Ennek a CÖF-nek fogalma sincs, hogy létezik olyan, hogy szerzői jog? Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e ebből per, és ha igen, a szokásos módon végződik-e: nem történt bűncselekmény. De ha megbüntetnék is a CÖF-öt, azt a büntetést is a költségvetésből, vagyis az adófizetőkkel fizettetik ki.
Hát muszáj is bejelenteni, mert egyébként annak a lázas munkának látszatja nincs. Legalábbis a szavazóik elhiszik.
Meg kell beszéljék, hogy kéne még több támadást intézni Magyar Péter ellen, ma ez a legfontosabb munka.
Megtörte a csendet? Napok óta teregeti ki a szennyest a házasságukról, annak ellenére, hogy nemrég azt találta mondani a 444 megkeresésére, hogy "a magánéleti téma megvitatásától kifejezetten elzárkózom."
Magyar Péter viszont tartja magát ahhoz, hogy „Továbbra sem mondok rosszat a gyermekeim édesanyjáról”.
De az a legéletszerűbb, ha valakit a férje könyvekkel, nadrággal dobál, akkor összegömbölyödve reszket. Ilyenkor nem ajánlatos elmenni onnan, mert még abbamaradna a dobálás, és akkor aztán hogy lehetne a férjet fizikai erőszakkal vádolni?
"de (…) persze, magukat kihúzatták (…) javasolták az ügyészeknek, hogy mit kellene kihúzni, de azt nem mind tartották be.”
“Megmondta a Gergő is meg a Rogán is”
Ha annak, amit Varga előadott, egy kis része is igaz, az bizony azt mutatja, hogy Magyar Péter egy erőszakos ember, ami elég elítélendő jellemvonás. Egy ilyen emberből nem lesz Magyarország vezetője.
De.
Varga azzal igazolja a felvételen elmondottakat, hogy abból semmit nem cáfol. Semmi problémája nincs azzal, hogy működik Rogán és az egész mocskos hatalom, sőt, ma is büszke arra, hogy ezeket szolgálhatta.
Hogy felsőbb utasításra-e, vagy magától fogott bele a volt férje lejáratásába, azt nem tudni (az új kapcsolata az ÁSZ vezetőjével is azt mutatja, hogy jól érzi magát ebben a fideszes közegben). A családi problémáikat a lejáratás miatt teregeti ki, más oka nem lehetett, hogy kiteregesse a szennyest.
A családon belüli verbális és fizikai erőszakot teljes mértékben elutasítom és elítélem. Emellett ennek a két embernek a kapcsolata Varga elbeszéléséből valahol sántít. Varga a megtestesült jóság, Magyar a megtestesült ördög, aki könyvekkel és a nadrágjával dobálja a feleségét. Úgyhogy én maradok a politikai szálnál, ami valódi bizonyíték a NER undorító működéséről. A többit oldják meg a volt házastársak.
Az a helyzet, hogy ha az ásványvíznevű szóvivőből főpolgármester lenne, a kormány Budapesttől ugyanúgy elvonná a pénzeket, mert 0rbánnak óriási szüksége van ezekre a pénzekre. Egyrészt mivel az ország csődközeli helyzetben van, másrészt ez nem akadály, hogy ugyanúgy, mint eddig, tovább lopjanak. Legfeljebb 4 év múlva széttárnák a kezüket, hogy hát nem sikerült semmi, mert Brüsszel, a háború, Soros, Gyurcsány, és a hazaáruló baloldal.
"tipikusnak nevezte, hogy az agresszor részéről már előre kész vannak a magyarázatok." Amit ugye utólag válaszol az "agresszor". Akkor honnan is tudja a hal, hogy előre kész volt?
Azért az érdekes, hogy Kovács mendemondáknak nevezi azokat a bizonyítékokat, amikről Magyar Péter beszélt, és amiket még nem is látott. Akkor ugyan honnan gondolja, hogy tudja, hogy nem igaz? Nem kötelező azonnal ugrani egy eseményre, talán meg kellene várni, hogy az ügyészség és a nyomozó hatóság mire jut, amikor majd megvizsgálja a bizonyítékokat. Azt látva, hogy a Völner-Schadler ügy egyáltalán eljutott a bíróságra, azt a reményt kelti, hogy talán van még olyan ember ezeknél a hatóságoknál, aki becsülettel végzi a munkáját, talán nem mindenki van bekötve a NER-hez.
@Sakk Matt:@Toller Béla: Úgy látszik, elég sok embernek 10 alatt van az IQ-ja, ha nem érti meg amit Magyar Péter magyarul mond, egészen egyszerű szavakkal. Ugyanis elmondta, hogy az ügyészség elfelejtette közölni, milyen ügyben hívták be tanúnak, ezért nem hozott magával semmilyen iratot vagy bizonyítékot. Ugyan mire?
Újságírók is azt kérik rajta számon, hogy nem mutatott nekik semmi bizonyítékot, pedig azt is elmondta, hogy azokat az ügyészségnek fogja átadni, és nyilvánosságra csak akkor hozza, ha azt jogilag megteheti, és az ügyvédei sem emelnek kifogást. Ezek az újságírók csak írni tudnak, olvasni, vagy értelmezni amit hallanak, azt nem?
@Sztyepospista: Ja, hát Kocsis Máté beismerte, amit eddig is tudtunk, hogy a NER-ben az kap jól fizető állást, akit rokoni vagy baráti szálak fűznek kormánytagokhoz, vagy a Fideszhez. Mivel a szakértelem ócska bolsevista trükk, ugyebár.
Na és milyen „extraprofitadó” az, amit nem a profit, hanem a bevétel után kell megfizetni? Csak mert jól hangzik, hogy a pofátlan gazdagodást fizettetik meg, pedig nem? Az egybites híveknek az értelmi szintje szerint.
Talán ha a dolga, de ha nem dolga, akkor is, megnézhette volna, vajon minden rendben van-e a gyermekotthon körül, főleg, hogy már 2011 óta tudható, hogy súlyos problémák vannak ott. De neki elég, ha a legfőbb főúr támogatja, na majd megvédi őt is meg a főúr egyik kedvenc városát is. Sőt, előbb-utóbb meghosszabbítja a kisvasútját is Bicskéig.
@Pálinkás Pál: Elkapják a merénylőt.
- Mi a neve?
- Kovács Edömér.
- Foglalkozása?
- Mesterlövész.
- Mesterlövész? De hát nem találta el az elnököt!?
- Persze, mert mindenki lökdösött, hogy "lőj már! Lőj már! ""
Kapkod fűhöz-fához, rohangál, mint a mérgezett egér, látszik, hogy rettentően be van tojva. Kétségbeesetten keresi, hogy ki az aki még hajlandó vele szóba állni, mert egyelőre baromira egyedül van Európában, egy megvetett, utált ártány.
Ja, a sánta kutya még nincs utolérve.
Meg kell beszéljék, hogy kéne még több támadást intézni Magyar Péter ellen, ma ez a legfontosabb munka.
Magyar Péter viszont tartja magát ahhoz, hogy „Továbbra sem mondok rosszat a gyermekeim édesanyjáról”.
"de (…) persze, magukat kihúzatták (…) javasolták az ügyészeknek, hogy mit kellene kihúzni, de azt nem mind tartották be.”
“Megmondta a Gergő is meg a Rogán is”
De.
Varga azzal igazolja a felvételen elmondottakat, hogy abból semmit nem cáfol. Semmi problémája nincs azzal, hogy működik Rogán és az egész mocskos hatalom, sőt, ma is büszke arra, hogy ezeket szolgálhatta.
Hogy felsőbb utasításra-e, vagy magától fogott bele a volt férje lejáratásába, azt nem tudni (az új kapcsolata az ÁSZ vezetőjével is azt mutatja, hogy jól érzi magát ebben a fideszes közegben). A családi problémáikat a lejáratás miatt teregeti ki, más oka nem lehetett, hogy kiteregesse a szennyest.
A családon belüli verbális és fizikai erőszakot teljes mértékben elutasítom és elítélem. Emellett ennek a két embernek a kapcsolata Varga elbeszéléséből valahol sántít. Varga a megtestesült jóság, Magyar a megtestesült ördög, aki könyvekkel és a nadrágjával dobálja a feleségét. Úgyhogy én maradok a politikai szálnál, ami valódi bizonyíték a NER undorító működéséről. A többit oldják meg a volt házastársak.
Horizont: Te hülye vagy???
Maccska: hát nekem úgy tűnik.
A választásokba való külföldi beavatkozás akkor kezdődött el, amikor boldog-boldogtalannak állampolgárságot, magyarigazolványt adtak.
Újságírók is azt kérik rajta számon, hogy nem mutatott nekik semmi bizonyítékot, pedig azt is elmondta, hogy azokat az ügyészségnek fogja átadni, és nyilvánosságra csak akkor hozza, ha azt jogilag megteheti, és az ügyvédei sem emelnek kifogást. Ezek az újságírók csak írni tudnak, olvasni, vagy értelmezni amit hallanak, azt nem?
i0.wp.com/gulyasagyumedia.hu/wp-content/uploads/2023/05/orban-viktor-balint-istvanne.jpg?resize=768%2C576&ssl=1
- Mi a neve?
- Kovács Edömér.
- Foglalkozása?
- Mesterlövész.
- Mesterlövész? De hát nem találta el az elnököt!?
- Persze, mert mindenki lökdösött, hogy "lőj már! Lőj már! ""