Huszonkét Heves megyei önkormányzat kapja meg a napokban a hulladékszállítási szerződés felmondásáról szóló értesítést a pétervásárai székhelyű PEVIK Kft.-től.
Garai Ferenc elmondta, a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú PEVIK-et öt észak-hevesi település, Pétervására, Erdőkövesd, Váraszó, Ivád és Kisfüzes alapította a hulladékszállításon túl útjavítással, intézmény-fenntartással, csatornázással kapcsolatos feladatok elvégzésére. A ma már kizárólag kommunális hulladékszállítással foglalkozó társaság közel 50 ezer ember számára biztosítja a szolgáltatást.
"A tavaly, illetve az év elején megállapított áraink a törvényi szabályozás miatt ma már jelentősen elmaradnak a valós költségektől. Átlagosan 350 forintért ürítjük a kukákat, noha az most már közel 430 forintba kerül" – mutatott rá Garai Ferenc. Hozzátette: a szolgáltatási versenyben a költségeiket fedező áron nyerték el a munkát. Nyereségük azonban egy és öt százalék között sávban mozgott, amelyből fedezni kellene az új, törvények szabta költségeket. A rezsicsökkentés és az e-útdíj így méltánytalanul hátrányos helyzetbe hozta a céget, amely eddig is csak szolgáltatott és nem nyereségre törekedett.
Az igazgató utalt arra is, hogy a jellemzően aprófalvas szerkezetű, rossz utakkal terhelt térségben a költségeik eleve magasak. Heves megyében nem véletlenül kerül sokba a szemétszállítás, itt ugyanis – egyedül a megyék közül – nincs lerakó. A hulladékot Nógrád megyébe, illetve az egri átrakóba, onnan pedig a borsodi Hejőpapiba kell szállítani.
A pluszterhek miatt szeptemberben kéréssel fordultak az érintett több mint 30 önkormányzathoz, hogy kompenzálják az év során megjelenő plusz költségeiket. Ezt a megadott határidőig csak néhány település vállalta, 22 nem, így ők megkapják a hulladékszállítási szerződés felmondásáról szóló értesítést – közölte Garai Ferenc.
"Természetesen év végéig mindenhonnan elvisszük a hulladékot, de a kompenzációt nem vállaló önkormányzatoknak haladéktalanul új szolgáltató után kell nézniük. Január 1-jétől csak az indokolt költségek megfizetése után tudjuk vállalni a szemétszállítást" – jelentette ki az igazgató. Hozzátette: a probléma nem csak a PEVIK-nél jelentkezik, a megoldáshoz kormányzati beavatkozásra van szükség.
24 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A hogyan tovább tippeket, nem adom közre, mert még megvalósulnak!
Innentől kezdve ugyi át lehet venni állami kezelésbe a szemétszállítást,onnantól kezdve mehet a szabadrablás,ahogy Orbánék megtanulták a nyolcvanas években.
Éppen azért, hogy megszűnjenek a települések szomszédságában a szemétlerakók, hiszen fertőzési veszélyforrás volt.. Szemetet csak Uniós szabványoknak megfelelően kialakított szemétlerakókhoz lehet szállítani, és ez jól is van így.
Nehogy már visszafejlődjünk ezen a téren is.
(Nálunk a kommunális adóban benne van a szemétszállítási díj is. Fogalmam sincs, hogy csökkent-e?)
Európában már nem sok olyan nép van akinek ennyire kínai lenne a piacgazdaság.
"Hozzátette: a szolgáltatási versenyben a költségeiket fedező áron nyerték el a munkát. Nyereségük azonban egy és öt százalék között sávban mozgott, amelyből fedezni kellene az új, törvények szabta költségeket. A rezsicsökkentés és az e-útdíj így méltánytalanul hátrányos helyzetbe hozta a céget, amely eddig is csak szolgáltatott és nem nyereségre törekedett."
Nekem itt valami nem tiszta. működtetek egy céget,ami a pályázatát a költségeinek fedezésre számolja ki, és adja be. Tehát, úgy vállalt munkát, hogy 0 nyereséget kalkulált.
Majd valahogy a 0 tervezett nyereségből 1-5% generálódik??? Ha a szolgáltatás árát nem módosították, akkor az elért nyereséget valami kárára tudták eredményként produkálni. Furcsa. De - ha jól tudom - az e-útdíj könyveléstechnikailag elírható és eddig is volt. Nem vitatom a nehéz helyzetet csak nem látom át, hogy miképpen lett áremelés nélkül a tervezett 0%- os nyereségből 1-5 % eredmény.Ha erre nem törekedtek, akkor a legyek hordták ezt össze?? Ha cégként egy munkán nem nyerek, akkor azt nem vállalom be. Ingyen nem dolgozik senki, ez tény.
www.kvvm.hu/szakmai/hulladekgazd/tervezes_seged/ts_3fej.htm
jól menő cégben vagy fejes, teheted:
beruházol, létesítesz...
mejd bedöntöd a meglévő szolgáltatót... (tudod azt aki nem multi, és 100 százalékban hazai)
nem pedig bedöntöd, vakarod a fejed, és ötletelsz...
Ha a realizált fő mondjuk magasabb, mint az üzleti tervben lévő,akkor van eredmény.( pozitív ).
De még mindíg nem értem azt, hogy az üzleti terv készítésekor, miért csak az önköltséget vette alapul az illető??
Értem az 5%-ot, de nem tartom valószínűnek, hogy 5% nyereséggel megéri egy céget működtetni.
Én nem vesződnék vele, kivéve ha nem több milliárdos üzletről van szó.
Célszerű központi szeméttárolók létesítése, ahol a kommunálisból még biogáz erőműveket is lehet működtetni belőlük. (pl. Kecskeméten)
Új hozzászólás