Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter csütörtökön Kaposváron mondott beszédet, amelyben szót ejtett a régóta húzódó uniós források ügyéről is.

Navracsics rég volt ilyen bizakodó: szerinte már nyáron megnyílhat az uniós pénzcsap, és forrásokat sem veszítünkMTI/Filep István

Navracsics Tibor a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági kihívások 2023 című rendezvényén rámutatott: ez egyúttal azt jelenti, hogy véget ért az a fajta fejlesztéspolitika, amely nagyjából egységként kezeli Magyarországot, és tolerálhatónak tartja az országon belüli különbségeket. A régiók saját szükségleteihez, törekvéseihez igazodó megoldásokra van szükség – hangsúlyozta.

Kiemelte: fontos szempont, hogy Budapest versenyképes maradjon, megállja a helyét az éles nagyvárosi versenyben, de azzal, hogy lehetőséget kap a növekedésre, ne hátráltassa a fővároson kívüli régiók fejlődését.

Navracsics Tibor utalt rá, hogy a kormány célja változatlan: az Európai Unió öt legélhetőbb államának egyikévé akarja tenni Magyarországot 2030-ra.

Ez magában fogalja a versenyképesség növelését, a kevésbé fejlett országrészek felzárkóztatását, a zöld és digitális átmenet elérését – mondta.

A miniszter az európai uniós források folyósításáról azt mondta "mindenfajta sajtóhírrel ellentétben menetrend szerint mennek előre a dolgok, a tárgyalások is".

Amit célul tűztünk ki tavaly júniusban, hogy az Európai Bizottság 2022 év végéig elfogadja az operatív programokat, ez megtörtént, sikerült, rendben vagyunk, nem tudják az uniós forrásokat most már elvenni tőlünk, Magyarország nem fog forrást veszíteni" – jelentette ki.

Hozzátette, "a mi terveink szerint 2023-ban 1,5 milliárd euró, 2024-ben 2 milliárd euró, 2025-ben 2,8 milliárd euró érkezik Magyarországra".

A miniszter abban bízik, ha a jogállamisági feltételekkel összefüggő eljárásban említett, az igazságszolgáltatás függetlenségét érintő kérdéseket megnyugtatóan sikerül rendezni törvénymódosításokkal, nyáron már megnyílhatnak a források.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán háború és a szankciók következményeként megnőtt energiaárak miatt reorganizációra van szükség a gazdaságban.

Ennek része a munkaerő átképzése, az élethosszig tartó tanulás, a mobilitás erősítése, a túlzott eladósodás megfékezése, a zöld átállás és az energiatakarékosság

- tette hozzá.

Forrás: MTI

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Menőmanó
Hetente ezt halljuk már vagy egy éve. Lapozhatna már a hülye csicska, mert nagyon úncsi.
amortizáltok
693 .-ik hazugságod nem vagy kissé unalmas de már az asszony is megunt tahó???
csak úgy....
tibit ezért baxhatta ki az asszony,mert mindíg csak ígérgetett!
Qqberci
@simmering73: Gyíknak gyík, no de hogy ember lenne...
lusta
Amióta kinevezték, kb. negyedévente mondja, hogy egy-két hónap múlva ,egérkeznek az uniós lovetták. Szerintem csak az amnéziás nemzethy matyar gypajasoknak beszél. Mindenki hülyére van véve, de ők még tapsikolnak is hozzá.
Eladott Ország
A bűnöző és szélhámos román cigány és politikai prostituált rendszere nem reformálható, irreverzibilis! Következésképpen míg a dagadt geci hatalmon van egy eurócentet sem fognak küldeni a kleptokrata oligarchikus velejéig rohadt szektának!
kulabombaafityiszre
Navracsicska annyit hazudozik,hogy a felesége is otthagyta.A nagy keresztényt
puszt
Lehet is... végre el tudott költözni otthonról... Jöhet a yachtozás, meztelen seggel, v az esőcsatornafutam...
jáger laszló
Navracsicska bízik,mert ezért kapja a fizetését!!Más nem is kehet az üléspontja a kormányban,mert azonnal nem lenne kormánytag!!!
Ezt nem nehéz +érteni elvtikéim!!!???
csak ennyi
barátilag
J.L.
nejlontacskó
Ha lassan is, de közelednek az önkormányzati választások.
Érezhető a hirtelen jött aggódáson, az elmaradott vidéki régiókért.
Az Európa Parlamenti választással egy időben kell megtartani az önkormányzati választásokat, ezért fel kell építeni egy olyan képet, hogy most aztán, rettentően fontossá vált a vidék...
puszt
@nejlontacskó: "Ha lassan is, de közelednek az önkormányzati választások"
várom is már nagyon a krumplit, meg az almát, meg egy jó kis nyugdíjemelést...
Yoda69
Navracsicska az örökös keljfeljancsi. Barmekkora pofont kap mindig talpra áll, es tovább szajkózza a monológját.
namihami
Megint egy határidő! Egyszer csak sikerül!
Juhász István
Mióta az eszemet tudom, ez a PASAS állandóan BIZAKODIK. Mindég a legközelebbi időszak / tél, tavasz, nyár, ősz... / fogja elhozni azt a fránya pénzt. Ha BELÉPNÉTEK az Európai Ügyészségbe, másnap megtörténne az első ÁTUTALÁS. Persze, vele együtt a Vizsgálatok is megkezdődnének. Ezek pedig az OV rendszer végét jelentenék...
jesz
Könyörgöm, zavarják el...
Állami (adófizetői)költségen qurva jól él, folytonos repülőzés, ingyen étel-ital mindenhol, és ámulatra méltó magas fizetés...miért is? Hát bizony nagy szarér.. És milyen miniszter? Szerintem nem is tudja...
Terminátor
Éljen Navracsics, legyen igaza!
Ha igaza lessz, helyre lessz állítva a demokratikus rendszer hamarosan, bár a maffia fejek még nem fognak hullani!
ómió
Ezt a gyerekes naivitását még mindig képtelen kordában tartani!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.