Utcák, számok, titkok, tervek

Azért mégiscsak jó lenne tudni, hogy mi az Öregisten csodáját terveznek tenni a miskolci számozott utcákkal, de főleg a lakóikkal.

A letaposott rózsák helyett újakat adományoznak Krizáéknak

Kriza Ákos fideszes polgármesternek – minden szándéka ellenére – sikerült elérnie, hogy Miskolc az ételosztás miatt kerüljön a figyelem középpontjába, miután visszautasította a Gyermekétkeztetési Alapítvány felajánlását. Mikor  felháborodott civilek ételosztást szerveztek, ahol az éhező emberek gyakorlatilag...

A miskolci Fidesznek az egyházi ételosztással már nincs baja

Kriza Ákos miskolci fideszes polgármester nemrégiben visszautasította a Gyermekétkeztetési Alapítvány ételosztási felajánlását. Ezt azzal indokolta, városa nem ez által, hanem gazdasági sikerei miatt szeretne a figyelem középpontjába kerülni. Úgy tűnik viszont, ha az egyház szervez ételosztást a városban, azzal már nincs...

Az ételosztáson letaposott rózsák miatt sopánkodott a miskolci polgármester

Kriza Ákos, a miskolci fideszes polgármester arról panaszkodott: a keddi ételosztás több százezres kárt okozott, mivel az éhezők letaposták a frissen ültetett rózsákat a Polgármesteri Hivatal előtt – hangzott el a TV2 Mokka című műsorán.

Fosztogatásba fulladt az ételosztás Miskolcon

Szinte megrohamozták és kifosztották a nélkülözõ miskolciak azt a standot, ahol a Városháza téren több száz adag tartósélelmiszer-csomagot gyûjtöttek össze civilek - mondta az Origo tudósítója a helyszínrõl. Végül volt, akinek több, másnak viszont egyórás sorban állás és tízperces közelharc...

Bármit is mondott Kriza Ákos polgármester, a miskolci ételosztáson tömött sorokban álltak az emberek

A Miskolcnak Hangja Van szervezett ételosztást a városban. A civil Miskolcnak Hangja Van csoport szervezett ételosztást Miskolcon, a Szent István téren, miután Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere nem engedte meg, hogy a Gyermekétkeztetési Alapítvány az ünnepek alatt ételt osszon a városban. Azt írta nekik:

Civilek csakazértis ételt osztanak Miskolcon

Miskolciak annyira felhúzták magukat a helyi fideszes polgármester, Kriza Ákos ételosztást megtiltó intézkedésén , hogy bejelentették, április 7-én azért is megtartják az eseményt a Szent István téren.

Sheriffek fogják őrizni Miskolcot

Úgy tűnik, hogy a Fidesz vezette Miskolc bár nem kér a gyermekeknek szánt ételosztásból , de azt örömmel venné, ha sheriffek járőröznének az utcákon. Így Miskolc lehet az első olyan magyar város, ahol bevezetik a sheriff-rendszert – számolt be a közmédia .

A miskolci fideszes nem akar ételosztást a gyerekeknek

Ételt szeretett volna osztani a miskolci gyermekeknek a Gyermekétkeztetési Alapítvány új, országos akciójuk keretében. A szervezet tapasztalata, hogy sok gyerek péntek délutántól hétfő délelőttig éhezik. Ám Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere nem kér a segítségből – írta a Népszava .

Felborult egy tartályvagon Miskolcon

Felborult egy vasúti tartályvagon Miskolcon, a rendező pályaudvaron csütörtök reggel, veszélyes anyag nem szivárog belőle – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyelete.

Földrengés volt Miskolcon

Földrengés volt Miskolcon vasárnap kora este, károkról egyelőre nem érkezett bejelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz, ugyanakkor sokan jelezték, érezték a jelenséget.

Mérhetetlen keserűséget érzek

Ahogy arról mi is beszámoltunk, azonnali hatállyal felmentik posztjáról Kiss Csabát, a miskoci színház igazgatóját. Ennek kapcsán a szinhaz.hu készített interjút a búcsúzó vezetővel.

3 milliót talált egy miskolci férfi

Egy miskolci férfi a rendőrség segítségét kérte, amikor egy több mint hárommillió forintot tartalmazó autóstáskát talált és vissza akarta azt adni a tulajdonosának – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

Késsel támadtak a buszsofőrre

Egy miskolci buszon egy 46 éves férfi késsel rátámadt a buszsofőrre és egy utasra.

Nem tudnak felvételizni Miskolcon, mert nincs pénz festékpatronra

Ez. Nagyon. Durva.

Holttestet találtak Miskolcon

Holttestet találtak egy kigyulladt hétvégi házban Miskolcon, az épület tetőszerkezete és felső szintje is teljes terjedelmében égett

Medicinlabdával dobta hasba a 11 éves diákot egy tanár Miskolcon

Medicinlabdával dobta hasba és bántalmazta diákját egy tormatanár Miskolcon. A tanár ellen védekezésre képtelen személy ellen elkövetett könnyű testi sértés miatt emeltek vádat.

Elfogták a miskolci pénzintézet kirablóját

A borsodi nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával csütörtökön elfogták a miskolci takarékszövetkezet fegyveres rablóját; a 37 éves budapesti férfi az ország más városaiban is rabolt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Majdnem legyűrte egy nő a takarékrablót Miskolcon

Tegnap kiraboltak egy takarékot Miskolcon , a rabló azonban nem számolt egy középkorú asszonnyal, aki végül majdnem elverte. A rendőrség ma tette közzé a rablásról készült videófelvétel, melyek alapján a lakosság segítségét kérik a tettes azonosításához.

Kiraboltak egy takarékot Miskolcon

Kiraboltak egy pénzintézetet szerda dél körül Miskolc belvárosában – erősítette meg az MTI információját Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Megvannak az év legcukibb tüntetős transzparensei

Tucatnyian demonstráltak kedden a német Bosch konszern miskolci gyárai közelében, közterületen, ahol a Liga Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete csendes megmozdulással és néhány bájosan esetlen táblával arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a gyártósor mellett dolgozók érdekeiket egy erős szakszervezet...

Rühesek lettek a miskolci kórház dolgozói

Rühesség miatt látogatási tilalmat rendeltek el Miskolcon, a diósgyőri kórház ápolási osztályán – írta az Észak-Magyarország pénteken.

Cáfolják, hogy azért rúgták volna ki, mert DK-s

Nem politikai hovatartozása miatt nem hosszabbították meg a munkaszerződését Zaveczki Tibornak – közölte a miskolci önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője azután, hogy tegnap mi is megírtuk : hangfelvétellel támasztják alá, hogy a férfit azért küldték el, mert a Demokratikus Koalíció...

Kirúgták a városüzemeltetéstől, mert ellenzékiként indult

Miskolcon nem hosszabbították meg a közmunkások munkavezetőjének szerződését, miután ellenzéki színekben indult az önkormányzati választáson – számolt be az esetről a 444 .

Kutyatetemet és fenyegető feliratot tettek az MSZP irodájához

Az MSZP miskolci irodája előtt a párt ott parkoló személyautójának szélvédőjére valaki újságból vagy szórólapokból kivágott betűkből keddre virradóra azt a feliratot írta, "Így jár minden ávós!", az iroda ajtaja elé egy megnyúzott kutyatetemet helyeztek.

Prostikat közvetítettek külföldre, hatan előzetesben

Üzletszerű kerítés bűntette és más bűncselekmények miatt helyeztek előzetes letartóztatásba hat embert Miskolcon – közölte a helyi törvényszék hétfőn.

Svájcban kérnének menedékjogot a miskolci romák

Hatvanöt miskolci roma érkezett Svájcba az elmúlt napokban azzal a céllal, hogy menedékjogot kérjen és letelepedjen – olvasható a miskolci önkormányzat közleményében, amely csütörtökön jelent meg a kommunikációs cége által működtetett honlapon.

Kutya támadt egy másfél éves kisgyermekre Miskolcon

Megharapta egy másfél éves kislány fejét egy kutya Miskolcon, a gyermek nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

Egy kép, amivel zsarolni akarják Pásztor Albertet

Állítólag prostituáltak társaságában készülhettek forró szexképek Pásztor Albertről, Miskolc korábbi rendőrkapitányáról és a jelenlegi baloldali polgármester-jelöltről – erről esik szó a Blikk birtokába került hangfelvételen .

Egy néni, aki híven tükrözi a fidesz szavazótáborát

Ez a néni biztosan el fog menni szavazni, mindenki megnyugodhat, hiszen ő teljesen tisztában van vele, hogy bízni kell a demokráciában, és ki kell használni a lehetőséget, amikor véleményt lehet nyilvánítani az ország (jelen esetben a település) helyes vezetési irányáról.