Kövér: a magyar érdekek képviselete a feladat

A feladat nem a külvilág érdekeinek képviselete a magyarok között, hanem a magyarok érdekeinek képviselete a külvilágban – szögezte le Kövér László, az Országgyűlés elnöke a politikai elit felelősségével kapcsolatban a Parlamentben tartott történészkonferencián hétfőn. A Megszállástól – megszállásig, Magyarország a...

Meg vannak mentve a devizahitelesek

Elfogadta a parlament szerdán az elszámolási törvényt, amely alapján a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseiket. Ennek részletszabályait a Magyar Nemzeti Bank állapítja majd meg. A törvény banki kamatmoratóriumot is bevezet...

Megválasztották alkotmánybírónak a Fidesz-KDNP három jelöltjét

Az Országgyűlés szerdán titkos szavazással alkotmánybíróvá választotta Czine Ágnest, Sulyok Tamást és Varga Zs. Andrást, a kormánypártok jelöltjeit.

Együtt-PM: az Országgyűlés jogtalanul korlátozta a képviselők szólásszabadságát

Az Együtt-PM-nek igaza volt, amikor az állította, hogy a Kövér László elnökölte Országgyűlés, illetve a Fidesz-kormány jogtalanul korlátozta képviselőik szólásszabadságát – reagált az Emberi Jogok Európai Bírósága elsőfokú ítéletére két volt képviselő, Szabó Rebeka és Karácsony Gergely kedden Budapesten,...

Strasbourg szerint szabad molinózni a Parlamentben

Az európai bíróság szerint Kövér László megsértette hét ellenzéki képviselő véleménynyilvánítási jogát azzal, hogy bírságot szabott ki rájuk. A PM-esek és az elempések molinókkal tiltakoztak a Parlamentben.

Elkezdődik a bankok elszámoltatásáról szóló vita

Az Országgyűlés mai ülésnapján kezdődik a kormány devizahitelesek kártalanításáról szóló törvényjavaslatának vitája, amely alapján a későbbiekben átlagosan akár harmadával is csökkenhet a devizahitelesek törlesztőrészlete.

Orbán beszédével kezdődött az őszi Országgyűlés

Újabb harci beszéddel lepte meg a miniszterelnök az Országgyűlés első őszi ülését. Napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor elsőként megdícsérte az árvízi védekezésben résztvevőket, hosszasan taglalta a ravasz bankok elszámoltatásának sikerességét, riogatott kicsit "Brüsszellel", és a többi ilyenkor szokásos...

Gyurcsány kádere másfél millióval lett gazdagabb bukása után

Varju László, a DK politikusa tavasszal elvesztette a parlamenti mandátumát, így felvehette a neki járó búcsúpénzt, igaz, pár héttel később visszakerült az Országgyűlésbe.

Megszavazták a hazánkat évtizedekre eladósító paksi hitelmegállapodást

Jóváhagyta a parlament hétfőn a paksi atomerőmű-fejlesztés finanszírozásához szükséges orosz-magyar hitelmegállapodást.

Megszavazták a kétharmadot biztosító trükkös változtatást

A levezető elnök is szavazhat ezentúl az Országgyűlés plenáris ülésein minden döntéskor.

Június 6-án mutatja be az új kormányt Orbán Viktor

Június 6-án kívánja bemutatni az új magyar kormányt Orbán Viktor miniszterelnök – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden az Országgyűlésben.

Csak a parlamentből kaphatnak ezentúl pénzt a képviselők

Az Országgyűlés hétfőn, kormánypárti kezdeményezésre elfogadta azt a törvénymódosítást, amellyel a képviselők csak parlamenti képviselői tiszteletdíjat vehetnek fel a jövőben.

Az igazságügyi bizottság megvizsgálja a DK-s képviselők esküokmányát

Megvizsgálja az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a Demokratikus Koalíció (DK) független országgyűlési képviselőinek esküokmányát. Erről a testület hétfőn, első ülésén döntött.

Leesett az állam

Mármint annak olvastán, hogy az MTI 15 óra 18 perckor gyorshírben jelentette: „Újraválasztotta miniszterelnöknek a parlament szombaton Orbán Viktort. A Fidesz elnökét 130 igen szavazattal, 57 nem ellenében választotta ismét kormányfővé az Országgyűlés.”

Ez sem mindennapi! Mesterházy Attila jelentette be a Fidesz javaslatát

Tizennégy állandó bizottságot javasol az újonnan alakuló Országgyűlésben a Fidesz - közölte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán Budapesten újságírókkal a parlament alakuló ülését előkészítő egyeztetés után.

Kövér: megtiszteltetés lenne újra házelnöknek lenni

Kövér László nagy megtiszteltetésnek tartaná, ha a képviselők újra felkérnék a házelnöki posztra.

Szabóné Müller Timea szocialista jelölt ülhetne be Bajnai Gordon helyére a parlamentbe. Nem fog. „Elfogadom a mandátumot, de lemondok róla”

Nem ül be az Országgyűlésbe Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője.

Kövér: érdemes erős felhatalmazást adni a Fidesz-KDNP-kormánynak

Az Országgyűlés elnöke szerint érdemes erős felhatalmazást adni a Fidesz-KDNP-kormánynak a vasárnapi választáson.

Lázár János félrebeszélt

“A kormány két megállapodás aláírását tervezte az orosz féllel. Az első a nemzetközi nukleáris együttműködésről szólt, amelyet már korábban aláírt a kabinet [...] jelenleg végszavazásra vár” – mondta Lázár János mai sajtótájékoztatóján, amin amúgy azt jelentette be, hogy a kormány már a tízmilliárd eurós...

Kövér: a Kossuth tér újjáépítése a magyar állam újjáépítésének jelképe

Az Országház és a Kossuth tér 2010 óta tartó újjáépítése a magyar állam újjáépítésének a jelképe is – hangoztatta az Országgyűlés elnöke szombaton a megújult Kossuth téren, a március 15-i állami ünnepségsorozat kezdetén.

Rubovszky: Mesterházy "falazhat" az ügyben

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának álláspontja szerint az a gyanú merül fel, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője "falaz" a Simon-ügyben. Erről Rubovszky György, a bizottság KDNP-s elnöke beszélt hétfőn Budapesten újságíróknak a testület zárt ülése után.

Mesterházy nem beszél Simon Gábor jövedelméről

Nem vesz részt az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, erről írásban tájékoztatta a bizottság elnökét – válaszolta a párt sajtófőnöke az M1 Híradó megkeresésére vasárnap.

Kövér: modellé válik Magyarország Európában

Egyre inkább modellé válik Magyarország, a sokat bírált unortodox gazdaságpolitika szokványos eszköztárat jelent majd Európában – mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön Dombóváron, a lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.

Simon rokonain is keresik az eltitkolt százmilliók forrását

A héten tanulmányozhatják az Országgyűlés mentelmi bizottságának tagjai Simon Gábor volt országgyűlési képviselő hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatát – közölte a bizottság KDNP-s elnöke hétfőn a testület zárt ülése után újságírókkal.

Kövér: ha nem lett volna összefogás, nekünk kellett volna kitalálni

Az Országgyűlés elnöke szerint az MSZP saját akaratából "vette vissza a brancsba" Gyurcsány Ferencet. Erről Kövér László szombaton este a Hír Tv P8 című műsorában beszélt, hangot adva azon véleményének is: Mesterházy Attila részéről "némi amatőrizmusra vall, hogy a legnagyobb ellenségét bevette az összefogásba".

Kikérték Simon Gábor másik vagyonnyilatkozatát

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke levélben fordul Mesterházy Attila MSZP-elnökhöz, hogy juttassa el a testületnek Simon Gábor MSZP-nél leadott vagyonnyilatkozatát.

A legnagyobb büntetést kapják a szirénázó LMP-sek

Összesen 804 ezer forinttal csökkenhetik annak a négy LMP-s képviselőnek a tiszteletdíját, aki a paksi erőmű bővítéséről szóló megállapodás ellen tiltakozott az Országgyűlésben.

Orbán: 2014 a rezsiharc éve lesz!

A rezsicsökkentés megvédését és folytatását nevezte az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, hétfőn, napirend előtt. 2014 a rezsiharc éve lesz – jelentette ki a kormányfő, aki azt is mondta: a kabinetnek létre kell majd hoznia az első...

Nem írhatunk Paksról a képviselőknek

A Paks szó nem megy át a parlament rendszerén, de az atomerőmű és az új blokkok használatával lehet írni a politikusoknak – olvasható az Origo cikkében .

Orbán nyitja a tavaszi ülésszakot a parlamentben

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdi meg tavaszi ülésszakát ma az Országgyűlés. A képviselők megválaszthatják a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét és két tagját, továbbá nagy valószínűséggel napirendre tűzik a rezsicsökkentés folytatását.