"Minden dísz a helyén" – írta a miniszterelnök a Facebookra, miután az utolsót kislányával közösen akasztotta fel a család karácsonyfájára.
Az ajándékokat még nem bontották ki, így nem tudtuk meg, mit hozott a Jézuska.
"Minden dísz a helyén" – írta a miniszterelnök a Facebookra, miután az utolsót kislányával közösen akasztotta fel a család karácsonyfájára.
Az ajándékokat még nem bontották ki, így nem tudtuk meg, mit hozott a Jézuska.
58 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mi ? hát a parketta édes fiam ! :) ( palizáltam a Heti 7-es-ből :) :))
De azután rájöttem, hogy ott van mellette a gyereke is, ezért átgondoltam és azt akarom, hogy ez az ember minden rosszat amit tett velünk, sokszorosan kapja vissza, szenvedje meg, mert nem érdemel mást mint megvetést, közutálatot és az egész életére szóló szégyent. Soha nem lehet neki megbocsátani, hogy mindent amihez hozzáfért tönkretett. Önös érdekből, aljasságból, pénz,- és hatalom hajhászásból áll az egész élete, közben tönkre tett közel tízmillió embert, plusz a határainkon kívül élő, magukat magyarnak vallókat is, szembeállította az itthon élőkkel.
Én pedig eközben csak "ülök a folyó partján és várom, hogy a hullája és hullájuk elússzanak előttem" !!!
Kellemes ünnepeket kívánok !
Még az is érdekelne,hogy mi újság a Blahán?-hányan kaptak egy tál ételt és hányan mentek haza éhesen? Orbán Vicktor" monnyon le"!-Ott dicsekedjen ahol jobban teljesít egy kőbánya alján,de még mielőtt kivonul a történelemből,számoljon le minden adóforintról amit felcsutira-tiborcra és az önkormányzásra átmentett arról is.
Mit vársz a "felhergelt "néptől"?
Kapják fel Jézus keresztjét, és a" Római úton," mindjárt támasszák magukat az út szélére 4 méter magasra??
nem érzed a konfliktust a "mosolygó gazdagság" (lásd. karácsony) és a fagyoskodó, ingyenkonyhánál toporgó éhezők között ahol szép számmal voltak GYEREKEK is!
JÉZUS szerint: - legszentebbek a GYEREKEK!
orbánc szerint: nem teljesen!
Lehet, karácsonya, lehet gyereke, családja, de, gyomorforgató orbánc mosolya (lehetne bármely más politikus is) aki még a karácsonyt is politikai célokra használja fel!!!
Senki nem kérte, hogy "virítson" !
a Hajdúéké veri is!
-és akkor egy ilyen illuzórikus célzás a tökéletesre...ARCUL ÜTÉS.:)
A kicsit meg fel lehet tenni egy asztalkára, alatta el lehet férni, a picit fel lehet emelni és ketten nézni, mesélni, a nagy meg tud vele bánni. Kevésbé aggat, sőt, állítom, hogy még szebb is. Ha valakinek ez presztizs, hogy mekkora a fenyőfája, akkor ő harcoljon vele :)
Egy dinnyét.
Eljön a gyerek tizenhatodik születésnapja meg kérdezi az apa mit szeretnél fiam születésnapodra?
Egy korsó sört.
Bolond vagy dinnyére sört.
1.Bankadó
2. Energetikai különadó
3. Telekommunikációs különadó
4. Kereskedelmi láncok különadója
5. Végkielégítések 98%-os különadója
6. Népegészségügyi termékadó (chipsadó)
7. Kommersz szeszek büntetőadója
8. Külföldi rendszámú autók különadója
9. Játékgépadó
10. Dízeladó
11. Energiaellátók jövedelemadójának fenntartása
12. Baleseti adó
13. Burkolt ingatlanadó
14. Ingatlanspekulációs adó
15. Kamarai - kötelező - regisztrációs hozzájárulás
16. Szociális hozzájárulási adó
17. Szolgálati nyugdíjak adója
18. Online szerencsejátékadó
19. Élelmiszerlánc - felügyeleti díj
20. Katasztrófavédelmi hozzájárulás (bevezették, majd eltörölték)
21. Igazgatási szolgáltatási pótdíj
22. Biztosítási adó
23. Pénzügyi tranzakciós illeték
24. Telefon - és smsadó
25. Fordított adózás a mezőgazdaságban
26. E-útdíj
27. Személyforgalmi behajtási díj (Dugódíj)
28. Diplomásadó
29. Pornóadó
30. Távközlési szolgáltatási adó (mobiladó)
31. reklámadó
32. sárgacsekk-adó
33. Gyógyszeripari-különadó
34. Giccsadó
35. ingatlanügyletek kirívó jövedelmének büntetőadója
36. Jóvátételi adó
37. Multiplexek különadója
Ernyi szép ajándékot kaptunk a vezírtől egész három évben.
Persze, ha a gyerek kéri a nagy fát, az más. (Nem kizárt, hogy lesz még nálunk is nagy fa.) Azért mégis úgy gondolom, hogy a fenti képen szereplőnél presztízs.
Megértem, hogy a szülő a gyereknek emlékezetessé akarja tenni a karácsonyt, még akkor is, ha ez csak külsőség és szokás, nem ettől ünnep az ünnep. Mi is így kezdtük, aztán lettek egyre kisebbek a fák, és egyszer a legidősebb fiam azt mondta, hogy
- Mit művelnek az emberek? Kivágják a fákat, hogy 1-2 hétig bevigyék, majd kidobják a kuka mellé! Szomorú, vegyünk inkább egy picike, gyökereset.
Elültettük, de nem erednek meg olyan könnyen. Aztán a nagy fától eljutottunk a tűrhető műfenyőig, hogy ne haljanak meg miattunk a fák.
Persze, az ablakokon benéz két ezüst fenyő, és mindig adnak ágat asztali dísznek, koszorúnak.
A pici gyereknek ennek ellenére élő, igazi fa jár, ezt én is így gondolom :)
Sok kifejezetten gazdag, vagy jómódú ember van, akitől egy garast sem irígylek, és teljes szivemből szeretem, tisztelem őket! De azok nem mások nyomorán szereztek maguknak gazdagságot! Igazad van, nem jó az életem, az anyagiak terén, de nem ez a bajom, hanem az, hogy ez a mocsok a mi pénzünkből, minket kirabolva szerezte a vagyonát! És ha kereszténynek lenni ezt jelenti, akkor én nem vagyok az, mert semmiféle címen nem vagyok egy lapon Orbánccal, meg a híveivel. Mások nyomorognak, ez meg dőzsöl abból amit az évek alatt összerabolt! Hát igen, az én dolgom, mint ahogy a tiéd is, hogy miért véded ezt a szemetet!
A "szeretet ünnepe", meg a "fenyő ünnep" elnevezéseket a múlt rendszer találta ki. Sőt, még olyan is volt, hogy a tündér hozza a karácsonyfát, -inkább egy mesealak, mint a Jézus-, amikor rájöttek, hogy sem a karácsonyt, sem a húsvét ünnepét nem tudják kiverni az emberek fejéből, átalakították, ez azonban sikeres lett. (Az agymosás ma is az.)
Valójában a karácsony egyszerűen a Megváltó születésének az ünnepe. Mindegy, hogy akkor született-e, vagy nem, de akkor ünnepeljük. Minden ajándékot, amelyet akár a saját, akár más gyereknek adsz, Jézusnak adod, ahogy neki vittek ajándékot a három királyok egy istállóba. (Ha nincs mögötte a Jézus iránti szeretet,és ez a tudat, akármilyen drága is lehet, az nem számít, mert ezt valóban meg lehet tenni az év bármelyik napján.)
A konkrét, és sokszor túlzott tárgyi ajándékozást, és a felnőttek egymás ajándékozását is már a jóléti társadalom hozta magával.
A család ünnepe pedig vasárnap lesz, mindig a karácsony utáni első vasárnap a Szent Család ünnepe. Ünnepeljétek meg, ahogy tetszik :)
(Így szép kerek a világ!) :)
@JAJMÁR: Jó egészséget kívánok a várandós kismamádnak és a Bébijének! Úgy látom, egy kicsit jobban örülsz neki, mint Orbán az "Égig érő fenyőjének”. :)
(Az Ünnepeken pedig kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!) :)
(Ledolgozom a csokikat, és Te a sütiket? Meg a többit? :) )
Új hozzászólás