Mocsai: Az empirikus, pragmatikus gondolkodású edzők ideje lejárt

A riói olimpiával az empirikus, pragmatikus gondolkodású edzők ideje végképp lejárt, a tudományos háttér egyre nagyobb szerepet kap a sportban – mondta Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora szerdán Debrecenben egy sajtóbeszélgetésen.

Nyelvet az iskolába

Az idegen nyelvek tanulása fontos. Számos előnnyel jár. Többek között azzal is, hogy egyszerűbbé teszi a más országokban való munkavállalást. De ettől függetlenül sem árt megismerni egy más nép gondolkodásmódját. Ezért aligha kell bántani azt, aki az iskolai nyelvtanulást akarja ösztönözni. Még Rétvári Bencét sem.

Rétvári szerint javul a diákok idegennyelv-tudása

A magyar diákok versenyképessége és idegennyelv-tudása folyamatosan javul, a kerettantervek nyelvtanításra fordítható óraszámai pedig meghaladják az európai átlag óraszámot – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a független Kész Zoltán írásbeli kérdésére.

Büszke vagyok a magyarságomra, de a jövőt már nem otthon képzelem el

Adél az egyik legjobb angliai egyetemen tanul. Tapasztalatairól, a megélhetés nehézségeiről és diplomázás utáni terveiről mesélt.

Rétvári: Megfeleződött a hátrányos helyzetű gyermekek száma

Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma – közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára az MTI-vel.

Balog: Megduplázódott a romák száma a felsőoktatásban

Megduplázódott a roma fiatalok száma a hazai felsőoktatásban az utóbbi években – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Debrecenben.

Óriási botrány a tatabányai gimiben: már 12 tanár mondott fel

Hiába szavazott ellene a tantestület és a diákönkormányzat többsége, újabb öt évre Pleier Tamás tatabányai Fidesz-képviselőt nevezték ki igazgatónak a Bárdos László Gimnáziumban - írja a kemma.hu.

Pukli már az ellenzéket is kutyázza a fideszes lapban

A fideszes propagandalapnak, a Magyar Időknek adott interjút Pukli István, a Tanítanék mozgalom vezetője.

Törikönyv a sorok közé szoktatáshoz

Ha április lenne, és elseje, akkor kicsit komolyabban tűnne tréfának, hogy a történelemkönyvet teleszórták aktuálpolitikai tudnivalóval. A Kiskunhír képei alapján Orbán Viktor például igen komoly pozitív fényezést kapott. Míg más jelenkori politikusok inkább a még indultak közé sorolódott, kis korommal bekenve, ha lehet....

A Klik elnöke szerint az erősebb tankerületek segítik az oktatást

Az erősebb tankerületek hatékonyabban segíthetik az iskolák működését – jelentette ki Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke a debreceni városi tanévnyitó ünnepségen, szerdán.

Rétvári szerint minden király, dőzsölnek a pedagógusok

Idén szeptembertől ismét emelkedik a pedagógusok bére, ezzel kívánta a kormány kifejezni megbecsülését a pedagógusok iránt – ezt bírta mondani Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára egy csurgói tanévnyitón.

Tüntetnek jövő kedden a Deák diákjai a fejük fölé kinevezett igazgató ellen

Kiállás a Deákért - ezzel a címmel szerveznek demonstrációt a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium tanulói, az ellen tiltakozva, hogy az intézményfenntartó az iskola megkérdezése nélkül a legkevésbé támogatott jelöltet nevezte ki igazgatónak.

Csak a szokásos profizmus: Nem érkeztek meg mindenhová a tankönyvek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a közoktatás színvonalának további csökkenése prognosztizálható a hamarosan induló 2016/17-es tanévben.

Szünidőtlen oktatásvízió

Élt egyszer egy ember, aki számos dologban hitt, de ezek között előkelő helyett foglalt el az, hogy hitt az emberekben. Valamint abban, hogy minden gyermek nevelhető, és születéstől adott joga, illetve képessége van tanulásra, mert „eszes teremtmény”, és a környezet uralására teremtett. Ezért hitt abban is, hogy a gyermekeket...

Pukli visszakérdezett: mégis, ki a migráns diák?

Rejtélyes feladatot kaptak az iskolaigazgatók. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) két napot adott nekik arra, hogy összesítsék, pontosan hány tanulójuk “migráns”, közülük hányan távoztak tanév közben, hánynak maradt meg a tanulói jogviszonya év végére.

„Nem akarok az értelmiség tanára vagy moralista lenni” – interjú Anssi Halmesvirta finn történésszel

Anssi Halmesvirta a Jyväskylä-i Egyetem professzora, Magyarország rendszeres vendége. A mostanában Bibó István munkásságát kutató finn történésszel életéről, karrierjéről, a finn tudományos életről és készülő könyvéről Manhercz Orsolya és Varga Zsuzsanna beszélgetett.

A NAV szerint Szolnokon állami költségvetést elcsalni nem bűncselekmény

A NAV szerint Szolnokon állami költségvetést elcsalni nem bűncselekmény Furcsa megállapításra jutott az adóhatóság, az ORÖ szolnoki iskolája körüli nyomozása során: szerintük 80 millió forint állami támogatás elcsalása nem bűncselekmény, ezért megszüntették az eljárást.

Jaj Istenem, miért hagytad, hogy így legyen?!

Volt idő, amikor vallásos voltam.

30 gyerekkönyv a nyári szünetre környezetünk védelméről

Itt a nyári szünet és jó lenne valahogy tanulás nélkül, érdekesen és hasznosan is eltölteni egy kis időt a gyerekekkel.

Fidesz: a brüsszeli bevándorláspolitika veszélyezteti a magyar oktatást

A magyar gyermekek jövőjét és az oktatást nem a kvótareferendum sikere, hanem Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikája és a baloldal veszélyezteti – közölte a Fidesz parlamenti frakciója pénteken az MTI-vel.

Balog Zoltán megmondta, mivel fogja felemelni a cigányságot

Csak a munka, a tanulás és a kultúra tudja felemelni a magyarországi cigányságot is – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, az Együtt kezdtük, együtt folytatjuk című nemzetközi konferencián. Balog Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a felzárkózási programokban folytonosságra van szükség.

Megrövidítik az iskolások nyári szünetét

A tervek szerint 2019-től egy-két héttel rövidülhet a nyári szünet, cserébe meghosszabbíthatják az őszi és a tavaszi szünetet, hogy úgymond egyenletesebben oszoljanak meg a tanítási szünetek az évben.

Rövidebb lehet a nyári szünet – nagy változásokra készülhetünk az oktatásban

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az Indexnek beszélt a kormány jövőbeni terveiről.

Tíz éve nem születtek ilyen rossz felvételik

Évről évre kevesebb pontot érnek el a felvételiken a középiskolába jelentkező diákok – derül ki a Magyar Nemzet által megismert, az Oktatási Hivatal idei középfokú felvételi vizsgadolgozatok eredményeit ismertető jelentéséből – írja a Magyar Nemzet .

Felrobban a net a szombathelyi iskola tanévzárójától

Fel bizony, és most tényleg, ha lehet évtizedek óta büntetlenül "almamáterezni" és "gaudeamus igiturozni" a fájdalmasan közhelyes iskolai rendezvényeken, akkor ide is tökéletesen jó lesz az a kifejezés, hogy felrobban az internet.

Kunhalmi: a Fidesz lerágott gumicsontot adott

Az MSZP szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) feldarabolása 59 kisebb egységre továbbra is koncentrációt és centralizációt jelent az oktatási rendszerben.

Kontraszelekciós nyomás az iskolában - 2008

A pedagógusok mozgalma sok szempontból mutatja: cseppben a tenger. Nem egyszer olyan problémákat kavarva a felszínre, melyek gyökerei több évtizednyire nyúlnak vissza. Az egyik komoly probléma az a kontraszelekció, amely az egész tanári világot átszövi, és amely ellen igen kevesen, és igen keveset próbáltak meg tenni az...

A tanárok ügyében is a baloldalt rágalmazza a hetedik éve uralkodó Fidesz

A Fidesz szerint a baloldal elengedte a pedagógusok és az iskolák kezét, a Gyurcsány-kormány kivonta a pénzt az oktatásból.

A DK bemutatta tervét az oktatási válsághelyzet rendbetételére

Az oktatás "válsághelyzetben" van, a megoldásra a Demokratikus Koalíció hárompontos tervet dolgozott ki, amelynek része, hogy a felelős miniszternek és az államtitkárnak távoznia kell, új tárcavezetőre van szükség, akinek van bátorsága új alapokra helyezni az oktatási rendszert.

Feltörölték a padlót az oktatási kormányzattal az MTA-n

Hatalmas tapsot kapott az a kutató a Magyar Tudományos Akadémián, aki Palkovics László államtitkár jelenlétében az oktatási rendszert kritizálta – írja tudósításában az Eduline .