A Fidesz döbbenettel tapasztalta, hogy a tervezett internetadó elleni vasárnap esti budapesti demonstráció "vandalizmusba torkollott".

A kormánypárt azt követően juttatta el erről szóló közleményét az MTI-hez, hogy az internetadó elleni tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment, és megdobálták az épületet, és más, erőszakos cselekmények is történtek.

A Fidesz kommünikéjében azt írta, hogy barátsággal és türelemmel hallgatják meg azokat, akiknek bármilyen kérdésben ellenvéleményük van.

Mint fogalmaztak, a kormánypárt nyitott az érvekre, készen áll arra, hogy az adótörvény-javaslathoz módosító indítványt nyújtson be. Javasolják egy adófizetési felső korlát bevezetését, ami az adó mértékét 700 forintban maximalizálja, valamint azt, hogy az adatforgalomra kiterjesztett adót a távközlési szolgáltató cégek fizessék, ne az előfizetők, ne a magánszemélyek – erősítették meg korábbi közlésüket.

"Az erőszak viszont teljes mértékben elfogadhatatlan. Döbbenettel tapasztaltuk, hogy az esti demonstráció vandalizmusba torkollott. Az erőszak semmire nem lehet megoldás, nem vandalizmusra, hanem békés párbeszédre van szükség" – hangsúlyozta közleményében a Fidesz.

79 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kkalman
A Fidesz elítéli az erőszakot. Pedig nem történt más, csak amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Ötödik éve, hogy a Fidesz lelki, pszichikai terror alatt tart egy országot. Törvényeket alkot visszamenőleges hatállyal, megalázza a nép különböző rétegeit, szembefordítja az embereket egymással. Most nem történt más, mint a fagyi visszanyalt. Hogy ez nem tetszik?
Hát, "kedves" fideszes "barátaim", lehet, ez csak a kezdet. Az mennyire nem fog tetszeni, ha ez folytatódik, és olyan durva lesz, mint amilyen durvák vagytok ti.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Souky Sanjay
Mi meg döbbenten tapasztaltuk,hogy a Fidesz nem arra tett javaslatot,hogy ezentúl ingyen,alanyi jogon járjon mindenkinek az internet.Állítólag nagyon jól megy a gazdaság,mindenki minket irigyel,akkor miért ne lehetne ingyen?
micfild
@Souky Sanjay: én meg azon vagyok megdöbbenve, hogy miután odavezényelték a focidrukkereket.. a kossuth térre- amiről szó sem volt.. most ők csodálkoznak. holott ők adták parancsba, a balhézást. Kit néznek már megint hülyének?
miazavalami
"006-ban nem volt erőszak, és vandalizmus?
Hogy is van ez? Ha nekik verik be a képüket az erőszak, ha ők verik be másnak az nem?
Itt nem a netadó ellen tüntetők dobáltak hanem, pár jobbikos akik próbálták tüzelni a tömeget is.
Rózsika Hatházi
@miazavalami: Én is pont erre gondoltam. Na meg arra, hogy 2006-ban nem voltak megdöbbenve?
kkalman
A Fidesz elítéli az erőszakot. Pedig nem történt más, csak amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Ötödik éve, hogy a Fidesz lelki, pszichikai terror alatt tart egy országot. Törvényeket alkot visszamenőleges hatállyal, megalázza a nép különböző rétegeit, szembefordítja az embereket egymással. Most nem történt más, mint a fagyi visszanyalt. Hogy ez nem tetszik?
Hát, "kedves" fideszes "barátaim", lehet, ez csak a kezdet. Az mennyire nem fog tetszeni, ha ez folytatódik, és olyan durva lesz, mint amilyen durvák vagytok ti.
Rózsika Hatházi
@meta: Persze, hogy ébren van . Süti a kekszet.
Hellcat
@Rózsika Hatházi: Nem mert azt ők rendelték...
Rózsika Hatházi
@Hellcat: De, akkor csinálhattak volna valamilyen mű megdöbbenést. De nem, hanem a viktor páncélozott autóban elhúzott ez Astoriától, hátradőlt és elégedetten dörzsölte a kezeit, vagy valami mását.
Hellcat
@Rózsika Hatházi: Bizony. Bontotta a kordont feltüzelték a csürhét aztán lelépett mikor forró lett a talaj. A nagy vezér.
Tulipánfa
"békés párbeszédre van szükség" – hangsúlyozta közleményében a Fidesz. Az emberek már ismerik ezt az álszent dumát. Tudják, az "ügyesen" összehozott 2/3 úgyis az emberek véleményétől függetlenül dönt.
nagypapa
2006 októberi terrorja,amit a Fidesz szított- visszajár...!
mekkelek
Álszentek, cinikusak mint az elmúlt 5 évben. Ezek meg a párbeszéd??? A seggnyalóikon kívül mással ezek nem állnak szóba...
nezelodo
Hát fijjuk, ezek még emlékeznek a 2006-os hőzöngőkre, és gyújtogatókra, joggal remélik, hogy ők is kitüntetést kapnak ezért.
kukac50
Jelen volt most is egy Amerikai, aki fényképezett és az emberek között mozgott, így biztos hiteles a tájékozottsága,ez pedig a Fidesznek rossz!
Miklós Julianna
@Souky Sanjay:A Te szüleid ingyen kaptak valamit is?Miért lenne valami is ingyen? Te ingyen dolgozol?
magyarbakancs
Fidesz kommünikéjében azt írta, hogy barátsággal és türelemmel hallgatják meg azokat, akiknek bármilyen kérdésben ellenvéleményük van.
Ti csak erőszakból értetek.
Akkor akartok beszélni a dolgokról ha szorul a hurok a nyakatokon.
Különben akkora szátok mint a Bécsi kapu.
Mindenkit lenéztek le degradáltok.
Most kaptatok egy kis hátsóba billentést mindjárt tárgyalnátok.
Rezeg a nadrág korcája?
Miklós Julianna
@kkalman:nem szégyelik magukat ezek az emberek a még meg sem itélt 700 ft-os adó miatt tüntetnek egy maroknyi mszp-sA.Ez szándékos provokáció a mostani kormány ellen SEJTEM,HOGY KI VAN MÖGÖTTE! ,
Miklós Julianna
@nagypapa: Te elmebeteg! Nem a FIDESZ szította, hanem az emberek érezték !És jól érezték! Mert maga a kedvencetek elmesélte,hogy" el kúrták a pénzeket"csak elfelejtette a minisztereit felelőségre vonni a T.Flettó!Ehez mit szóltok?
herczeg0210
@Miklós Julianna: Vártam már, hogy mikor jön elő a Gyurcsány. Hiányzik még "Azemútnyóccév" is. Tessék belehúzni, ez így nem való! A mini Szterelnök hátsóját is tessék nyelvezni!!!
Senara
@Miklós Julianna: Elmebeteg csak így lazán , én meg Laci vagyok . Ezért regisztráltál . Kár volt .
Senara
Az erőszak viszont teljes mértékben elfogadhatatlan. Döbbenettel tapasztaltuk, hogy az esti demonstráció vandalizmusba torkollott...Gyerekcsíny volt 2006 hoz képest . Remélem ők is amnesztiát kapnak . ... csak emlékeztetőül...
.
Nyitray András, a Fidesz országgyűlési képviselője, a bizottság tagja ugyanis a jegyzőkönyv szerint azt rótta fel a rendészeti miniszternek, hogy a rendőrök miért nem használták a fegyverüket a tüntetőkkel szemben. Értik, ugye? A tévéostrom másnapján, 2006. szeptember 19-én a Fidesz képviselője a titkosított ülésen azért hibáztatta az MSZP-s vezetést, mert a rendőrök nem lőttek éles lőszerrel a tömegbe
.
A lényeg akkor sem változatunk semmit ...
miazavalami
@meta: Sütögette a pogácsáit, de mire végzett vége lett a tüntetésnek..:-)
m.macskosz
@Senara: Muszáj volt regisztrálnia, ha már a régi nickjével kivágták, mint macskát...
miazavalami
@Miklós Julianna: Ti meg elmentetek szaros 300 forintért szavazni !
Főlökött
Döbbent, nyitott érvem, illetve megállapításom az, hogy a 2/3-adból nem a 2-ő volt.

"A barátsággal és türelemmel hallgatják meg azokat, akiknek bármilyen kérdésben ellenvéleményük van." Kihagyták, hogy azt meghallgatva, folytatják kisded dolgaikat ugyanúgy, amit saját érdekük kíván.
kecskésmihály
@Miklós Julianna: Gondolom azt is sejti kedves Julianna, hogy a 2006-os balhé mögött ki, vagy kik voltak. Most a FIDESZ-ék berezeltek és rögtön párbeszédet akarnak folytatni. Ez az adónem csak a csavaros eszű kormánynak jut eszébe. Jön még a szappan, mosószer, piperecikk stb. adó is. Pálinka, az lesz dögivel, mert nincs még elég alkoholista ebben az országban.
Senara
@m.macskosz: Muszáj volt regisztrálnia, ha már a régi nickjével kivágták, mint macskát... :-))) ezek szerint semmit sem változott .:-))
m.macskosz
@Horizont: Van, aki figyelemmel kíséri a stílusa, a helyesírása, a politikai hozzáállása és egyebek miatt, én nem szoktam ezen agyalni. Annyi biztos, hogy a valódi életben sem
tartozna a baráti körömhöz.
whatthefuck
Most majd megtudjátok a valódi erőviszonyokat seggfejek, hogy valójában mennyien nyalják a seggeteket és hányan gyűlölnek titeket. Az lesz ám az igazán megdöbbentő!
miazavalami
@m.macskosz: Ez a miklósijuli kinek a reinkarnációja?
m.macskosz
@miazavalami: Tudja a t.m, de nem is érdekel. :)
miazavalami
@m.macskosz: Én + aszittem rájöttetek valamire @Horizont: -al.:-)
jancsipapa
"Az erőszak viszont teljes mértékben elfogadhatatlan. Döbbenettel tapasztaltuk, hogy az esti demonstráció vandalizmusba torkollott. Az erőszak semmire nem lehet megoldás, nem vandalizmusra, hanem békés párbeszédre van szükség" – hangsúlyozta közleményében a Fidesz." - Ez azért undorító --
m.macskosz
@miazavalami: Szerinted nincs más gondom? :)
Aquila non captat muscas.
spu00
Hát sajnos bejön amit Gáti úr javasolt, hogyha nem megy demokratikus formában, akkor minden bevethető. Meg Heller asszony, miszerint nem lesz itt béke.
Hiába, akit nem akarnak az emberek, de hatalomhoz szeretnének jutni, erre fanyalodnak.
Azt hiszik, hogy ezzel célba tudnak érni? Az emberek nem vevők az erőszakra. Mit gondolnak miért buktak a szocik folyamatosan 2006 ősze óta?
Azt fogják elérni, hogy a kormány állandóan emlékezteti az embereket a nyolc évre, az az alatt felvett 14-16.000 milliárd hitelt, s azok folyamatosan fizetendő terheit.
Nem tudják elviselni, hogy a jelenlegi kormány nem az embereket terheli a törlesztések által okozott terhekkel. Ami késik nem múlik.
m.macskosz
@spu00: "Nem tudják elviselni, hogy a jelenlegi kormány nem az embereket terheli a törlesztések által okozott terhekkel."

Rejtélyes vagy! Mégis kiket/miket terhel a kormány?!
Csak nem a kis zöld emberkék a Marsról nyögik a világbajnok adókat,
járulékokat, díjakat, ezer néven nevezendő közterheket?!
lajospapa
Az erőszak mindig erőszakot szül. És még egy fontos tartozik hozzá: TANULNI KELL! MEG KELL TANULNI! Az erőszaktevőtől. A magyar nép lelkétől általában távol állott az erőszak 2006 őszéig. Most csak az akkor tanultak leképezése történt. A megmozdulás akkor is, most is tele volt provokátorokkal. Ugyan azokkal.
lajospapa
Bocs! még annyit, hogy a Fidesz döbbenete helyénvaló! Majd megszokja.
JAJMÁR
@spu00: 18:50 Nem nagyon válaszolgatok neked, de időnként elolvasom miket írsz ! Úgy működsz itt, mint egyfajta igazolás felém, hogy én állok a jó oldalon, mert jó érzés a kognitív képességgel rendelkező, és azt használó réteghez tartozni :)
Egy dologban azért egyetértek: "Ami késik, nem múlik."
miazavalami
@m.macskosz: Lehet az amcsikra vagy az oroszokra gondolt? :-) Mármint hogy rájuk terhelik, az ő gondolkodásmódjába belefér még ez is.
m.macskosz
@miazavalami: Miért akarsz Te egy szemellenzős fideszes fejével gondolkodni?
Maradj csak a saját gondolataidnál, mindannyian jobban járunk! :)
miazavalami
@m.macskosz: Aszondod? Na jó, pedig ollan jaú néha belebújni másokba...:-)
Miklós Julianna
@miazavalami: Hál istennek nem a Tied! El szégyelném magam ha a tiedre hasonlítanék!
miazavalami
@Miklós Julianna: Most meg mi bajod van? Mi nem az enyém?
mate03
@JAJMÁR: Ne irj neki olyanokat ,hogy jó érzés meg kognitív képesség! Mert azt fogja hinni hogy szidod az édes anyját!
verőce21
A baloldal ma éppúgy lejáratja az országot, mint Károlyi Mihályék!
bence
Most dobom el az agyam ! Még , hogy döbbenettel tapasztalták a vandalizmust !
Idióta csürhék ! Elfelejtettétek mit műveltetek 2006-ban ??? Kapjátok elő emlékeztetőül a hír tv által készült adást ! Hol volt ez ahhoz képest amit ti műveltetek ?!!! Nagyon remélem megismétlődik , csak majd a ti károtokra !!!
kkalman
@Miklós Julianna: Nem szégyelli magát kedvenc pártod és kormányod? Kijelentették, nincs szükség további megszorításokra, adókra. Alig értek véget az önkormányzati választások, bejelentették a netadót, a szappanadót a horrorisztikus kiigazítással együtt. Pofátlanul hablatyolnak a rezsicsökkentésről, közben elfelejtik, hogy a rezsibe a netelőfizetés is beletartozik annak, akinek van. Pofátlan aljas társulat!
Nem kell már elmúlt nyolc évezni, Gyurcsányozni, Bajnaizni. Ők a múlt, és eltelt öt év. Azóta "uralkodik" Orbán, és feldühített dúvad módjára tombol, és rombol az országban.
És, hogy a tüntetések mögött ki, vagy mi áll? Ne keress, ne alkoss összeesküvés elméletet! Egyszerűen az emberek elégedetlensége áll a háttérben. Ez már várható volt, mert lehet, a választási törvények kiigazításával meglett a 2/3, de ez nem azt jelenti, hogy a nép elégedett.
Desischado
@Miklós Julianna: Lehetne itt beszélni arról, hogy ki az elmebeteg! A tapasztalat az, hogy amit belenget a fityisz, azt be is vezeti! Miről hadoválsz itt, te narancsködtől elvakult liba?! És ingyen bármi is? Ezek még a levegővételt is megadóztatnák, ha lehetne! Kotródj innen máshova, és a hasonszőrű cimboráidat sértegesd! Ne merd Nagypapát és bárki mást sértegetni! És Gyurcsány már megint? Találjatok már ki valami újat, ti fidesznyikes fanok, mert ez már közröhej!
nezelodo
"Az erőszak viszont teljes mértékben elfogadhatatlan. Döbbenettel tapasztaltuk, hogy az esti demonstráció vandalizmusba torkollott. Az erőszak semmire nem lehet megoldás, nem vandalizmusra, hanem békés párbeszédre van szükség" – hangsúlyozta közleményében a Fidesz."

Milyen kár hogy ezek a "fiatal demokraták" 2006-ban még nem voltak ennek a bölcsességnek a birtokában, másként alakulhatott volna az ország sorsa. Így meg morfondírozhat az ember, mi is az a képmutatás, és milyen az akit álszentnek tartanak?
miazavalami
@spu00: A hitelen kivül van valami más mondandód is, Kiváncsian várjuk!
Miklós Julianna
@kkalman: Vegyétek már észre magatokat !Adó nélkül nem tud élni az ország! Nem is volt arról szó,hogy Neked kell fizetni!Dehát, van most buli, lehet cirkuszolni! Gondolod hogy egy másik kormány nem kér majd adót? Naivak vagytok!És azok is új törvényeket fognak kiírni! Vagyis az egy diktatúra lesz!Olyan kormány nincs aki ezeket nem csinálná meg, a levegőből nem lehet országot építeni! Jön majd egy másik kormány, és azokra is ugyan ezt csinálják!!Ez tulajdonképen irigység nem más, mert irigyek vagytok, azért mert nem kerestek több milliót havonta! Ezeket energiákat inkább magatokra kéne fordítani, és azon törni a kis fejeteket, hogy Nekem miből lehetne több pénzem, és nem azon törni magatokat, hogy az aki többet keres hogy lehetne eltakarítani!Ugyan ez lesz a következő kormánynál is!Nektek semmi nem jó! Veletek van a baj!
Miklós Julianna
@Desischado: @Miklós Julianna: Te vagy a közröhej!Takarodj Te innen erről az oldalról!Neked sem muszáj itt lenned!Az már nem tetszik ha valaki Nektek meg írja a véleményét!Kibéreltétek ezt az oldalt!Bárki írhat ezen az oldalon is, és Ti nem mondhatjátok meg azt hogy ki mit írjon!Jól gondolom hogy betegek vagytok!De írta már a papa, hogy más is kikezdett Vele, és az sem tettszett Neki! Láthatjátok hogy nem minden ki olyan elfogult mint Ti!
Bercifiu
@bence: Kisfaszám! A 2006 os balhét a fityi által felbérelt provokátorok csinálták, de gondolom, hogy most is, mert elképzelhetetlen, hogy a fél városon át cipelték a sz.gépházat, hogy dobálják.
volvós
@Miklós Julianna: ma 7:14

A 6.-ik osztályos bizonyítványodban tényleg 1-es a helyesírásod ???
Így már érthetö a dolog, bár a tartalom sincs 2-esnél jobb...:-)))))))
Azóta vajon hányszor ismételtél osztályt ??? Igaz, Erdélyböl nem sok
intelligenciát hoztál magaddal...Ennyire vitted !
Miklós Julianna
@volvós:@volvós:Én nem vagyok Erdélyi.De Te biztos a gyogyiba jártál, ahol egyik a másikat, húzta le a sok baromsággal.igy egyik se ment előrébb!És még az is valoszinű,hogy most is oda jársz.! De az is lehet,hogy agylágyulással születtél,és nem tudod magad utol érni, nem tudod magad jobban össze kaparni!Én a helyedben megpróbálnám!
volvós
@Miklós Julianna: Telitalálat ???Ne gyalázkodj senkivel se !
Mamika !!! Nehogy idegösszeroppanást, agyvérzést, vagy
infarktust kapjál...Inkább valami mást kapjál ( be)...
A tüneteid alapján igencsak hiányban szenvedsz...
esetleg lemerült az elem a " barátodban "??
( egyedülálló nyugdijaskorú nöi tünetek nálad )
De lehet, hogy egyszer az irodámba jössz takarítani,
akkor majd megalázlak én is rendesen...négyszemközt !!
Vizual
@kkalman: DE tudjuk, hogy ez kordonbontással kezdödött amikor a FIDESZ bátran szétbontotta a hatóság által emelt kordont. Bűnösök voltak és nem tárgyaltak csak bontottak és van még...
bence
@Miklós Julianna: ! Döbbenettel olvasom a soraid ! Mitől olyan természetes Neked , hogy minden napra kitalálnak valami adót ? Miért MI fizessük meg azokat a milliárdokat , amik fideszes zsebekbe landolnak ? Nézd meg mi történik az úniós pénzekkel ! Retye -rutyának , barátnak , sógornak , komának szétosztva ! Nem az új kormány fog törvényeket hozni , hanem hozott a jelenlegi ! És nem lesz , hanem már van diktatúra ! Hát adózz ! ,ha Neked ennyire természetes ! De engem és milliókat hagyjatok ki belőle ! Hidd el , nem irígységből írom ezeket a sorokat , hanem döbbenetből és megvetésből azok iránt , akik a milliókért nem dolgoznak meg , szemben azokkal akik reggeltől estig munkahelyén be nem jelentve annyit sem keresnek , hogy családjukat becsületesen eltudják tartani ! Majd ha ebbe a csoportba tartoznál és nem a másikba , TE is ugyanígy látnád a dolgokat !
spu00
@m.macskosz: 2010 óta mi az ami megterhelte Önt a moratórium óta fizetendő kamatteher miatt? Kevesebb lett a fizetése, nyugdíja stb? vagy felment a regieje, agyon nyomja az infláció, vagy a megemelt kamatok? Ha igen, akkor elnézését kérem, de akkor nem itt él.
spu00
@levarosbukta: Csak nem értelmezési problémái vannak?
spu00
@miazavalami: Miért? mást is szeretne félre magyarázni, mint az államadósságot? Tudja, az a legnagyobb probléma, mikor valaki érti amiről beszél, vagy ír és direkt félre magyarázza, hogy miért, az teljesen érdektelen, mert nem becsületes módszer, de tudatlan, hozzá nem értő embereknél rövid távon célra vezető. De hát ebben a diktatórikus világban az emberek egy része nem azt ír amit akar, hanem amit tud., vagy netalán tán amiért megfizetik.
Miklós Julianna
@bence: Sajnálom,hogy félre érti amit írok. Ha jön egy új kormány, az nem fog új törvényeket hozni? Ugyan úgy adók lesznek újak, és újabbak. Nem tudom,hogy miért kéne ezért egy újabb kormányt választani?? Talán Gyurcsány nem ezt csinálná?Nem ezt csinálta ?Az összes kapitalista országban diktatúra van!Neked csak rabszolgaként dolgoznod kell és adózni.Ugye nem akarja,hogy felsoroljam , hogy miket talált ki a böszme?Én még azt is el tudom képzelni, hogy e mögött az amerikai cirkusz mögött Ő áll!
miazavalami
@spu00: Azt tudod, hogy a fidesz regnálása óta mennyivel nőtt ez az adósság?
bence
@Miklós Juliana ! Még a feltevés is merő rosszindulat ! Nyilván minden új kormány mindíg hoz valamiben új rendeletet . De ilyen aljas , népelnyomorítót mint a jelenlegi , még egyik sem hozott ! Ez a kormány a gazdagok kormánya ! Nyilván Ön is az lehet , ha ennyire isteníti ! Ám kérem , hogy Gyurcsányt ne vegye egy kalap alá a jelenlegi kormányfővel , mert az előző nem hagyta éhezni a népet , mint teszi azt a jelenlegi ! Ez csak egy példa ! de végelláthatalanul sorolhatnám a többit is ! Ami ebben az országban az ő vezetése alatt folyik , az a legundorítóbb képzeletet is felülmúlja ! Végezetül ha Gyurcsányt annyira böszmézi (amire megjegyzem , hogy orbán csak szeretne fele olyan böszme lenni ! ) akkor miért fél tőle annyira ?! Miért nem mer a nép elé állni ? Miért nem mer vitát vállalni senkivel ? Miért olvassa a mások által leírt szöveget , és nem spontán szónokol mint bárki más ?! Ön ezekre úgysem fog tudni válaszolni , mert aki tudna , az beugrik azonnal a páncél autójába ! Vajon mitől fél ennyire , ha olyan rendben vezeti az országot mint azt Ön állítja ???
m.macskosz
@spu00: tegnap, 20:19
Úgyszólván semmi gondom, eltekintve attól a hangyaf.sznyi apróságtól,
hogy az élelmiszerek ára a stagnáló jövedelmemhez képest folyamatosan emelkedik.
Magyarul a reáljövedelmem --dacára a 0 inflációnak (ha-ha-ha) és a frenetikus
rezsicsökkentésnek csökkent. Nem kicsit!
silber13
@Miklós Julianna: okt.27. 10:47-re : A 300 Ft-os vizitdíj miatt bezzeg verted a nyáladat, hogy töröljék el, ez a 700 Ft meg rendben lévő! Ugye? Nem ártana az agyrágó bogárkákat - már amelyik még él sesetleg - kimenekíteni a fejedből!
volvós
@silber13: ma 06:22

Nem kellene ezzel a lénnyel foglalkozzunk, annyira primitiv
aluliskolázott magát valakinek képzelö szerbiai teremtés,
hogy itt már többen lemondtunk róla...szerintem a OPNI növendéke volt
fiatal korában, most hogy megöregedett, az agyára (?) ment..
Lehet hogy spu00 mellékága...
Desischado
@Miklós Julianna: Te vagy az, akinek innen el kéne kotródnia, mert ahogy látom, közutálatnak örvendesz itt máris, és joggal! Mellesleg jóval régebben vagyok itt mint te. Bár természetesen abban igazad van, hogy jogod van ide jönni, hát gyere, majd megkapod a magadét, ahogy látom, máris osztják a sallert neked, rendesen, de ez nyilván tetszik neked mi, te elvakult narancsködös vaksi liba!
mate03
@verőce21: Történelemből felmentve!
Miklós Julianna
@Desischado:igazad van,ilyen primitiv ,ostoba emberek közé kár be jönni!Nézzétek már mag magatokat, vagytok egy páran? Nevetnem kel rajtatok, Ez a tömeg akar mást? Csak nehogy székszorulásotok legyen az erölködéstől!
silber13
@Miklós Julianna: Kedves Julianna! Ahogy a Pirézek mondni szokták, oktalan asszonyi izéknek alsópirézi tájszólásban! " Maul halten und weiter gehen!" Szívélyes üdvözlettel:
Miklós Julianna
@silber13: A vizitdíjat ki kelet fizetni,ha beteg voltál.. De az internetet kikapcsolom és nem kel,hogy fizessem.Sok ember azért nem ment orvoshoz mert nem volt pénze.De ha nincs pénzem, akkor ki kapcsoltatom az internetetti.Mi a fontosabb?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.