpressz vonalat építenek.

A kormány "sánta kutya utolérés"-esete a benzin-ársapka elengedése kapcsán

"Két napja léptek életbe a brüsszeli olajszankciók.

Egy friss tanulmányból kiderült: a kormány undorító módon élt vissza a koronavírus-járvány alatt begyűjtött adatokkal

Ismét erős kritika érte az Orbán-rezsimet. 

Hamarosan kezdődik a parlament idei utolsó ülése – Több mint három tucat kérdésben kell dönteniük

Valóságos törvényalkotási dömpingről ír az MTI.

Éjfélkor az alkalmazott most vágja le kis ollóval a papírokat, hogy nincs üzemanyag. Már van... - Kap a kormány apait-anyait a hívőitől

Kedd este 11 órától kivezette a magyar kormány az árstopot az üzemanyagokról és szinte a bejelentéssel egydőben megjelentek az előregyártott bejegyzések a közösségi oldalaikon, hogy mindez "Brüsszel műve".

Minusz 1 árstop: közlöny van róla: a hatósági üzemanyagárnak annyi!

“Bekövetkezett az, amitől tartottunk.

Bencsik Gábor: „nem az a töltelék van mostanában a palacsintában, mint amire számítottunk, valljuk be”

Matolcsy György hétfői lesújtó kormány-kritikája után Bencsik Gábor, a Demokrata újságírója is értékelte Magyarország helyzetét.

Tudta? Ha Vodafone-os, garantáltan megtudja: árkorrekció néven brutáldrágít a meglévő ügyfeleknek is a cég

A közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíthető kormányszándék, miszerint közpénzből bevásárolná magát az Orbán-kormány, így a NER-é lenne a Vodafone Magyarország, augusztus végén lett publikus.

... és nem állnak le: beszáll a kormány - 16 ezertől 388 ezerig fejenként- a rezsiköltségbe, de csak, ha bevett egyház a működtető

Nem sokkal azután, hogy egy november végi kormánydöntéssel az egyházi és nemzetiségi iskolák hit- és erkölcstantanárai is kaptak béremelést – pontosabban 2023-ra fejenként havi 61 ezer forint kiegészítő támogatást a „bérfejlesztés ellentételezéséhez”–, most újabb anyagi segítséget adnak az egyházi köznevelési és...

Kördoktor-kőrkép: ha háziorvos megy, jól öltözzön fel!

Azok a mázlisták, aki eddig nem tapasztalták, mert nem voltak beteg, nem kellett gyógyszert íratniuk, nem tudhatják, hogy a háziorvosi rendelőkben -tisztelet a kivételnek- igencsak 18 fok alatti hőmérsékletet mutat a hőmérő.

Siker kudarc hátán - Röviden: ‘nix' ellopni való térkő

A héten megjöttek a várva várt hírek Brüsszelből, amelyek csak azért nem rántották ismét magukkal a forint árfolyamát, mert a pofonok már korábbról be voltak árazva.