A fenyvesi CBA ezer négyzetméter az alapterületű, így boltként semmiképp nem tarthatott volna nyitva vasárnaponként.

Az RTL Klub Híradójából azonban kiderült, hogy a bolt tulajdonosa kezdeményezte, hogy az üzletet nyilvánítsák piaccá, a helyi jegyző pedig úgy látta, hogy az üzlet minden feltételt teljesített, ezért megadta az engedélyt.

És ugyanígy járt el a Balatonakaliban működő CBA Príma is.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
No lám, milyen hasznos, hogy a CBA igazgató Orbán képét hajbókolja az irodájában (talán még az otthonában is).
Kedves kereszténydemokraták, ha piac, akkor az ott dolgozó magyar családnak nem illik vasárnap pihenni?
Kilóg a pataláb, mert magasról tesznek ők a magyar családokra, meg a pihenésre - de nem folytatom, úgyis látja, aki akar látni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nemjoezigy
Na így kell ezt csinálni! Törvényt hozni, azt kijátszani. Ennyi.
Lehet követni a többinek is, legalább településenként egy egy , akár felváltva is nyitva lehetne vasárnap. (osan, tecso, lidl, penni, stb)
verum
No lám, milyen hasznos, hogy a CBA igazgató Orbán képét hajbókolja az irodájában (talán még az otthonában is).
Kedves kereszténydemokraták, ha piac, akkor az ott dolgozó magyar családnak nem illik vasárnap pihenni?
Kilóg a pataláb, mert magasról tesznek ők a magyar családokra, meg a pihenésre - de nem folytatom, úgyis látja, aki akar látni.
Strong
A népszavazás eldöntené...és kész.
bretagne
Szerintem, ha minden üzlet kinyitna vasárnap, nem tudnak mit csinálni. Miért nem teszik vajon??? Tessék engedetlennek lenni!
pbalage
Ha minden üzlet kinyitna vasárnap, azt se tudnám melyikbe menjek.
Tanácstalanul vakargatnám a fejem egész nap, hogy
"Mit csináljak? Hova menjek? Hova? Hova? Hova?"
Cicamama55
Nincs olyan törvény amire ne állna, hogy "minden nagy kapu mellett van egy kis kapu".
zöldszem
@pbalage: Először is "koviubinak" valóért , mondjuk a piacra.:)))
azután esetleg ide:kepkezelo.com/images/72zaecipiz8hmvtt9u5.jpg
lópicigáspár
Gondolom csak azok a boltok lehetnek "piacok", amelyek nevében egymás után sorban következnek az alábbi betűk: "C", "B", "A"!
verum
@pbalage: - amelyik hozzád a legközelebb van. Mert a sok üzlet nem egyedül miattad van, hanem sok emberért, akik sokfelé laknak és mind szeretnének vásárolni. ;-)
ágimami
Meg kell hagyni, nagyon találékonyak!!!
Igaza van Cicamama55-nek! Mindenhol van egy kiskapu!!
dr lópicigáspár
Ennek a balatonfenyesi CBA-nak a tulaja vette meg a Fonyódligeti Ózdi Kohászok hatalmas nagy vízparttal rendelkező üdülőjét?
X-ray
@dr lópicigáspár: Ezt csiripelik a balatoni verebek... :)
FN
Menjetek a picsába, ti kétszínű, korrupt rabló banda!
SOHA TÖBBÉ NEM VESZEK SEMMIT A KIB@SZOTT CBA-BAN - VÁGOD, KISCSÁVÓ!
Tibor43
@verum: A többi bezárt üzletben is ki kell tenni:Orbán posztert...
hetöndöe
A multik helyében most az összes áruházra megkérném,hogy nyílvánítsák piaccá,hadd vakarózzanak egy kicsit a jegyzők,na meg a qrmány.
oni
Lidl, Aldi - évekig ódzkodtam, nem vettem tőlük semmit, de aztán úgy adódott... elkezdtem, és bejött - egyre jobbak, egyre olcsóbbak, egyre több mindenük van,
A magyar termék?
Külföldön élők mondják, hogy ott legalább jó minőségűek, és OLCSÓBBAK a magyar termékek, mint itthon (téliszalámi akcióban 990 forintért!, ami nálunk akcióban 4500!?).
Ráadásul kintről sok pénzért fuvarozzák az árút, nálunk meg megbotlik a magyar gazda, és beesik egy piacra, mégis drágább.
Ez, hogy lehetséges!?
verum
@Tibor43: - ez kevés, hinni is kell ám benne! ;-)
Dr. Felipe
Na, akkor a zösszes Tescóra ki kell írni hogy Piac. Aztán cseszheti a kétfarkú műkereszténydemokrata kutyapárt.
Tibor43
@verum: Van az a pénz,hogy "őszintén" higgyenek benne...
Senara
Akkor Balatonnál nem megy senki misére ? Vagy az ülőhelyek lefoglalta a kereszténydemokratáknál . Családi program is törölve ?
keresztapa
A CBA azt tudta, hogyan kell kikerülni a keresztény emberek elleni merényletet, amit a keresztényellenes párt törvénnyel ért el. Ha a multik minden egyes vásárló központ ja átkeresztelődik piaccá, a keresztelés meg keresztényi cselekedet, akkor ez a népellenes hazug párt elmehet,,anyukája már nagyon várja"...!
Mert amit egynek lehet és törvényes azt mindenki követheti. Legyenek már a multik is leleményesek, legalább annyira mintCimnek a CBA, ha meg hiányzik a leleményesség akkor kérjenek tanácsot a CBA. - tól. Címnek
Silver
2hete kereste meg a Nógrád megyei Homokterenyén található CBA vezére is a jegyzőt és van az a pénz amiért piaccá nyilvánították az előtte található teret,így az is nyitva lehet majd vasárnaponként,kíváncsi vagyok hogy vajon hogy aszombati hosszabbított nyitva tartást vajon visszavonják vagy sem.Szemét egy banda.
Január
@keresztapa: Fineszesek voltak, megtalálták a nagykapu mellett a kiskaput... :)))
nezelodo
Hál istenek van kiskapu, főleg ha nekik vágják ki a kerítésből! Ezt hívják a törvényalkotók lobbi sikerének. Mennyivel elegánsabb a lobbi mint a korrupció. Ja. A kocsisoron állóknak is jobban esik ha konzumhölgynek hívják őket.
Yoda69
Akkor legyenek a budapesti hipermarketek is piacok ezentul...
vonotok
Ez más kereskedő cégeknek miért nem jut az eszükbe??, már is megoldódott a népszavazás. Pl: TESCO-Piac, és a KDNP a Fityesz együtt tehet két szívességet.
justhpeter
Minden piacot megszégyenítő bugris fideSS-seggnyaló gyülekezet. De ha így is van a lakosság kezében van a jövőjük.
iskolakerülő
Minden állat egyenlő, de a disznók egyenlőbbek! Tudjuk minden fidessgenya anyjának az ősi foglalkozását, és bőszen űzték minden állatfajtával,és az nem kőfaragó!!!
Abzug62
@Strong: Sosem lesz népszavazás. Ami érdekelné a népet, és ellenkezik a PÁRT akaratával arról nem népszavazunk! Oszt jónapot!
mariaberta
Az csak természetes, hiszen a fidesz fiókvállalata.
Feraj49
Auchan-t ,Tesco-t ki kell nevezni VÁSÁRTÉRNEK. Úgy is vásárolni mennek oda az emberek.
Ja és ba...meg KDNP.
keresztapa
@Feraj49:Az AUCHAN csak fedett vásárcsarnoknak, hagy tépjék a szájukat a népnek megmondói! ja és a 2018 as választáson majd X nélkül maradó hulladék párt, ki hull a nép kegyeiből!
kkalman
Ez a piaccá nyilvánítás téma volt márciusban is. Most a fitymaszhaver CBA el is érte, hogy az üzlete piac legyen. És a többiek? Ja, még nem ébredtek fel?
Desischado
Erre ment ki az egész, hgy a haveri cégeket helyzetbe hozzák. Én is azt mondom, a multik is vegyék fel a kesztyűt, legyenek piac, és NYISSANAK KI VASÁRNAP, A fidesz kdnp meg elmehet a jó büdös francba!
trombit
"Piac lett a balatonfenyvesi CBA, kinyithat vasárnap"

A trükkök százaira alapozni nagyon trendi lett. Akik elítélik, azok is alkalmazzák. Így kell túljárni a kormány eszén. (Nem, az nincs.) A többi nagy cég kövesse a balatonfenyvesi példát!

Ahol a lakosság a kárvallott és az állami bevételeken bukik a kormány, jöhetnek a trükkök a kormányintézkedések kiküszöbölésére. A végén még meg is köszönik a bátraknak, hogy mégsem teljesen üresen tátong az államkassza.
Csizmás Kond
...a piac ugye az ahol minden terméket külön kofa árul a sajátjaként...?
lampa laz
És itt fogják árulni hétvégén a lejárt szavatosságú termékeket?
mate03
@ágimami:! A kurva életbe! A CBÁ-ban,nem Magyarok dolgoznak?Lehet hogy a bevándorlóknak adnak munkát?Baszódjál meg KDNP-te is Semjén Zsolt!
herczeg0210
Ha piac, akkor viszem a portékámat és eladásra kínálom! Vajon akkor be engednek?
ágimami
@mate03: Én egy kicsit finomabban fogalmaznék, de a lényeg benne van!
Toby
A varázslatos orbánc-kép megtette hatását ! Szagelszívóként is működne ?
Aki Én
De miért?
Nincs igény a vasárnapi nyitva tartásra, bevásárolnak szombaton, pihennek a családok, nem hajlandó senki vasárnap dolgozni, évszázadokkal ezelőtt sem voltak nyitva a boltok, a cba nem kormányközeli, vasárnap a Balatonnál nincs élet nyáron...
Akkor miért kell nyitva lennie egy CBA-nak?
Lepényleső
Roppant érdekes. Szinte hihetetlen,hogy ez épp a cba-nak ugrott be.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.