A Vigyázó blog tett közzé egy hangfelvételt, amin Sneider Tamás, a parlament jobbikos alelnöke hallható. A politikus még 2014 őszén járt Szekszárdon, ahol helyi Jobbik-aktivistákkal és a Betyársereg tagjaival beszélgetett. A felvételen többek közt azt mondja a Jobbik "cukikampányáról", hogy kedves, aranyos gyereknek kell lenni, hogy az időseket is megszólítsák, de biztosít róla, hogy a Jobbik nem változott, csak a kommunikációja.
"(A Jobbik) nagyon feljött a Dunántúlon hál’ Istennek, mert jönnek a cigánybűnözők és gyilkolják az idős embereket, ezt most már nagyon jól el tudjuk mondani, az idős ember azért szavaz ránk, hogy megvédjük őt. Mit akar egy idős ember? Békét. Nyugalmat. Ezt kell nekünk sugallnunk. És ezért nem szabad nagyon erőszakosnak tűnni, mert akkor azt mondja, hogy jaj ez sem lesz jobb, mint a cigánybűnöző."
- vall a felvételen Sneider a Jobbik álarcáról.
A parlament alelnökét többek közt arról is kérdezte a beszélgetőtársa, mit szól ahhoz, hogy személyi titkára, Dér Zsolt felvette a muszlim vallást. Sneider szerint őt ez nem zavarja, szíve joga, sokkal jobb, mintha zsidó hitre tért volna át.
Dér egyébként délszláv háborús veterán és jelenleg is a Betyársereg tagja. Az rasszista szervezet börtönviselt vezetője, Tyirityán Zsolt úgy mutatta be őt a többi tagnak, hogy azért vett részt a háborúban, mert
"gyilkolni akart és ezért is megérdemel egy tapsot".
A Betyársereg tapssal köszöntötte a kijentését.
Bár Vona Gábor korábban tagadta, Sneider szerint van stratégiai szövetség a Jobbik és a Betyársereg közt. Sneider arra is kitér, szerinte milyen származású Orbán Viktor:
(...) én nem hittem el sokáig, hogy cigány származású Orbán Viktor, de igen, az anyja az cigány.
47 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Vajon meddig lesz alelnök? Vagy Vona erre is azt mondja majd, hogy a magánember véleménye volt, nem a politikusé.
Amúgy szerintem Vitya anyja nem cigány, sőt ha az lenne sem zavarna. Az viszont, hogy a fia egy tróger, az már igen.
Aztán kommunistázik. Aztán GÍyurcsány meg DK is előkerül.
Aztán meg aszongya, hogy az ő lakossági fórumán nem volt a Betyársereg vezére. Ezt onnan tudja, hogy személyesen ismeri...
Bexarás.
"A Betyársereget nem is ismeri, így nem mondhatja, hogy egyetért-e vagy sem velük:)"
Holnap, 13.-án Vona 10 órakor ellátogat a betyársereg volt vezetője falujába, ahol polgármester.
Viszont kicsit sem lep meg, mert a Vona is sokszor elszólja magát - merthogy ő egy farkas aki megpróbál báránybőrbe bújni, csak nem sikerül neki..
Nekem meggyőződésem az, hogy képesek lennének visszahozni a 1920-as éveket Magyarországra, annyi extrával, hogy megfűszereznék némi radikális iszlámmal.
Tehát nem lámpaoszlopos akasztások lennének, hanem lefejezések...
Ez nem vicc...
Koszonom meg egyszer ...:o))
Egy ilyen sneiderfáni a legnagyobb kárt leginkább bennetek tudna tenni!! Ha jól belegondolok, talán inkább neki kéne drukkolnom - ellenetek!! Hiszen ha a Fidesz kormányt ennyire nem csípitek, 1 jobbikostól valszeg a világ végére menekülnétek! Ti nem vagytok komplettek, semperstück, semperpacket! :-D
Desischadorol pedig ezerrel ugorjal le, mert O valosagos, nem ugy, mint a te agyatlan elmelkedesed ezen az oldalon!
Valosagos vagyok en is, a csaladom, barataim is, ezen az oldalon is. Ha tudnad, hogy kell kezelni a Facebook-ot, ott megtalalhatnal bennunket, tudhatnad, hogy ki-kicsoda, de te csak azt a par billentyut ismered, amivel masokra frocsogni lehet!
Ha nem a cikkhez szolsz hozza, mint itt a tobbiek, akkor huzz el a tarka f@szba, ha viszont maradsz, akkor csak frusztralodjal tovabb, vagy huzz el ISIS katonanak, oda pont ilyen gyulolkodo fazonokat keresnek.
Ezt a vulgaritast pedig, amit kihoztal belolem, csak magadnak koszonheted, a fentebbi beirasaiddal.
Szamomra (agy)halott (is) vagy, es mint egy jolnevelt hullatol, nem varok valaszt, ha megis irnal, ez lesz az, amit orommel ugrok at.
Érdemes azt az ATV-s riportot megnézni. Szédületes, ahogy önmagát hazudtolja meg együltő helyében.
Na, legyen szep napod, ha majd tenyleg felejtenem a magyart, akkor szoljal, legyszi,...:o)))))
Zsenikém, a moderátor az obszcénitást díjazza kilövéssel (nektek bármikor van rá esélyetek), nem a világnézetet!
Ez egy nyitott közösségi oldal, ahova bárki, világnézettől függetlenül regisztrálhat. Nem tudtad, zsenikém?
S ha lenne önkritikád meg felfogóképességed láthatnád, hogy itt ti játszátok a beton szerepét mindenkivel szemben, aki nem osztja a téveszmés képzelgéseiteket. :-D
Legyen szep hetveged, Kicsim, nemsokara ebredsz...:o))))
Legalább belátom nem ügy mint a nemzeti oldalon tanyázok.
Baloldali vagyok és mindig a két kezem munkájából éltem.
Nem nyaltam egyetlen egy párt hátsóját és nem szeretem a pártokat.
Nem döngetem a mellem és nem viaskodok mindennapos indentitás zavarral mint a nemzeti g*ci oldaliak.
Mindig bizonygatják mekkora magyarok.
Volt már belőle konfliktusom ormányon kormányoztam az egyiket.
Új hozzászólás