Ahogy korábban megírtuk, szerdán reggel ismét kordont bontott a Momentum a Karmelitánál. Orbán Viktor, aki még megérkezése előtt értesült az ellenzéki akcióról, inkább a Sándor palotába parkolt be a kisbusszal. Orbán tehát a kordonbontás miatt nem a Karmelitán keresztül ment be munkahelyére, hanem a Köztársasági Elnöki Hivatalnál állt meg, és onnan sétált be hátulról a Karmelitába, így sem az újságírókkal, sem a momentumosokkal nem kellett találkoznia. Nem úgy, mint Semjénnek, aki korábban érkezett és összeszólalkozott Hadházy Ákossal. Orbánhoz hasonlóan Varga Judit is hátul surrant be a Karmelitába, erről videós felvételt is mutatott közösségi oldalán Hadházy.

Szerdán harmadszor is lebontotta a Karmelita kolostor bejáratát mondvacsinált okból elzáró kordont Hadházy Ákos és a Momentum. Nagy volt a rendőri készültség, kormányülés van az épületben. Orbán Viktor ügyesen kikerülte a kordonbontókat, és egy hátsó bejáraton ment be a Karmelitába. Később üzent is bentről a kormányfő. A korán érkező Semjén azonban belefutott a momentumosokba, és be is szólt nekik és Hadházynak, amiről korábbi cikkünkben bővebben is írtunk.

"Bátor emberek, mondhatom!" – Orbán után Varga Judit is a hátsó bejáratnál iszkolt be a Karmelitába, nem vállalta a kockázatot, hogy találkozzon az ellenzéki sajtóval – videó

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Varga Judit is hátul surrant be

A leláncolt és lelakatolt kordonok elé „Különleges jogrend=fideszes jogrend”, „Fideszes jogrendben nincs jogbiztonság” és „Különleges jogrendben csökken a nyugdíjak reálértéke” feliratú táblákat helyeztek el a momentumosok. Készenléti rendőrök is érkeztek a Karmelitához és sorfalba álltak. A 444 tudósítója szerint a rendőrök igazoltattak mindenkit, politikusokat és újságírókat egyaránt. Orbán Viktor és Orbán Balázs után Varga Judit is a Sándor-palotán keresztül jutott be a Karmelitába, erről Hadházy videót is készített.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy az egykori Várszínház elé felhúzott kordon – amelyet szerdán harmadik alkalommal is elbontottunk – milyen célokat szolgál, mint a miniszterelnök és Varga Judit miniszter asszony magatartása. Egyikük sem vállalta a kockázatot, hogy szembe kelljen nézni ellenzéki képviselőkkel vagy a sajtó munkatársaival. Előbb a miniszterelnök, majd a miniszter asszony is a szomszédos Sándor-palota felől, a hátsó bejáraton surrant be a kormányfő hivatalába. Bátor emberek, mondhatom!

- írta Hadházy Facebook-oldalán a videó mellé.

Lázár elől ment be

Hadházy Facebook-oldalán a Varga Juditról szóló videó alá kommentben mutatott egy képet az elől besétáló Lázárról.

"Bátor emberek, mondhatom!" – Orbán után Varga Judit is a hátsó bejáratnál iszkolt be a Karmelitába, nem vállalta a kockázatot, hogy találkozzon az ellenzéki sajtóval – videó

Fotó: Facebook/Hadházy Ákos

Bezzeg Lázár János nem volt szégyenlős

- írta a képhez Hadházy.

Forrás: 444.hu

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Azért ennyire nem kellene rettegni szeretett népüktől, aki imádja őket!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
A bátor utcai harcos és a seggnyalói!
balos
A koreai puffancs legalább nem szégyenli,hogy olyan "sikeres" nép irtó!
Nessy
Azért ennyire nem kellene rettegni szeretett népüktől, aki imádja őket!
Galway
Juci úr és az ő hátsókapus megoldása...
Az vesse rá az első követ, aki ne lenne besz*rva...
Emmersson71
Eddig azt hittem, főleg Szájer úrhölgy szereti a hátsó bejáratot :P
Emmersson71
@KisTehen: Lázár nem akart ereszen lecsúszni?!
Csizmás Kond
...csak úgy megkérdezném...mi a picsát kéne akár Juditnak vagy bárki másnak, minden egyes odamenet vagy kijövet alkalmával leállni néhány ácsorgó fajankóval, akiknek nincs egyéb dolguk mint folyton kukkolni ki hol jár és azoktól akik oda mennek vagy onnan jőnek valamilyen milyen égbekiáltó marhaságot kérdezni ?
kulabombaafityiszre
@KisTehen: ma, 12:31
Meg volt az eligazítás kis hazudozós csicska trollocska.
Aki Én
@KisTehen: Még egy ilyen unalmas, semmitmondó, buta faszkalapot, mint te.
Kényszeres balfasz vagy.
szegény hazám
Bedobott egy laza testcselt a malac, és besunnyogott egyre kényelmetlenebbnek bizonyúló munkahelyére. Biztos vagyok benne, hogy a szokásos mellény is rajta volt. A zabszem meg nem fért be valahová az utca hős bajnokának.
csak úgy....
talán már ássák is a titos menekülö alagutat (egérlyukat) viktornak, mert ha valaki akkor ö megérdemli! - szar dolog félni! :)
Eladott Ország
Bíróság elé kell állítani az egész velejéi rohadt qrva bűnbandát!
csak úgy....
@Maccska: akkor miért a "müvészbejárót" használta viktorod a gyáva? :)
ök a maradék szavazóikat veszítik el, ti meg a maradék eszeteket!
Eladott Ország
@Maccska: ma, 13:04 ◘ Amikor a baloldali komcsik felborították a törvényi rendet. Nekik akkor is szabad volt! Nincs nép aki eltakarítsa örökre ezt a maffia csőcseléket?! Te pedig csak a fidesz ajnározásával/seggnyalásával fogallkozzál hülye phasz!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/138499968_776538816282096_1994321038654664467_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=r_HbAWpiQ7gAX_joX--&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCLxdFIV-eobBkdG4CH9lZA1pcfgzkfTkgfFC9rlx2mxQ&oe=6454B288
„Nem engedhető meg, hogy egyes csoportok törvények és szabályok felett állónak nyílvánítsák magukat.” ( Orbán 2006.03.01)
galamus.hu/images/stories/cikkek2009/091220-kordonbontas-nagy.jpg
baxi
@Maccska: A tolvaj gazdád mennyit fizetett 2006.-ban u.azért?
amortizáltok
tán magyarul jóbban illik a trogerjaikra ",Gyáva népnek nincs hazája 212-13 éve belehazudnak az emberek szemébe csak a vége lesz ennek nagyon nagyon durva a puszta létéért küzd a kisember a nagyok meg országot dorbézolnak szét meg családokat lásd a végrehajtókat orbán- nak is ez lesz a veszte . sokáig hazudott mégtovább sanyargatott mindenkit aki a körein kivül volt. egészségügy oktatás pénzek birodalmi lenyulása és a szankciókat szidja. pedig 27 % az áfa amit bezsebel meg a gépjármű adóra is rátelepedett, utjavitás az kb 0,00 fél ország utjai életveszélyesen kátyusok. arra nem siet ugye éjjell törvényt iratni pedig SZabvány irja elő a fentartást javitást : Ja ők állami kocsikkal rohangálnak nem saját zsebükre javítatnak. mennének ürhajósnak a MARS-on elférnének
gina
Hahahhaha csak segget nyalni tud az OV ribi,, mást nem...
justhpeter
Az előkelőségnek fosni méltóztatott.
Emmersson71
@KisTehen: Károg a nénikéd :P Egyébként Ákos művész úr lehet, hogy akar falat mászni, ha a gazdája úgy dönt, hogy akarja ;)
verőce21
Pár nyomorult momos megélhetési bűnöző a még nyomorultabb híveikkel együtt forradalmat akartak..., de érdeklődés hiányában ...elmarattt
verőce21
Orbánék nem akarták megzavarni a gyereknapot az utcai oldal felől. Amúgy sem volt náluk védőruházat, átmenni az építési területen...!
ómió
Szemkilövetés helyett képesek hátul bemenni!? Na, ne má'!
csak úgy....
@verőce21: Örülök, hogy sikerült "felbaszni" azt a bolond agyadat...! te éjjeli lepkefing...! :)
verőce21
@csak úgy...: te csak a szokásos, közönséges bolond...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.