Már több mint kétezer értelmiségi, szimpatizáns és egyesület csatalakozott a Szellemi Honvédelemhez, azaz a Civil Összefogás Fórum (CÖF) kiáltványához, amelyben elítélik, és nem tűrik szó nélkül, hogy bárki is gyalázza Magyarországot és a magyar kormányt - írja a Hvg.hu.
A PolgárPortál.hu Csizmadia Lászlóra, a CÖF alapítójára hivatkozva azt írja, hogy a "Szellemi Honvédelem" napi munkájában több mint ezren akarnak aktívan részt venni, ami azt jelenti, hogy együttes erővel azonnal reagálni tudnak a támadásokra.
"Gyakorlatilag felállt egy civil honvédő hadsereg, mozgalom, s a jövőben egyetlen gyalázatos, lejárató megjelenést, megnyilvánulást sem hagyunk szó nélkül. Itt az ideje, hogy a külföldi sajtó is megtudja az igazságot Magyarországról és a magyar kormányról, a reagálásainkat határainkon túl is megjelentetjük" - mondta Csizmadia László. Azt mondta, a Békemenet mellett így már a Szellemi Honvédelem is egy erős, határozott civil etikai megmozdulás, amely kulturáltan, a tények mentén munkálkodik.
87 hozzászólásarrow_drop_down_circle
És a véleménynyilvánítás szabadságával mi lesz, harcoskáim?
Nem. Ex munkásőrök és volt önkéntes rendőrök találtak maguknak végre lehetőséget, hogy visszaidézzék a régi szép időket, mikor az erdő szélén kergették a diverzánsokat...Savas Sanyi és Rikács Rózsi a nyugdíjas tagozat...
Még a végén kiderül, hogy intellektusuk is van ezeknek a birkáknak :)))
Hamarosan látjuk majd az elektronmikroszkóppal készített fotókat róla :)))
Tehát van Orbánnak a TEK, Kövérnek az országgyűlési őrség úgyhogy a cöf-birkamenet sem maradhatott ki.
" Csaholok a Fideszért" - fideszes ebtartók összetartása.
És most mit látunk a Szellemi Honvédők honlapján a jelentkezési oldalon?
Amerikai cég tárolja a jelentkezők személyes adatait!!!
Hülyegyerekék ugyanis annyira egyszerűek, hogy nem tudtak összerakni egy saját online jelentkezési lapot, hanem a Google Docs ingyenes kérdőívével gyűjtik az adatokat, amiket azután értelemszerűen egy amerikai cég, a Google tárol majd a saját szerverein.
Ja, és valószínűleg bejelenteni is elfelejtették az adatkezelést a megfelelő hatóságnál, mert nem látom az oldalon az adatkezelés nyilvántartási azonosítóját.
Én inkább félelmetesnek érzem!
Abban igazad van, hogy ez még nem az SS, "csak" az SA!
Van egy probléma: Sokan hivatásszerűen mocskolják az országot.
Van egy megoldási kísérlet: Többen összeálltak és próbálnak valamit tenni.
Reakció: Magyar fórumon, magyarok lehülyézik a magyarokat, akik a magyarok védelmében mozgolódnak.
Mi magyarok tényleg ilyen idióták lennénk?
"A Fidesz kampánystábja három birkát vágott le, hogy megünnepeljék jászszentlászlói polgármesterjelöltjük győzelmét. Vasárnap estére azonban kiderült, nincs mit ünnepelni: a jelölt csaknem kétharmados vereséget szenvedett: a független rivális nyert. A helyiek szerint a fiaskóban nagy szerepe volt annak, hogy a helyben lakó Kapus Krisztián kiskunfélegyházi polgármester és országgyűlési képviselő politikai stílusa erősen megosztotta a falut. Az utolsó csepp a pohárban az ellenzéki jelöltet lejárató telefonhívás volt. "
Az a szerencsétlen három birka a semmiért áldozta életét...
Nyálgép-birkák..."puha gerinc - puha f**z, ha rám szavazol sok pénzt kapsz !"
Név szerint?
Ha tilos akkor bocsi.
Ezek még nevetségesebbek, mint a kormány. Tényleg olyanok, mint a munkásőrök.
Hende úr is tud róla? Mert ha igen, akkor nem civilek. Már az a név is, hogy CÖF! Egy kis malac, cöf, cöf, cöf!
" A Rogán Antal Gárdahadosztály, Savazós Sándorról elnevezett Páncélos zászlóalja ma esküt tett a Közgép udvarán, Wittner Mariska zászlóanya előtt, ( vagy alatt ) az eskü szövegét Bayer Zsoca, a Fidesz, Portyázó és Potyázó hadtest veteránja olvasta fel, majd a zászlóanya felkötötte a Kövér László által adományozott kötelet a Fidesz-lobogója mellé...ezt követően pedig a Hoffmann Rózsa diák-kórus előadásában meghallgatták a jelenlévők a " Kezdjetek el félni, ha meg akartok élni " c. megzenésített Orbán-szózatot "
Biztos félnek a baloldaltól.
"Hülyének lenni állampolgári jog!"
Vagy csak a közvélemény kutatók?
Érdemes jól megnézni őket, többször nem fog előfordulni, hogy olyat látunk, hogy valakik tüntetnek egy 2/3 mellett. Ráadásul egy Alkotmány nélküli alkotmányos demokráciában!
Ez már agyrém, ez a sok sereg
Valamikor valahol úgy folytatódott, hogy létrehoztak egy munkásőrséget!!!
Valamikor valahol úgy folytatódik, hogy létrehoznak egy civil honvédő sereget???
Hová lett az értelem, a jóindulat ebből az országból?
Pedig e kettő nélkül élni értelmetlen szélmalomharc.
Hamarosan jelentkezni fognak!
A OV mossa majd kezeit, nem kell ide a rendőrség vízágyúja, TEK, katonaság. Ártatlan képpel fogja majd országnak-világnak elmondani, hogy ő mindent megtett, de a nép erős, ha beindul, senki sem tudja megállítani.
Az agymosott rabszolgáit nem értem, hogy a fenében nem látják, hogy mi folyik, miért nem érzékelik, hogy az elmúlt három év megkeserítette az ország több mint 3/4-t, azért, hogy pár tízezer embert vagyonokhoz juttasson. Földeket osztottak ki egymás között, a szomszédjuk utcára került. Nem látják, hogy a kormány hibát hibára halmoz, hogy az elszedett pénz nem hozta előrébb az országot, sőt rosszabb helyzetbe került? Nem is emberek, hanem robotok, akikben nem folyik magyar vér, mert ha folyna, nem fordulnának a kizsákmányolt honfitársai ellen.
A CÖF megalakulása azt eredményezi, hogy a rossz döntéseket támogatják, amivel a kormányt megtévesztik, elhitetik velük, hogy jól végzik a munkájukat.
olja értelmesek ,vagy csak se gg ek .
"Annyira előttem van, amint ezek hadrendben, hosszú tömött sorokban valami idióta egyenruhában békemenetelnek, miközben ajkukról ki se fogy a félnóta.
Vagy esetleg a nagyobb európai lapok kommentfelületein Gyurcsányahibás, elmúttnyócév, mindenjogszerűvót, legalábbnemamiadónkból, ittenigenisdemokráciavan, sohanemvótilyenszabadasajtó, meghatározottgazdaságipénzügyikörök, liberálkommernyikellenségek, sunáznám (ja bocs, ezt nem ide akartam) kezdetű beszólásokkal vérbe kutyázzák azokat, akik bántani merik a Viktort. Akarom mondani, Magyarországot.
Hamár hadsereg, alighanem köll egy hadvezér is.
Én találtam is egyet nekik:
tinyurl.hu/iw1p/
Szerintem jobban is járnának, ha inkább őt szolgálnák."
(bagitól)
Ez frankó, mint a kankó...
pl külföldi munkavállaló lett.
-Halló mentők, jöjjenek azonnal, mert a férjem 300%-ban impotens lett!
-Hogy-hogy 300%-ban?
-Hát felment a létrára kicserélni az égőt és a létra eltört alatta. Amikor leesett elharapta a nyelvét, összeverte a golyóit és eltört mindkét keze.
Figyelmetekbe ajánlom: Szellemi ön és közveszély című írást!
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=63
Új hozzászólás