amortizáltok

"Bátor emberek, mondhatom!" – Orbán után Varga Judit is a hátsó bejáratnál iszkolt be a Karmelitába, nem vállalta a kockázatot, hogy találkozzon az ellenzéki sajtóval – videó
tán magyarul jóbban illik a trogerjaikra ",Gyáva népnek nincs hazája 212-13 éve belehazudnak az emberek szemébe csak a vége lesz ennek nagyon nagyon durva a puszta létéért küzd a kisember a nagyok meg országot dorbézolnak szét meg családokat lásd a végrehajtókat orbán- nak is ez lesz a veszte . sokáig hazudott mégtovább sanyargatott mindenkit aki a körein kivül volt. egészségügy oktatás pénzek birodalmi lenyulása és a szankciókat szidja. pedig 27 % az áfa amit bezsebel meg a gépjármű adóra is rátelepedett, utjavitás az kb 0,00 fél ország utjai életveszélyesen kátyusok. arra nem siet ugye éjjell törvényt iratni pedig SZabvány irja elő a fentartást javitást : Ja ők állami kocsikkal rohangálnak nem saját zsebükre javítatnak. mennének ürhajósnak a MARS-on elférnének
Rétvári Bence: hiába akart a MOK feszültséget gerjeszteni, jól működik az új orvosi ügyeleti rendszer
elfelejtettél ideirni valamit belügyes seggfej pintér jár ügyelni vagy te is balkezes krumpliosztogató hiszen ember sincs már mert elmentek a nővérek meg az orvosok kb úgy ahogy annó a költő irta " elment a kutágas maradt csak a kutja hivasd a törvénybe ha tudod Verbőczi " platinaszőke gazdádnak is remeg a keze meg a székje is ki volt mit gondolsz olajszőkitős taxis néznétek át hány beosztottja halt önkezétől? ja akkor??? 20-30 perc alatt egy szerelvénynyi olajat lenyultak az nagy dicsőség ugye? 200,000 volt a tartálykocsik bére adott mobilokkal ? ki merte kivizsgálni ja Ő ugyan nem .
Orbán Viktor megüzente, hogy mit jelent a hazaszeretet
azt meg kell védeni akkor te takarodj el messzire és itt lesz élet kultura hazaszeretet te mindezt ájtatos manóként tönkreverted a bandáddal meg a 136 szarra való szavazógépeddel sötét alak vagy egy senki.
Bréking! Feljelentették Orbán Viktort
@Peller Anikó: nálunk nekik mindent szabad , a világon nem volt 10 év alatt annyi gaztett amennyit ezek csak ITTHON elkövettek évente és akkor mindezt 13 elrabolt évvel megszámitva. 66 évszázadra mehetnének sittre a teljes vezérkar meg a rokonok pribékeikkel kiszolgálóikkal. A teljes poltos hátterüket is vigyék végrehajtósaival . Ától z -ig w . Majd tonit sem ádámot sem gazdit sem kihagyva, a tau pénzeket is lenyulták? a fociklubjukban azán itt a csőd ? a KILÁTÁSOKRÓL meg a csönd.
Lekötözhetik a betegeket a kórházakban, hogy orvosolják az ápolóhiányt
lassan meg már a felkötözésre is ad majd ez a kanász szőkitő engedélyt vagy rendeletben oldja meg?
Hihetetlen – Pataky Attila megosztja otthonát Orbán Viktorral
Kossuth Dijra vágyakozik milyen jól tudja elleste a lezli től akinek 5 millát dobott pár éve a viktor hát igy meny a közpénz vándorutra majd a kastélyokat is kiszórják tombola -ként aztán kilesz az ország segge üresítve.fideszesen.
Bohócot csináltak Kósa Lajosból a Fidesz születésnapi buliján
a bohócok szintársulata 2023. komámasszony kéreti a szekeret, nem adhatom oda tikok ülnek rajta hess
Orbán hevesen nyilatkozott: "Nyakon kell ragadni, és törni kell"
ezt a nagystilű pénzügyi manővert kár ám orbánra bizni olyan mint az éhes disznó csak a makkal tud álmodni.megoldáshoz pénzügyi szakember kéne de nem a misike
Orbán Viktor minden pozícióját elvette Palkovics Lászlótól
ÉS Mikortól vonul ez a pazarló is börtönbe , nap 58 millióért köt tanácsadói szerződést ugye épp ideje sittre kisérni
ez egy évben ugye x 365 . Nekem 300 éves koromig sem lesz a nyugdijam ennyi
Változás a jogosítványoknál
itt meg akkor egy HATALMAS pénzbehajtásról szól minden 5 év aztán majd csak 4 aztán 3 majd a müszakinál ugyanez maellékelve a boritékhoz a forgalmi ugye bpesten 200 nál tőbb lebukfencező vizsgahely.Pedig nekem az hogy ne csak pecsételjék hanem átvizsgálva javitva, mert akkor lesz fék, nem csálé xenos vakitás a házi égőcserékből a szembejövőkön mert ma ez este is katasztrófálisan néz ám ki . AZOK NÁL csak a forgalmival találkoznak?
Tíz éve figyelmeztetett a Belügyminisztérium, hogy senki ne hagyja el az autóját
a legkomolytalanabb ötlet pintér olajszőkétől jött, ha kifogy a benzin az autójából üljön át másik autóba ahelyett hogy lezárták volna az autópályát bolond lukból csak bolond szél fújhat.
Tajtékzik a Kulturális Minisztérium: "Brüsszel visszaél a hatalmával, veszélyezteti a fiatal kutatók pályázatait"
tajtékozz és távozz szarra sem vagy alkalmas majd ha a diákok elkezdik kizavarnak az országból is nem csak a hivatalodból. Az Ő jövőjükkel játszadoztok vedd észre, nem a politikát kéne támogatni, a kultúrát és az oktatást de nem fideszesen vérbefolytva ellehetetlenítve és pénztelenül pintér BM módszerrel pintér huzzon már 76 éves trotty a sunyiba lopott eleget .szőkitő szőke gyerek ingatlanjai száma lassan az életkorára utalnak taxis mancika
Belpesti disznóvágás, vidéki pride, Gyurcsány a KAN és az ő kancája
orbán olasz templomlápcsőn csivitelőjét nem mertétek kicikizni gyáva népnek nincs hazája ? hát minek is??? és ki rugott bele végül is kibe orbánba a szőkéje aki nyert ugye ezt nem publikáljátok mert ciki? vagy coki??
Az ellenzék lebontotta a kordont a Karmelita kolostornál
majd a kolostort is kéretik orbánmentesítve visszaadni. a nagy magyar térképét meg vigye ahova akarja csányival egyűtt..
Visszakapják a magyar bankok a pénzüket a Sberbank végelszámolásából
a papir a leg türelmesebb majd ha leszámolnak az utolsó petákkal akkor dicsekedjetek és a kémbank mikor tünik le?
Gyurcsány Ferenc előkerült és közzétette 12 pontját
kb valahogy igy kéne ehhez volt orbán ostoba nem kicsit nagyon .Neki csak a saját 5 volt fontos meg a pálinkázó vő
Kövér László szerint nyugatról is veszélyeztetik a függetlenségünket
örülj,hogy nem vagytok függők csak okostojások. ki nem fogtok kelni husvétra sem.
Orbán Viktor megüzente, hogy mit jelent a hazaszeretet
hát akkor máris kezdj elbujdosni mert épp hogy aki tönkreverte az nem az ellenzék hanem a hatalmi elitnek nevezett BANDÁD szemét mocskos aljas DOLOG. Jellemtelenség És eljáttszod a porondon az ájtatos manót a családbarátot a sajtófüggetlenséget a keresztényt ? Éppen te a kommunista kisztitkár bandáddal szégyen ám és gyalátat, STADIONMÁNIÁS PAZARLÓ.
Még most is gigadugó van szombati tömegbaleset helyszínén
varázsceruzája senkinek nincs a javitás meg létfontosságú, gányolás nem old meg semmit csak ront. Jó munkához idő kell, a rosszhoz meg még TŐBB.
Fideszes elemző: az EU zsarolni próbálja Budapestet
@Shikari: akkor én inkább neked ajánlanám az " élet a halál földjén "c könyvet utána majd beszélhetünk tán másik ok menj el a koncentrációs táborok egyikébe aztán gondolkozz el ennyi és rájössz kit ne imádj!!! Katowice Dahau Auschwitz, Mauthausen Bergenbelsen, Banijica lehet körbejárni tőbb tonna haj