André Goodfriend amerikai ügyvivőt meglátogatta egyszer a nagykövetségen a Békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) vezetőségének két tagja, sőt, még le is ültek vele kávézni - idézte fel a Hír24-nek kedden adott interjújában Csizmadia László, a CÖF alapító elnöke. Az eset még korábban történt, amikor Csizmadia szerint azt gondolták, a vendégség egy barátság kezdete lesz. Most hozzátette viszont, hogy már akkor szöget ütött a fejébe Goodfriend egyik megjegyzése.
Forrás:
hvg.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Goodfriend világosan elmondta ők ugyanazokról a korrupcióról tudnak amit sokkal korábban a civilszervezetek és Horváth András is jeleztek a kormánynak.
A mai 80 Milliárdos(!) NAV leleplezés is arra utal, hogy ez az ÁFA csalás hosszú ideje ment.
Ez veszélyessé akkor válik, ha 2/3-os párt vezetője autoriter hajlamú!
És nagyon finoman fogalmaztam!
Csizmadia fejének keménységét jelzi, hogy a tantusz csak most esett le. Hajrá Magyarország!
Új hozzászólás